Úgy indult ez az év, hogy megkapta azt az elismerést, amit eddig még egyszer sem, noha ötszörös olimpiai bajnok. Az év legjobb női sportolójának választották. Fontos ez a díj önnek?

Örültem neki, szép díj, jó volt a kezembe venni, lesz helye a vitrinben. Ettől még vannak fenntartásaim, ahogy sokan másoknak is, hiszen almát és körtét kellene valamilyen racionális szempont szerint összevetni. Nem könnyű helyzet, mert nem könnyű összehasonlítani teljesítményeket, és valakik mindig hiányoznak, akiknek ott kellett volna lenniük, ott lett volna a helyük. Kicsit mindig keserű szájízzel hagyom el a helyszínt. A sportolók mindig a legjobbra törekednek egy évben, és újságírók szavaznak róluk, akik abban a versenyben nem vesznek részt, ahol a sportoló megméretteti magát.

Egy sportoló nem szépségversenyt szeretne nyerni.

A 2018-as teljesítményével kis különbséggel Hosszú Katinkát előzte meg, így került fel a neve a legjobbak közé.

Azon kevesek közé tartozom, akik a pályán jobban szeretnek átmenni elsőnek a célvonalon, mint egy szavazáson. Most jelképesen én szakítottam át először a célszalagot. A célom és a motivációm ettől még az marad, hogy a pályán legyek a legjobb. Hogy milyen díjakat kapok, annak tíz vagy húsz év múlva lesz jelentősége, ha lesz egyáltalán. Addig könnyebb a küzdéssel azonosulni.

Igen különleges éve volt a tavalyi, mert először nyert világbajnokságot édesanyaként. Egyesben, párosban és négyesben, amiben rajthoz állt, első lett. Megütötte a fülemet egy mondata. Jobban edzeni. Hogy kell ezt értelmezni? Hiszen nyilván eddig is keményen edzett, olimpiai aranyakat nem lehet véletlenül, szerencsével szerezni, ötöt különösen nem.

Azt éreztem magamon, hogy ki tudtam feszíteni a határaimat. Előzetesen azt gondoltam, hogy most már jobban nem lehet feszíteni, nem lehet jobban edzeni, most mégis sikerült egy szinttel feljebb emelni ezt az állapotot. Mindig fontos volt az edzés, de most annak az x időnek, amit a pályán töltök, azt szeretném, ha az első pillanattól az utolsóig legyen értelme.

Ha már a gyerekemtől veszem el az időt, akkor ne legyen egy pillanatnyi felesleg sem benne. Minden másodpercet kihasználni. Ezt jelenti a jobban edzeni.

Mondhattam volna azt is: máshogy. Ezzel persze nem degradálni szeretném a Zora megszületése előtti időszakot, csak ez a válasz a kérdésre.

Milyen nyomás az, hogy minden évben a csúcson akar lenni?

Tavaly ez alól felmentettem magam. Tavaly játszottam, nem vártam el sok mindent magamtól. Meg is lepődtem olykor, milyen jól ment. Idén már egész más a helyzet. Ha ezt sikerül kizárni, akkor át tudom lépni a határokat. Félnem nem kell már senkitől, sok mindent elvehetetlenül elértem már. Épp ezért már csak önmagamért csinálom. Élvezem, szeretem a kajakozást. Beleteszek mindent, amennyit csak tudok. A legtöbbet beleadni, ez az érzés nem változhat. Ha már nem így lesz, akkor érdemes elgondolkodni azon, mennyire szeretek még kajakozni.

A már említett három arannyal magasra tette a lécet. Mert ha akkor meg tudta csinálni, ha a szülés után nem okozott gondot a világelit legyőzése, akkor idén miért ne tudna ismételni? Jól gondoljuk?

Hallom én is, ha Danuta jó, akkor az három arany. Mintha nem is lenne verseny, mintha mások nem akarnák ugyanazt az aranyat megnyerni. Holott még itthon is hatalmas konkurencia van, amilyen a világban egyetlen más országban sincs. Érzem én is, hogy rám teszik ezt a dolgot. Mivel tavaly pihenőévből jöttem vissza, ha nem nyerek semmit, akkor sem lehet egy rossz szava sem senkinek. Így, hogy nyertem, megértem, hogy természetesnek látszik az idei sikeresség is.

Önmagára is szokott egy kis nyomást helyezni?

Olyan típusú ember vagyok, hogy nem érdekel a sajtó,

még kiscsikó koromban, ha érdekelt is, az már a múlt, most befelé fordulok inkább. Tudatosan teszem, nem szoktam interjúkra jelentkezni, nem posztolok, merre járok.

32 éves lett idén januárban. Mit gondol, több kell öntől, hogy idén is a legjobb legyen?

Több, mert idősebb lettem egy évvel. Jönnek a fiatalok, és az idősebbek is oda fogják tenni magukat, nem akar senki lemaradni a szegedi vb-hangulatról. Ott vannak még az új-zélandiak is, egyre közelebb érnek hozzánk, többet kell beletenni, hogy megmaradjon a távolság. Tavaly a párosban olyan közel voltak, hogy azt hittem, ők nyerték. A négyest biztosabbnak éreztem.

