A 2004-es olimpia óta rendre visszatérő kérdés, hogy a kajakosnők képesek-e minden megnyerhető aranyérmet elhozni egy olimpiáról. 2016-ban ismét megpróbálják, már négy számban versenyeznek. Három olimpiai bajnokot látogattunk meg, akik újra a dobogó tetejére vágynak. Először a kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danutát, aki Rióban a legsikeresebb aktív versenyző lehet.
Az előző olimpia legeredményesebb sportolója Kozák Danuta volt: egyesben és négyesben is aranyérmet nyert. A következő évben, 2013-ban, majd 2014-ben egyéni vb-aranyat is nyert, és mindkétszer tagja volt a győztes négyesnek is. 2015-ben régi társával, Szabó Gabriellával vb-aranyat nyert a milánói világbajnokságon, a négyessel pedig másodikok lettek. Most Szabóval együtt készülnek Floridában.
„A kajakban a világbajnok nem automatikus résztvevője az olimpiának, mint más sportágakban, ezért keményen kell készülnünk, hogy május 13-án megnyerjük a hazai válogatót, ahol nagyon komoly mezőny lesz. És az még csak az első lépés. Júniusban kell nyernünk még egyet, és akkor már tényleg jöhet az olimpia. Ott még egyszer a maximumot kell adnunk. Már március közepén kipróbáltuk a párosunkat, nem lehet elég korán elkezdeni, mert elég korán kezdődnek az éles meccsek. Az első tapasztalataink jók” – mondta Kozák Danuta, akivel a floridai edzőtáborban beszélgettünk.
Kozák Danuta 1987. január 11-én született Budapesten, egy lengyel hercegnőről nevezték el. Édesanyja lengyel, és így ő is beszéli a nyelvet. 2007-ben már Európa-bajnok, akkor még a nem olimpiai távú párosban, hanem ezer méteren, és akkor még ő ült elöl, nem pedig Szabó.
11-szeres világbajnok, ebből négyet nyert párosban, négyet négyesben, kettőt egyéniben és egyet váltóban. Kétszeres olimpiai bajnok, egyéniben és négyesben volt a leggyorsabb 2012-ben.
A londoni olimpián azt mondta, hogy a hazai válogató után egy olimpián nem annyira megerőltető nyerni. Ezt az álláspontját most valamelyest megváltoztatta, mert egyesben megjelent az új-zélandi Lisa Carrington, aki nagyon kemény ellenfél. Londonban még csak 200-on volt a leggyorsabb, a milánói vb-n már 500-on is.
Párosban a hagyományosan jó németek mellett ott vannak a szerbek is, most már Benedek Dalmával, akinek szerb a férje. Hazai pályán a Kovács–Csipes-duó mellett Janics Natasa Bodonyi Dórával készül, míg Kárász Anna párja Vad Ninetta. A 25 éves Kárász egyesben tavaly legyőzte Kozákot, ezért ő mehetett a vb-re, és ott a már említett Carrington mögött másodikként ért célba.
Kozák úgy véli, nincs extra motiváció benne, hogy az egyéni indulást ismét megkaparintsa, mert most a párosra fókuszálnak. Azért is, mert az olimpiai programot úgy alakították ki, hogy a páros már kedden (augusztus 16.) harcba száll az érmekért, míg az egyes versenyt csak két nappal később, vagyis csütörtökön rendezik meg.
„Még London előtt volt egy ígéretem Gabinak, akivel az első aranyamat, az első érmeimet nyertem a nemzetközi mezőnyben, és akit 17 éve ismerek. Azt mondtam neki, miután a válogatón ugyan nyertünk, de nem mehettünk az olimpiára párosban:
nem baj, majd Rióban megnyerjük együtt a párost.
Nekem az az arany hiányzik, ezért jó lenne elhozni és teljessé tenni a kollekciómat. Az otthoni mezőnnyel az egészséges mértéken túl nem foglalkozunk egyelőre, csak magunkkal, másként nem is lehetne ezt csinálni.”
A párosuk az utolsó pillanatban talált egymásra a tavalyi vb előtt, amikor Kárászé lett az egyéni indulás joga. Kozák úgy véli, élmény volt megérezni újra egymás stílusát, ahogy a régi automatizmusok újra működni kezdtek.
„Nem volt nagy pátosz és egymásba borulás, egyébként sem vagyok az a lelkizős alkat. Az idő is rossz volt, de a hitünk és bizalmunk újra megvolt egymásban, és ez volt a legfontosabb.
Örökre emlékezetes, kissé megható volt Szabó Gabriella hasonlata a vb-aranyuk után, amikor azt mondta, ha nem kerül hajszál a levesbe, akkor együtt maradnak. Egy éve ilyenkor Csipes Tamara arról beszélt, mennyire jó lenne Szabóval együtt edzeni, mert Csipes az Egyesült Arab Emirátusokban, míg Szabó már akkor is Floridában készült fel.
