Index Vakbarát Hírportál

Kammerer és Szalai mehetnek a kajak-kenu-vb-re

2015. május 26., kedd 15:24

Kammerer Zoltán és Szalai Tamás nyerte a szétlövést, így ők képviselhetik Magyarországot az augusztusi milánói kajak-kenu világbajnokság K-2 1000 méteren, írja az MTI. Az ellenfél Noé Zsombor, Vass Péter voltak, írja az MTI.

A mostani győztes kettős tíz nappal ezelőtt Szolnokon megnyerte az első válogatót, szombaton azonban alulmarad a többiekkel szemben a duisburgi világkupa verseny döntőjében, ezért volt szükség a harmadik versenyre, amelyet újra Szolnokon rendeztek.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség tájékoztatása szerint a keddi szétlövésen is izgalmasan alakult az első 700 méter, a két páros fej-fej mellett haladt, Kammererék azonban most jobban bírták a hajrát és az első két válogató kis különbségéhez mérten viszonylag nagy fölénnyel, közel három másodperccel nyerték meg a mindent eldöntő különversenyt.

„Szombaton nem tudtunk újítani 800-nál, most igen - mondta a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán a célba érkezés után. - Ami biztos, hogy így mi ketten már a vb-csapat tagjai vagyunk."

Storcz Botond felnőtt vezetőedző elmondta, nagyon nehéz tíz napon vannak túl a versenyzők. 

„Óriási küzdelem zajlott a két páros között, a mai szétlövés előtt jósolni sem mertem volna a végeredményt illetően. Másfél hét van hátra a szegedi válogatóig, a férfi kajak szakágban ez az időszak a négyesek összeállításáról fog szólni" - mondta Storcz.

Rovatok