Miben kíván még többet ez az év?

Elsősorban a regenerációra kell jobban figyelni. Tavaly többet fel kellett kelnem, ha Zora éjjel még nem aludta át az éjszakát, vagy éppen beteg volt. Ahogy idősödünk, a regenerációnak mindig nagyobb és nagyobb jelentősége lesz, és azzal sokat is lehet nyerni.

Szegeden idén világbajnokságot rendeznek. Mire gondol, ha ezt most, hónapokkal korábban meghallja?

Remélem, jó sok szurkoló kijön. Miattuk edzünk nap mint nap, szeretem a hangulatos versenyeket. 2011-ben, a legutóbbi hazai vb-n szerepelhettem először egyesben. Nagyon szerettem volna bizonyítani, de második lettem ötszázon a rossz rajt miatt. Nagyon csalódott voltam, nagyon rosszul esett, hogy az ezüst jutott nekem. Utána fel kellett még pörögnöm, ami sikerült is, mert Kovács Katival a kétszázat megnyertük.

Úgy érzem, hogy jó volt az a pofon, jókor jött, London előtt. Sőt, ha jobban belegondolok, az olimpia előtti években pofonokat szoktam kapni, Rio előtt is volt egy, akkor egyéniben nem is jutottam ki a vb-re.

Ha tanulsz valamiből, az csak jó. De most azért az lenne a terv, hogy jó élménnyel közelítsek az olimpia felé.

Érzi még ugyanazt az örömöt, mint mikor elkezdte a sportolást?

A hazai válogató első helyének nagyon tudtam örülni tavaly. A nemzetközi versenyen, különösen a vb-n hiányzott az eufória a győzelmeim után. Inkább amolyan megnyugvás volt. Ahogy célba értem, az volt az első gondolatom, hogy rendben van, megcsináltam, túl vagyunk rajta, de most már menjünk haza Zorához, mert vár engem. Ha nem nyertem volna, az persze piszkálta volna a csőrömet. Mert oké, rendben, mehetek a családhoz, anyuka lehetek, de nincs meg az arany, azt más vihette haza.

És az öröm?

Nem akartam megkerülni a választ, nem jellemző rám. Hullámzóak az érzéseim. Néha nehéz. De ez is változik. Nehéz volt az idei télen egy-két időszakon átevickélni, de ebben ez az új környezetben, Dél-Afrikában minden feloldódott.

Nem mondom, hogy minden napomat úgy kezdem, mint egy terminátor.

Mert valamikor nehéz felkelni, elfáradok én is. Ha viszont kipihenem magam, és tiszta fejjel végiggondolom, hogy ebben vagyok tehetséges, és van mit keresnem még a világban, akkor persze hogy szeretném megmutatni, ahányszor csak tudom.

Láttam itt mosolyogni itt az egyik edzés után, ahogy kiszedte a hajóját, ahogy utána gondosan törölgette. Lehet, hogy annak örült, hogy vége volt az aznapi penzumnak, de inkább úgy tűnt, hogy tényleg élvezte.

Van olyan edzés, hogy egy hétig nem szeretnék kajakozásra gondolni. Akkor viszont jön egy finom ebéd után, egy kis pihenő, és minden megváltozik.

Otthon folyamatos beszédtéma a kajak?

Ha akarnánk, sem tudjuk kikerülni, bármennyire szeretnénk. Ha össze kell szorítani a fogaimat egy edzésen, azt észreveszi a férjem délután is, amikor már együtt a család. Ettől még igyekszünk kiiktatni, amennyire csak lehet.

Amikor az ön egyedi stílusáról beszélünk, azt szokták mondani, hogy törzsből evez. Hogy lehet hétköznapivá tenni ezt a jellegzetes stílust?

Nem könnyű feladat. Sokan törzsből eveznek, hogy én jobban használom a törzsem, az adottság is, de jó alapokat is kaptam. De hozzáteszem gyorsan, nekem se megy könnyen mindegyik edzésen.

Nem mondom, hogy kiabálnak velem, de erőteljesen a tudtomra adja Bécó, hogy mit kellene csinálnom.

Van, hogy nem annyira dinamikus az evezésem, amennyire ő szeretné. Gyerekkorom óta ezt csinálom, de mindig lehet finomítani és technikázni. Kell is.

Mindkét modellt kipróbálta, lett olimpiai bajnok úgy is, hogy csoportban készült, ahol a falkaszellem összes pozitív hatása érződött, és lett úgy is, hogy az edzője csak önre figyelt. Melyik tetszik jobban?

Most már egyértelműen a jelenlegi felállás. Az elején féltem egy kicsit. Fazekas Kriszta is egy per egyben készül a férjével, most Szabó Gabi Tóth Lászlóval, nem annyira ritka ez. Számomra a férjem a legjobb edző. Azt gondolom, hogy mással is sikeres lenne, nem csak velem.