Leporoltuk a biciklit, és ezen a bringán nem csikorgott semmi, hanem hasított. A hit és a bizalom azóta is megvan, erősebb lett, és nagyon bizakodunk.
Még ha látjuk egymáson, hogy vannak kisebb sérüléseink. Még ha idősebb is lettem négy évvel, és kisebb sérülésekkel, sok nyűggel kezdtem a szezont. Ülőgumó gyulladásom volt, alig tudtam egyenesen ülni és evezni, csak féloldalasan. Fájt a lábam is, amiatt nem tudtam a szokott kilométereket lefutni. Beállt a nyakam, kisebesedett a gerincem felett a bőr, nem is folytatom, mert ilyenkor kell összeszorítani a fogakat, másként nincs eredmény.”
Kis gondolkodás után Kozák ehhez még hozzátette, 2015 nagy hullámvasút is volt.
„Nem úgy alakult, ahogy terveztem, éreztem, akartam. Egy igazi érzelmi hullámzás volt, miközben rengeteget tanultam magamról. Kipróbáltam egy új technikát, ami nem hozta meg a várt eredményt, ezért visszatértem a régihez.
Megtanultam, hogy tudni kell elengedni bizonyos dolgokat. Meg kell tanulni lazábbnak lenni, és ez sem könnyű.”
A négyes tavalyi versenyét nem nézte vissza, érezték ők is a rövid felkészülés alatt, hogy valami nem úgy áll össze, ahogy kellene, és az idő rövidsége miatt már nem tudták kijavítani. Idén természetesen sokkal hangsúlyosabb lesz ennek az egységnek a kiválasztása és felkészülése, mert sokkal több idő most sem lesz az összehangolásra, ezért nagyon fontos lesz technikailag összeillő négy embert kiválasztani. Csak így lehetünk versenyben olyan országokkal, amelyek egész évben együtt készülnek.
Úgy gondolja, nagy tanulság a hatéves veretlenség elvesztése után, hogy egy négyes nem működik automatikusan. Még ha az a négy ember a legjobb is volt a hazai válogatókon, gombnyomásra ettől még nem lesznek a leggyorsabbak. Bár sokan így képzelik el.
„Különleges technikát igényel egy jó négyes.
Sok szép virágból lehet egy szép csokor, de nem biztos, hogy az lesz a legillatosabb. Sokan nyilván úgy képzelik, mindegy, ki ül a hajóba, mert a szakág annyira erős, hogy bárkit be lehet tenni. A tavalyi vb megmutatta, hogy nem így van.
Nem árt, ha szembesülünk vele, hogy egy hajó nem megy magától. A szurkolóknak magától értetődő volt éveken át, hogy mi nyerünk. A tavalyi ezüst egy jókor jött figyelmeztetés, hogy attól, mert a legjobbak ülnek egy hajóban, még nincs semmi garantálva. Érzékelem azt a szemléletet, hogy a négyes egy tuti arany. Higgyék el, nagyon sok apróságon múlik, és nagyon összetett, hogy ez meg is legyen. Tudjuk, mi kell hozzá, de azt is a saját bőrünkön éreztük, hogy ez épp tavaly nem jött össze. Ilyen a sport.”
Kozákot Floridában is élettársa, Somogyi Béla készíti fel. Amikor 2012 végén bejelentette, hogy váltana, és vele szeretne felkészülni, sokan nem értették. Korábbi klubjának vezetőivel csatája is volt, amikor megtámadták, hogy a sikereit kockáztatja, hiszen Somogyi kenus.
Ezek a támadások akkor történtek, amikor még egyetlen versenyt sem teljesítettek. Mindkettőjüket zavarta a helyzet, hogy időt sem kaptak a bizonyításra.
„A múlttal nem szeretnék foglalkozni. Nekem szükségem volt arra, hogy saját edzőm legyen. Szükségem volt a figyelemre, hogy ne csak egyvalaki legyek a csoportban. Nem azért, mert én nyertem két olimpiát, és előjogokat követeltem volna, nem szálltam el magamtól, egyszerűen csak nagyobb figyelmet óhajtottam. És ezt a döntést nem volt könnyű meghozni. Ebben a döntésben nem kis felelősség volt. Hiszen azt senki sem gondolhatta komolyan, hogy én olimpiai bajnokként ezentúl majd megelégszem az ötödik helyekkel. Ezt a döntést épp azért hoztam meg, hogy továbbra is világbajnoki aranyakért harcoljak. Mert úgy éreztem, másként nem ment volna. És az élet azt igazolta, hogy nem határoztam rosszul, és szerencsére el is halkultak azok, akik szerint a süllyesztőben végzem.
Ettől még kellemetlen volt a kritikákat és a vádaskodásokat olvasni, hogy mit képzelek én, vagy hogy elgurult a gyógyszerem. Holott a jövőm és a sikerességem, nem utolsósorban Magyarország sikerességért tettem egy lépést. Nem esett jól, hogy nem kaptam meg kis türelmet sem” – mondta.
