Magyar ötletre térnek vissza az olimpikonok legszebb sikereik helyszínére ötven év után. Most éppen Mexikóvárosban tettek érzelmekkel teli emlékező túrát. A kilencedik részben Fábiánné Rozsnyói Katalin szólal meg, aki nemrégiben kapott életműdíjat a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól.
A mexikói olimpia egykori versenyzői közül Fábiánné Rozsnyói Katalin lett a legeredményesebb edző. 2001 és 2006 között folyamatosan őt választották az ország legjobb edzőjének. Férje, Fábián László a sportág első bajnoka, augusztusban halt meg. Az ötven évvel ezelőtti olimpián még együtt voltak kint.
Versenyzőként egyetlen olimpián szerepelt, 1968-ban párosban ezüstöt szerzett, utána viszont hat olimpián is részt vett, olimpiai bajnokok és érmesek sora került ki a kezei alól, és nemcsak női, hanem férfi vonalon is sikereket ért el.
84 világbajnoki éremhez volt köze, most akár tarthatnánk egy kis hatásszünetet is.
„Hogy edző lettem, abban nagy szerepe volt a 68-as olimpiának”
- állapította meg a Xochimilco tó közelében a novemberben 76 éves edzőnő.
A párosban elért második helyezést ugyan élete egyik nagy eredményének tartja, már versenyzőként is sok, edzőként pedig még több tanulsággal zárult az ötven évvel ezelőtti verseny.
50 kiló volt és törékeny. A többiek nem ehettek korlátlanul, ő igen, sohasem szóltak rá az olimpiai faluban, annyira vékony volt a kajakosok közt – ez az emlék is eszébe jutott most.
A könnyű súlya miatt nem gondolta jó lépésnek, hogy ő ült hátul a hajóban, míg a 10 kilóval nehezebb társa elöl. Pfeffer Anna az egyéniben nem ment jól, ugyan versenyben volt az érmekért, beborult. Nem sokkal korábban Tatai Tibor és Hesz Mihály nyert, az indokoltnál nagyobb kockázatot vállalt, hogy ő is aranyérmes lehessen.
Akkoriban a helyes ülésrendre nem feltétlenül figyeltek, ahogy annak sem tulajdonítottak komolyabb jelentőséget, hogy többet evezzenek párostársával, mert az egyénit fontosabbnak tartották.
Amikor visszakereste az edzésnaplóit, megállapította, röhejesen keveset edzett, nem is érti, hogy olyan kevés munkától hogyan lehetett eredményes. Amikor edző lett, sokkal keményebben terhelte tanítványait. Igaz azt is mondta, hogy 800-on mindenkinek annyit legalább kell futnia, mint neki fiatalon. 2 perc 40 másodpercet.
„Amikor Annának nem úgy sikerült az egyéni verseny, görnyedten ültem a hajóban, nem tudtam, mire számítsak. Hamarosan ugyanis jött a páros. Aztán úgy kihajtottam magam, hogy ölben vittek vissza az olimpiai faluba. Anna is beleadott mindent. Az aranyra nem volt esélyünk, a nyugatnémetek jobban mentek nálunk, az ezüstért viszont becsülettel megküzdöttünk, egy századdal jöttünk be a szovjetek előtt. Amit versenyzői szemmel elraktároztam, már később, edzőként kódoltam. Később értettem meg a miérteket, később találtam meg a választ az akkor nyugtalanító kérdéseimre. 1994-ben visszatértem ide Kőbán Ritával, tudtam, hogy magaslaton miként viselkedik a szervezet, ezért úgy terheltem, ahogy kellett. Nyert is.”
Kőbán hozta neki a második olimpiai aranyat is a női négyes után. Ha rangsorolni kellene az aranyakat, az övét, az 1996-os elsőséget helyezné az első helyre, mert az volt az első egyéni. A kanadai Brunet-t taktikus versenyzéssel előzte meg.
Fábiánné az ifjúsági olimpián első magyarként életműdíjat kapott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól, épp akkor, amikor az emlékezőtúra volt. Egy hazai ünnepségen fogja megkapni, akkor adják át neki.
Folytatni viszont már nem feltétlenül akarja, nincs is tanítványa.
Pedig nagyon szépen indult az együttműködése Takács Tamarával, négy évet töltöttek együtt. 2017-ben világbajnok lett a négyesben a tanítványa. Akkor nem figyelt senki másra, csak Takácsra. Korábban rendszerint csoportot vezetett, és a falkaszellem uralkodott. Váltott, megpróbálta az egy versenyző-egy edző felállást.
„Épp az ifjúsági olimpia előtt hívott fel valaki, tanácsot kért. Azt nem tudtam megmondani, mit csináljon, de azt igen, mit ne. Miután Takács Tamara a nyáron elment tőlem, nincs tanítványom. Ő is beleesett abba a hibába, amibe már előtte sokan. Amikor már sikeres lett, máshogy nézett a munkára. Én viszont csak a munkában hiszek. Sokan meg akarták már nekem mondani, mi az edző dolga. De azt én jobban tudom. Ahogy azt is, mi a versenyző dolga. Mindketten nagy felelősséget vállalunk, ilyen a sport. Mindig elmondom, egyenesen, mi tetszik és mi nem. Ha elégedett vagyok azt is, ha elégedetlen, azt is. Nem kell tőlem félni. A szemüket keresem, nem a kifogásokat.”
Azt mondta neki 2017-ben, annyi szabad hetet kap, ahány magyar bajnokságot nyer. Kilencet kapott, mert kilencet nyert. Fábiánné sok mindent látott már, de akkor leesett az álla. Az idei válogatók viszont nem sikerültek jól, ezért elkerülhetetlen volt a szakítás.
Tamara szerinte nagyon tehetséges, de ő még nem kajakkirálynő, és óva intene mindenkit, hogy ezt tudatosítsa benne.
„Már nem biztos, hogy szeretnék edzősködni. Összetéptem, elégettem, szó szerint a jegyzeteimet” - állította.
Az ötven évvel ezelőtti olimpia helyszíne, Xochimilco nem tetszett neki. Szebbet, jobbat várt. Az öltözők jobb állapotban voltak akkor, amikor még versenyeztek. A müncheni olimpiára innen koppintották a pályát, de azt gondozzák, még ha nem is hazsnálják. A mexikóit kevésbé ápolják.
A visszaemlékezés első részében szó volt az olimpia előtti sortűzről, és a magyar szálról, hogy egyáltalán megkaphatták. A tőrcsapat tagja, Dömölky Lídia kudarcként élte meg a második helyet, a szintén ezüstérmes Kiss Antal pedig hét kilót fogyott a versenye alatt. A negyedik részben azt néztük meg, mi lett a futballistákkal, hogyan hatott Varga Zoltán disszidálása? Az ötödik részből pedig kiderült, hogy az öttusázók az utolsó pillanatban kibékültek, és megnyerték az aranyat. A hatodik részben Hesz Mihály és Tatai Tibor életét mutattuk be. A hetedik részben Wichmann Tamás emlékezett ezüstjére, neki az olimpiákon nem volt szerencséje. Egy itthon elfeledett bronzérmes, Amerikában világhírű orvossá váló Kalmár János portréját rajzoltuk meg nyolcadjára.