A tavalyi olimpiai kvalifikációs világbajnokság legemlékezetesebb és legüdítőbb győzelme a Molnár, Tótka pároshoz fűződik.

Nem elsősorban amiatt, mert a magyarok ezen a távon az elmúlt tíz évben többnyire nem voltak éremközelben, hanem mert az első, érvénytelenített döntő után a második fináléban is ők voltak a leggyorsabbak.

Tökéletesen felkészítették őket arra, ha netán történik valamilyen technikai malőr, akkor ne zuhanjanak össze, hanem épp ellenkezőleg, még egyszer legyenek képesek tudásuk legjavát nyújtani. Nemcsak elméletben tudták, mit kell tenniük, hanem az eredmények törlése után még egyszer csúcsra járatták magukat. Ami pedig még magasabb polcra tette a sikert: az olimpiai bajnok orosz Posztrigaj, Gyacsenko duót verték. 31 ezred volt mindössze a különbség, elsőre nagyobb volt a fölényük.

„Szinte minden itt van előttem mind a mai napig, mi történt a két futam között, talán percre pontosan is tudnám rekonstruálni, annyira belém ivódott. Ott vagyunk a stégen, akkor tudtam meg, hogy piros zászló alatt mentünk, tehát nem érvényes, akárhányadikok is vagyunk. Azt tudtam, hogy elöl vagyunk, mert amikor oldalra néztem, nem sok hajót láttam magunkkal együtt beesni a célba, csak kettőt. Azt azonban nem tudtam, szerencsére nem árulták el nekünk, hogy megnyertük.

Nem káromkodtam, sőt, tudat alatt talán még örültem is, mert ha már még egyszer menni kell, akkor legalább kifogástalan ülésbeállítással tudunk neki kezdeni, mert az első futamnál még nem teljesen volt az”

– mondta a mezőtúri születésű, újpesti színekben versenyző Tótka Sándor.

Ő lehet egyébként az első olyan magyar olimpikon, aki az ifjúsági olimpia után a felnőttek közt is nyer. És ő az egyetlen olyan ifjúsági olimpiai bajnok, aki olimpiai számban már világbajnoki aranyat nyert. A vb-döntőben ő volt a legfiatalabb, és az olimpia idejére is éppen csak betölti a huszonkettőt.

Az ellenben majdnem sokkhatásként érte Tótkát, hogy a futamot nem másnap – ő így gondolta -, hanem a befutó után körülbelül negyven perccel kell megismételni.

A rövid időn belüli oxigénhiányos állapotot ugyan az edzésen gyakran szimulálták, most téthelyzetben kellett ismét megmutatni, hogy nem véletlenül készítették fel a gondolataikat és izmaikat erre a helyzetre.

„Hirtelen értelmet nyert, miért gondolta az edzőnk, hogy minden váratlan helyzetet kezelni tudjunk. Hogy miért haltunk meg rendszeresen az edzéseken rövid időn belül. Amikor Hüvös Viktor azt kérte, hogy adrenalin legyen bennem, csak annyi jött ki a számom, azzal nem lesz gond. Mert még az előző sem ment igazán ki belőlem. A második futamnál már inkább azzal kellett foglalkozni, hogy visszafogjam magam, nehogy elvigyen a hév, mert olyan voltam, mint egy csataló, mentem előre.”

Az idén már 30 éves Molnár Péter egészen más típus, ő másként dolgozta fel a futam visszalövését, egészen máshogy tisztult ki a feje. Az első gondolata az volt, hogy megbolondultak a versenybírók, ő pedig öreg már ahhoz, hogy a bolondját járassák vele, és nem tud még egyszer önmagát kínozva nagy teljesítményt leadni.

„Végigfutott rajtam, hogy ezek az emberek tudják-e biztosan, hogy az izmok mit bírnak ki ilyen esetekben. Kitomboltam magam, nem tagadom.

