Index Vakbarát Hírportál

Mentőcsónak vitte partra a magyar kenust az Eb-n

2017. július 14., péntek 16:18

Mindhárom magyar egység továbbjutott a péntek délutáni középfutamokból a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságon . A kenus Vasbányai Henrik rosszul lett a befutó után

Ezer méteren csak a KSI 26 éves kenusa kényszerült középfutamra a magyarok közül, de ez nem is volt meglepő, hiszen néhány napja gyomorrontást kapott, némileg legyengülve csak a negyedik helyen ért célba délelőtti előfutamában. Délután az első három között kellett zárnia ahhoz, hogy a döntőben is indulhasson, holtversenyben második hellyel hozta is a kötelezőt, a teljesítmény azonban sokat kivett belőle. Már a partra is a mentőcsónakban érkezett, onnan pedig egy mentőautó szállította a pálya orvosi helyiségébe.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány később az MTI-nek azt mondta: a versenyző már jól van.

Ötszáz méteren két magyar egység volt érdekelt a középfutamos programban, mindketten továbbjutottak a vasárnapi döntőbe. Fekete Ádám nagyot küzdött, második lett, és az 1000 méteren már döntős  Kopasz Bálint is egy második hellyel kvalifikálta magát a legjobb kilenc közé. Mindkét számban az első három hely ért finálét.

Szombaton délelőtt már döntők szerepelnek a programban, mind a tíz döntőben lesz magyar. 

Rovatok