Szeged ismét világbajnokságot rendez augusztusban, a kajakosok és kenusok már nagy erőkkel készülnek, a téli pihenő után ilyenkor szerzik vissza vízbiztonságukat, csiszolják technikájukat, alapozzák meg állóképességüket, amire már a májusi válogatón nagy szükség lesz. A válogatott jelentős része Dél-Afrikában edzőtáborozott, meglátogattuk őket. Negyedik rész. Ezúttal a doppingvétségen kapott Dudás Miklóssal beszélgettünk.
A dél-afrikai edzőtáborban ülünk, ön a válogatott keret tagja, ami nem meglepetés, mert már tavaly is tagja volt az ötszázon világbajnoki bronzérmes magyar négyesnek. Idén milyen tervei vannak?
Nem szeretném alább adni. Korábban ezer méteren versenyeztek a négyesek, a legújabb olimpiai programba az ötszáz került be, mintha a kedvemért írták volna át. Az ezer az én izomzatomnak nagyon hosszú, így kaptam egy elég nagy esélyt az élettől. Nemcsak az idei szegedi vb-re, hanem az olimpiára is szeretnék kijutni, bár hatalmas itthon a konkurencia.
Ön örült a legjobban a tavalyi harmadik helynek?
Azt nem tudom, mert közös volt az érdem, mindenki boldog volt. Hogy nekem volt a bronzig vezető út a legkacskaringósabb, az nem kétséges, ezért én nagyon becsülöm ezt az eredményt.
Nagyon jól eljöttünk a rajtból azok után is, hogy elsőre bemozdultunk. Tótka Sanyi olyan nyugalmat adott nekem, nekünk a hibás rajt után is, ami felülmúlhatatlan.
Sulykolta belénk, meg tudjuk csinálni pontosan, hiszen már sokszor eljöttünk remekül. Vezettünk egy darabig, aztán jöttek a németek és a spanyolok és megelőztek. Más nem lehet a cél, minthogy idén tovább bírjuk, közelebb legyünk hozzájuk. Előtte azonban még be kell kerülni a csapatba, ezért dolgozom minden nap.
Azért kértem ezt az interjút, mert ön az egyetlen sportoló, aki miután lebukott, visszafizeti az állami ösztöndíját. Mások visszavonultak, kikerülték a szabályokat, vagy éppen a sportvezetés nem gondolta fontosnak, hogy szót emeljen, ilyen esetben a pénz visszajár. Mekkora összegről van szó?
Egészen pontosan 1 millió 880 ezer forintról.
Igaz az, hogy a vb-bronzért kapott állami jutalmát egy az egyben az adósság törlesztésére költötte?
Igaz. 900 ezer forint járt nekem a tavalyi vb-bronz után, és ugyan el tudnám költeni másra, így tiszta a lelkiismeretem. Ahogy letelt az eltiltásom, részt vettem egy pénzdíjas versenyen, amit megnyertem. 150 ezer forintot kaptam érte, jól jött volna, de felajánlottam a tragikusan fiatalon meghalt Kolonics Györgyről elnevezett alapítványnak. Jobb helyen van ott a pénz.
Megszületett a kislányom, itt az edzőtáborban lettem apa. Tőlem 10 ezer kilométerre van egy élet, az én vérem. Tisztán szeretnék a szemébe nézni.
Nem hiszem, hogy már azonnal az apaság pillanatában megkomolyodtam. Jól tudom, a bélyeget életem végéig viselni fogom. A szüleim a piacon dolgoznak, minden egyes reggel miattam keltek fel hajnal háromkor. Amikor azt mondják, hogy a kajakozás nehéz, akkor rájuk gondolok, hogy nekik vajon milyen az életük. Az nem nehéz? Irgalmatlan munkát végeznek. Nem cserélnék egy hétre sem velük. Azért akartam jól kajakozni, hogy visszaadjak nekik valamit.
Majdnem rekordidejű, 34 hónapos eltiltást kapott. Hogy sikerült ezt összehozni?