Utána viszont már arra figyeltem, ha már egyszer belehaltam, akkor zombiüzemmódra kapcsolok. 

Semmi más nem történhet, csak megint véghez visszük azt, amit edzéseken oly sokszor. Ha már itt vagyunk, csináljuk meg, aztán menjünk haza. Elhittem és tudatosítottam magamban, hogy ami történt, az a múlt. Nem foglalkozhatok tovább vele, különösen nem foglalkozhatok vele sokáig, mert kvótát kell szerezni. Minimum. Arany lett belőle” – emlékezett vissza.

Egybehangzóan mondják, volt bennük dac is, csak azért is hangulat, de tiszta fejjel látták a végrehajtandó feladatot.

Amikor az edzőtáborban szimulálták ezt az esetet, 150 métert tettek meg, mert a maximális sebesség elérése a legfontosabb, a hátralévő 50 méteren már csak meg kell tartani.

Nem pilinckáztunk, az biztos

– jegyezte meg nagy mosollyal Tótka. A mondata egy belső poén.

Talán úgy lehetne feloldani, hogy még a szakemberek is csak pilinckázásnak nevezik a sprintet, az igazi versenynek pedig az ezret tekintik.

„A sprintben hagyománya van, és kissé rossz szokás, hogy a szerencsének indokolatlanul nagy jelentőséget tulajdonítanak az edzők, akár a szurkolók is.

Hát mi olyan szerencsések vagyunk, hogy a valaha evezett öt legjobb idő közül kettő a miénk.

Sőt, ha még jobban szűkítem a kört, a dobogón a második és a harmadik hely a miénk. Mivel szabadtéri a verseny, nyilván nem lehet messzemenő következtetést levonni ebből, hiszen szél van, hullámok vannak, de azért mint figyelemre méltó érdekesség én magamnak vezetek egy ilyen statisztikát” – fűzte hozzá társa szavaihoz Molnár.

Egyébként is jellemző rájuk az összhang, szövegben is tökéletesen kapcsolódnak egymáshoz. Kammerer Zoltán nagy mondása, hogy a pároshajóban a legjobb barátod az érdek. Ők barátok lettek. Amikor a páros kapott egy autót a MOB-tól, nem volt vita, kié legyen, Tótka feláldozta magát, tisztelettudóan ő javasolta, hogy a társa használja, mivel ő a fiatalabb.

A gondolattól a születésnapig

Ettől még az egymásra találásuk kalandos, hiszen a páros gondolata 2014. augusztus 17-én merült fel először, de az igazi születésnap 2015. január 22. Utóbbit egyébként meg is szokták ünnepelni, nem felejtették el megajándékozni az edzőjüket. Az első dátum pedig azért fontos, mert Rióban azon a napon lehet majd bekerülni a döntőbe.

Még 2015. január elején is úgy látszott, hogy Tótka egy másik kiváló sprinterrel, Dudás Miklóssal alakít majd egységet. A hajójuk azonban billegett, féloldalasan dőlt, és ez a sportágban nem jó előjel. Ha elsőre nincs meg az összhang, akkor a sok gyakorlással együtt sem feltétlenül lesz meg. Valamelyik versenyzőnek fájni fog, ha nincs meg az egyensúly, mert nagyobb erővel kell eveznie, miközben nem tudja a nagy erőt a vízen komoly sebességgé alakítani.

Molnár korábban Bán Kristóffal próbálkozott, de nem tudtak olyan mértékben fejlődni, hogy az érmekért harcban legyenek a világbajnokságon.

2014 novemberében már testközelből ismerte egymást Molnár és Tótka, ültek egy hajóban, mert a szövetség szervezett egy edzőtábort, és Storcz Botond vezetőedző szinte azonnal látta – nem kellett győzködnie őt Hüvösnek –, ígéretes duó lehet alakulóban.

