Index Vakbarát Hírportál

Padlóról kell felállniuk az olimpiai bajnokoknak

2016. május 12., csütörtök 17:43

A szegedi kajak-kenu válogató második napján az olimpiai bajnok Vajda Attila a kenu egyes ezer méteres távon ötödik lett.

A párosban világbajnok Vasbányai Henrik simán nyert. Ő szerdán párosban Mike Róberttel a legjobb lett. Izgalmas kérdés lehet, hogy Vasbányai duplázhat-e Rióban, ha a következő, júniusi futamot is megnyeri.

Második az a Kiss Tamás lett, aki 2008-ban párosban az olimpián. Ő térdelt be a felkészülés alatt edzés közben meghalt Kolonics György helyére.

„A hit és az akarat van benne ebben a sikerben. Elhittem, hogy jobb tudok lenni, mint Vajda Attila. Azt hittem, hogy csak altat, és majd elmegy mellettem, de nem így lett”

- magyarázta az M4-en Vasbányai.

Vajda Attila kisebb egészségügyi problémákra panaszkodott, de elismerte, tisztességes küzdelem volt. Van még egy második válogató, arra fel fog készülni. „Többször előfordult már, hogy az első hiba után szétlövéssel nyertem. Most is ez az esélyem.”

A háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán sem örült, miután a tavaly az Európa Játékokon győztes párosuk szintén csak az ötödik helyre jöttek be.

Hufnágel Tibor és Dombvári nyert. Ők a jövő héten Duisburgban kivívhatják az olimpiai kvótát is, mert akkor sokkal könnyebb egy jó egységet kijelölni a riói olimpiára. Ha megszerzik az olimpiai kvótát, még akkor sem biztos a riói részvételük, mert még egy válogatót nyerniük kell.

Hufnágel így értékelt: semmi extra nem történt, magunkra figyeltünk, amit begyakoroltunk, azt csináltuk.

A női kajakpárosban a tavalyi világbajnok Szabó Gabriella, Kozák Danuta folyamatosan növelte az előnyét, és végül egy teljes hajóval verték a második helyen befutó Kárász Anna, Vad Ninetta duót.

Kozák Danuta azt mondta, hogy mivel ők a világbajnokok, ezért mindenki arra készült, hogy őket legyőzzék.

„Gabi elöl az agy, én vagyok hátul a motor, ez így van régóta. Reméljük a második válogatóra is hozni tudjuk ezt a formánkat, és kijutunk Rióba.”

Szabó azt mondta, 20 éve együtt kajakoznak, és most már csak egy válogató választja el őket attól, hogy elérjék az álmukat, amiért elkezdték a sportágat.

„Bennünk van az, hogy még egyszer ilyen jól menjünk.”

Rovatok