Index Vakbarát Hírportál

Váratlanul legyőzték a női kajak négyest 500 méteren

2015. augusztus 23., vasárnap 11:10

A milánói kajak-kenu világbajnokság második versenynapján négy olimpiai szám döntőjét rendezik. Három ezüsttel és egy kilencedik hellyel zártunk. A női négyes ezüstje meglepő, a férfiaké inkább bravúr. A férfi kenu páros taktikusan és jó erőbeosztással versenyzett, de az első helyre már nem tudtak odaérni.

Nem tudott győzni vasárnap, a milánói kajak-vébén a női négyes 500 méteren, a fehéroroszok végig jobbak voltak, vezettek, és bő fél másodperces előnnyel nyertek.

A női kajaknégyes 2009 óta folyamatosan változó összeállításban rendre megnyerte a világbajnokságot, illetve 2012-ben az olimpiát. Előfordult, hogy csak egy század volt a különbség (2009), de többnyire a tekintélyes különbség volt a jellemző.

A milánói világbajnokságon is természetesen favoritnak számítottak a magyarok, annál is inkább, mert a szombaton ötszázon győztes páros, Szabó Gabriella és Kozák Danuta az egyesben második Kárász Annával, valamint a szülése után jó erőben visszatérő Fazekas Krisztinával egészült ki.

Ők négyen voltak a leggyorsabbak a magyarországi válogatón is, amelyiknek az ereje a vb-döntő erősségű, így jelenleg erősebb négyest elképzelni sem lehetett.

Ennek ellenére maradtak le az aranyról, aminek megszerzése egy év múlva, az olimpián még fontosabb lesz.

A férfi ezres kenu kettes, Mike Róbert és Vasbányai Henrik két éve világbajnokok voltak, tavaly ezüstérmesek, most az előfutamban utóbbi arra utalt, mintha kicsit elbízták volna magukat. Még az sem volt biztos, hogy bejutnak a fináléba, mert váratlanul szétesett a mozgásuk. Ezt azért összehozták, és volt egy napjuk, hogy rendbe rakják a gondolataikat. A megfelelő regeneráció is fontos volt persze.

Sokáig megbújtak a mezőnyben, aztán a végén belehúztak, és végül második helyen csúsztak be a célba a brazilok mögött.

"Egy pillanatra azt hittem nyertünk, de Robi kijózanított. Nem baj, így sem rossz" - mondta Vasbányai Henrik.

Mike Róbert csak annyit mondott, hogy neki arannyal felérő ez az ezüst, mert nehéz év van mögöttük.

A férfi kajak négyes az elmúlt három évben fontos érmeket gyűjtött eddig, volt közte olimpiai ezüst, vb-harmadik hely, és az idei Európa Játékokon először nyertek.

A Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Tóth Dávid, Pauman Dávid összetételű egység a vb-n is igen magabiztosan versenyzett a döntőig, megvolt a dinamikájuk és a sebességük is.

Nagy ellenfelek ettől még akadtak szép számmal – szlovákok, csehek, ausztrálok -, de a vezérevezős Kammerer szerint higgadtan készülhettek.

Úgy érzem, ott vagyunk a legjobb négyben. Persze nem csak a saját elvárásainknak, hanem az edzőnk, Kati néni szokott maximalizmusának is meg kell felelnünk, ez pedig nem könnyű. Most lélekben van itt velünk, és a futamoknál telefonon mondja el instrukcióit és a véleményét.”

Kammerernek igaza lett, de a szlovákok (Mysak-Tarr-Linka-Vlcek) vitathatlanul jobbak voltak nálunk. Jól mentek, és végül végig vezetve, nyolc tizeddel nyertek.

"Szép ezüst, jót versenyeztünk, így mehetünk haza" - foglalta össze Kammerer. "Egy kis tüske van bennünk, hogy ez a friss szlovák egység megvert bennünket" - tette hozzá Pauman.

Vad Ninetta kétszázon kilencedik lett, amiben örömteli, hogy olimpiai kvótát ért.

Rovatok