Tótka elválása zökkenőmentes volt, még örült is, hogy nyíltan a szemébe mondták Dudásék: egy riválissal nem lehet jó a páros. És annak is örült, hogy megvárták a januári vizsgáját, így a tanulásnál nem zavarta meg, mi lesz vele.

Tavaly februárban már együtt mentek Dél-Afrikába, ott alapozták meg a sikert, és ezen a recepten idén sem változtattak.

29,9

Így lehet összegezni, mi a következő céljuk, az időhöz szinte garantáltan olimpiai arany is párosul.

„Az emberi teljesítőképesség határát feszegetjük, mert 30 másodperc alatt még senki sem tudta végigpörgetni ezt a távot. Ezért is szeretnénk elsők lenni, mert így az örökranglista első helye is a miénk lehetne” – fejtette ki Molnár.

„Ez egy félelmetes idő, de nem lehetetlen, mert tudunk még gyorsulni. Van egy zárt levelezőcsoportunk egyébként, ha netán külön vagyunk, azon keresztül tartjuk a kapcsolatot egymással. Ugye, könnyen kitalálható, hogy milyen számokról neveztük el” – tette hozzá Tótka.

Az egységhez nyilván kellett egy edző is, aki a legújabb nemzetközi trendeket alkalmazva, hazai szakkönyvek híján megérzésekre alapozva kihozta belőlük a maximumot. A 200 méter természetesen teljesen más állóképességet igényel, mint az 1000, így erre talált ki egy módszert.

Hüvös Viktor Séra Miklós csoportjában kajakozott – oda tartozott a kétszeres olimpiai bajnok Vereckei Ákos is –, nem tartozott a legjobbak közé, de a mesteredző halála előtt már megbízta néhány feladattal. Amikor pedig meghalt a szakvezető, utána a csoport egy kis gyűlést tartott, mit tegyenek, más edzőt keressenek, más csoportban folytassák-e. Vereckei elment, az ott maradók Hüvösre szavaztak, hittek abban, hogy ő tovább tudja vinni a szellemiséget.

Nem járt a TF-re soha, önállóan képezte magát nagy lelkesedéssel. Egy angol edzővel, az orosz származású Alex Nikonorovval került kapcsolatba – a semmiből teremtett egy jó párost az országban, azért keltette fel az érdeklődését –, az ő meglátásait importálta. És persze a hazai viszonyokra szabta.

Emellett információt cserélt a rövid pályás gyorskorisokat felkészítő edzővel, Bánhidi Ákossal is, mert lenyűgözte, hogy valaki mostoha hazai körülmények között is világszínvonalú teljesítményre képes egy világsportágban. 

Bezzeg Péter mérnök fejlesztette ki, a lapátokba szerelt szenzor pontos visszajelzést ad a versenyző technikájáról – a hazai szövetség a használathoz minden segítséget megadott –, mekkora energiabevitellel evez, az intenzitásról is tükörképet ad. Egy mellpántot erősítenek a versenyzőkre, az adatáramlás így biztosított. Ilyen szerkezetet egyébként látunk futballista világsztárokon, ott természetesen más célt szolgál.

„Amikor a motoros csónakban ülök, akkor nemcsak azt tudom figyelni, milyen összhangban vannak, hanem arról is képet kapok, mi történik velük egyénenként, ami elég fontos. A levegővételnek is vannak szabályai, olyan rövid ez a táv.

Egy rossz levegővételből nem kis hátrány adódhat.

Mindent alaposan és résztelesen kielemeztünk, nemcsak azt, hogy negyven méter alatt elértük-e a 27 kilométeres sebességet, ami a sikeresség egy fontos alapfeltétele” – magyarázta Hüvös.

Az edző szerint ez a páros még messze nincs kész, sejtik, hol lehet még tizedeket találni. A hazai válogatón már jól fognak menni májusban, de az igazi erőpróba nyilván Rióban jön. A tavat már megnézték, de az előolimpia nem elég.

Legfeljebb kétszer nyerünk ott is, hogy az egyik érvényes legyen.