Erről a figyelemről talán elég, ha csak annyit írok, Floridában a 8 kilométeres futóedzést együtt végezték el, holott nem szokásos, hogy az edző együtt gyötrődik a tanítványával, inkább csak stopperrel a kezében látni.
Ez a fogvicsorgatós, fájós, fáradtságtól szédülős időszak. A felkészülés ezen szakaszában nem ritka, amikor 35 kilométert eveznek. Vagy az sem, amikor – az ő szóhasználatával élve – nyolc kilométert veretnek, amikor teljes erőbedobással mennek.
Attól, hogy Tampában vannak, alig volt bent a belvárosban – van elég dolguk a folyóparti vízitelepen –, áprilisra viszont jegyet szerzett egy baseballmeccsre.
A Tampát kettészelő Hillsborough folyónak különös sajátossága, hogy eléggé meleg vizű, és az aligátorok is szeretik. Olykor a folyó kanyarulataiban sütkéreznek a 200 kilós, első látásra sem túlságosan barátságos állatok.
„Hozzá lehet szokni, most már nem pánikolunk, bár volt egy olyan eset, amikor bement a vízbe előttem, én pedig csináltam a kajakkal egy gyors hajtűkanyart.”
A sikereit nem szereti összehasonlítani, mert mindegyiknek megvan a maga értéke.
„Pörgetem vissza magamban az éveket, és oda jutok, hogy mindegyiket ki tudnám emelni. 2009-ben nyertünk először párosban, közel egy másodperc előnnyel. Nem volt dobogó Kanadában, csak egy tábla, amögé álltunk be, ettől még majdnem kiugrottam a bőrömből. 2010-ben már nagyobb volt a fölényünk, több mint másfél másodperc. 2015-ben a női szakágból mi ketten, Gabival vittünk olimpiai számból aranyat haza. Szóval, nehéz különbséget tenni.
A londoni egyéni persze más, mert tele volt a lelátó, mindenhol magyar zászlót láttam, éreztem a biztatást és a lüktetést.
Most ha ilyen nem is lesz Rióban, bízom benne, hogy nagyon sokan ott ülnek majd a tévé előtt , és szorítanak értünk. De persze először is ki kell jutnunk, úgyhogy ne is szaladjunk ennyire előre.”
Kozák még sohasem volt az év sportolója Magyarországon. A két 2012-es aranya sem volt elég ehhez, sem egyéniben, sem csapatban nem tudott nyerni. Emiatt nincs benne keserűség, mert azokat a díjakat és érmeket jobban becsüli, amikért tud is tenni valamit. Azok előrébb vannak az értékrendjében.
„Az Év Sportolója-szavazás egy szépségverseny, ha nagyon sarkítom. Nem szeretek a középpontban lenni, nem szeretek posztolgatni, merrefelé járok a világban. Lehet, hogy kissé maradi a szemléletem, de így jó nekem. Nem rajongok az interjúkért sem, egyszerűen ilyen típus vagyok. Nem szeretem a hivalkodást a fotókkal, bár elfogadom, hogy fontos tájékoztatni a szurkolókat, hiszen sportolók vagyunk, természetes, hogy sokan drukkolnak, szorítanak majd értünk. Ők olykor szeretnének minket látni a hétköznapokon is. Szembesülni, hogy nekünk is hétköznapi bajaink vannak, hogy mi is emberek vagyunk, nem gépek.”
Kozák 2012-es olimpiai sikere után azt mondta a nevelőedzője, Simon Miklós, hogy olyan a vízen, mint Lionel Messi a futballpályán. Úgy nyúl a vízhez, úgy szerez sebességet, mint senki más, ezért is ellenállhatatlan. „Jó ilyesmit hallani, pláne Simitől, akinek nagyon sokat köszönhetek. Pótapa volt, nem csak nevelőedző. Nagy tudású nevelőedző. Ha tudunk, összejárunk, amit nem könnyít meg, hogy ő Angliában dolgozik.”
Amikor visszaeveztünk a jelenbe, és hogy ki készíti fel az aranyvárományos egységet, azt a választ kaptam: közösen. Tehát Somogyi és Szabó Gabriella edzője, Tóth László. Nincs a két edző között rivalizálás, egyikük sem akar a másik fölé emelkedni, a közös beszélgetésből, a hasonló látásmódból lesz szintézis. Együtt hangolták össze az edzésprogramot, érződik: tényleg az egység erejében hisznek, nem a hierarchiában.
„A cél közös, ez pedig az aranyérem, minden más az esetünkben csalódás lenne” – fogalmazta meg Tóth.
Amikor Somogyi Bélának azt említettem, hogy Julianus barátról több írásos emlék van, mint róla, egy mosollyal azt felelte, hogy tökéletes ez az állapot. Beszéljenek helyette tanítványa korábbi és jövőbeni eredményei. „Azok a legfontosabbak.”