Csatlakozhatna valaki önökhöz?

Megbeszélnénk, és tisztáznánk, milyen érvek, valamint ellenérvek vannak. Nem utasítanám el azonnal, ez biztos.

Mióta a férje Somogyi Béla? Lemaradtunk valamiről?

Márciusban ünnepeltük, hogy 14 éve vagyunk együtt. 2017 tavaszán hivatalosan is összeházasodtunk. Addig kevesebb volt az időnk, amikor kiszabadultunk az olimpia után, rögtön bepótoltuk, és már úgy született meg Zora, hogy férjhez mentem.

Melyik volt a legboldogabb éve?

Rio a tavalyi felett van, vagyis 2016. Akkor nem egy pillanatra, hanem hosszabb távon nem érdekelt, hogy mi lesz jövőre, azokat a sikereket át tudtam sokkal jobban élni. Le tudtunk nyugodni, nem a kajak volt az első.

Tavaly máshogy jöttem le a vízről. Megnyugvással, de azzal a távlati tudattal, hogy az olimpia előtt lesz még egy vb, ahol szintén jól szeretnék menni.

Ötszörös olimpiai bajnok, mit jelent önnek? Tudom, hogy nem szokta olvasgatni az újságokat, nem szokta böngészni a statisztikákat. Be szokott villanni ez a kivételes teljesítmény?

Be szokott villanni, és jó érzés, nem árulok el ezzel nagy titkot. Remélem, nem ciki ezt bevallani. Nem mondom, hogy egyre gyakrabban, de olykor találkozom ezzel az adattal. Nem napi téma, nincs a névjegykártyámon, hogy mit értem el eddig, még csak öt karika sem.

Ön a harmadik magyar nő, akinek sikerült ez a bravúr.

Jó érzés ott lenni egy olyan társaságban, ahol

Keleti Ágnes és Egerszegi Krisztina van. Gyerekként is felnéztem rájuk, nem változott ez az érzés, és akárhogy is alakul a pályám, felnézek rájuk ma is.

Nem azért kezdtem el sportolni, hogy akár csak egy aranyam is legyen. Olykor azt érzem a parton, hogy ugyanaz a kislány vagyok, aki elkezdett kajakozni a KSI-ben, bár az is be szokott villanni egy-egy képre, mennyi minden történt azóta. Az ősszel jött hozzánk egy autogramgyűjtő. Eszméletlen mennyiségű köteget hozott, amiket aláírtam. Akkor volt szerencsém egy olyan lapot aláírni, amin a mi hármunk arcképe volt. Azt sem tudtam, hogy van ilyen. Megérintett a pillanat. Kevésszer éreztem olyan bizsergést. Csináltam róla magamnak is egy fotót.

Szeretne kikerülni ebből a társaságból?

Mint sportoló csak célok vannak előttem, és valahogy mindig olimpiai ciklusban gondolkodunk. Lehet, hogy tudok még nyerni, attól viszont a Keleti és Egerszegi iránti tiszteletem nem változik.

A német Birgit Fischer nyolc olimpiai arannyal fejezte be. Mennyire reális cél, hogy őt behozza?

Célokat könnyű kitűzni. Kimondani is könnyű, hiszen ezek csak szavak. Vannak 10 éves kislányok, akik egy álommal mennek a vízitelepre, olimpiai bajnokok szeretnének lenni. Én nem így mentem le. Ezért is furcsa kimondani, hogy milyen hátborzongató távlatok vannak még, Furcsa, hogy Fischerről beszélünk, aki egy legenda. Végiggondoltam már, hogy utolérhetem. Előtte azonban még a hat a cél, és még utána is ott van Gerevich Aladár héttel.

Ám mindezek előtt van még, hogy először is edzeni kell, később ráérünk büszkének lenni.

Mekkora szava van a négyeshajónál vagy a párosban? Vezérnek tekintik?

Szeretném azt hinni, hogy csak egy vagyok a négyből. Ám amikor az edzők megkérdezik, na, hogy éreztétek a pályát, akkor először rám néznek.

Lehet, hogy ez logikus, de én is csak egy fogaskerék vagyok.

Ha elsőnek én is beszélek, mindenki másnak is el kell mondania az érzéseit, a véleményét, nemcsak egy főnöknek tekintett valakinek, mert mindig az a jó, ha négy ember mondja el a meglátásait, mert csak együtt juthatunk valamire. Nem olyan nehéz négyest evezni, alkalmazkodni, eleve gyorsabb a víz a második beülőben, az én dinamikám, a lassúbb, de erőteljesebb mozgásom ott érvényesül a legjobban. Le is tudom követni a többiek mozgását. Én is azért teperek, hogy bekerüljek a négyesbe. Egy hajóban evezünk, hogy mást ne mondjak (nevet).

A szegedi vb-re készülő kajak-kenusok közül az első részben Kárász Annát mutattuk be.

(Borítókép: Huszti István / Index)