Most az egyszer hadd adjak nagyon hivatalos és diplomatikus választ. A doppingvétséget elkövettem, a büntetésem elkerülhetetlen volt. Ha már lezárult a pályafutásom, akkor szívesen beszélek az egész ügyről, a legapróbb részletekig. Azt sem zárom ki, hogy egy könyvet írok. Most csak annyit szeretnék mondani, hogy nemcsak én, hanem a barátnőm, a gyerekem édesanyja is könnyek között tettünk vallomást a fegyelmi tárgyaláson.
Közel három évig volt távol attól a közegtől, amelyik az életét jelentette. Mi történt ennyi idő alatt?
Becsülettel letöltöttem, amit kiróttak rám, erősebb lettem ezen idő alatt. Bármennyire is groteszk: doppingvétségen értek, és most már így utólag azt mondom, jobb nem történhetett volna. A 2012-es olimpia miatt nem tanultam tovább, így most legalább megtehettem, edzői papírom is van már, azóta pedig járok a TF-re. Tanultam angolul is. Mindez a jó része, mert voltak napok, amik kegyetlenül megviseltek.
Én, a fekete bárány nem mehettem abba a világba, ahol jól éreztem magam. Abba a közegbe, ami nekem az egyetlen volt, ahol elértem valamit. Beszűkült a világ. Sírtam, amikor láttam a társak versenyét a tévében.
A fix pontok, egy szegedi utazás, előtte a felkészülés, mind-mind eltűntek az életemből. Volt nap, amikor csak feküdtem egy nagykabátban az ágyban egész nap, nem volt kedvem semmihez. Viselnem kellett a sorsom. De összességében azt mondhatom, erősebb lettem az eltiltás időszakában. És nagyon hálás vagyok, hogy engem, bibliai párhuzammal élve, a tékozló fiút visszafogadtak.
Arra következtetek, hogy lelkileg volt a legnehezebb.
Depresszió közelében voltam. És akkor még nem beszéltem a családomról. Nekem a család rendkívül sokat jelent, az alkaromon a tetoválások a nagyszülők születési dátumai. A mai napig visszacseng a fülemben a beszélgetés az egykoron bokszoló nagypapámmal. Tudod, kisfiam, mindig az volt a vágyam, hogy egyszer majd látlak a Nemzeti Sport címlapján, és én majd nagyon büszke leszek rád. Most láttalak, és nagyot csalódtam. Nem így gondoltam, hogy címlapra kerülsz.
Mikor volt ez a beszélgetés?
2016. április huszadikán. Beleégett az agyamba ez a dátum. Azon a napon öles betűkkel tudatta a sportlap, én vagyok a doppingeset érintettje. Összetörtek az olimpiai álmaim. Akkor tudatosult bennem, hogy London után Rióba nem jutok ki. Az olimpiáért küzdünk folyamatosan, amikor kiderült, hogy nem mehetek, alig kaptam levegőt.
Londonban hatodik volt. Két év múlva 2014-ben világbajnok a váltóval. Melyikre büszkébb?
A hatodik helyre. Londonban sprintben indultam, sokkal büszkébb vagyok az ottani döntőre, mint a váltóaranyra. Akkor a csapatok többsége már pakol, az az utolsó szám volt egy időben a vb-műsorban, nagyon sokan nem is vették komolyan.
Ha szépen is csillogott az érem, az igazi kemény munka az olimpiai részvételben, és az ott elért helyezésben van. 21 évesen jutottam ki, ami sprintben nem gyakori.
Noha a korosztályomban az ifik között volt vb-aranyam, az olimpiára nem én szereztem meg a kvótát, hanem Molnár Péter, akivel most egy csapatban vagyunk, és akivel tavaly együtt lettünk bronzérmesek. Életem nagy pillanata volt az olimpia, mert akiket addig a tévében láttam, hirtelen ott voltak mellettem a célvonalon. A későbbi győztes angol McKeever, a spanyol Craviotto, a francia Beaumont mellé beevezhettem. Én voltam a legfiatalabb kihívója a legnagyobb ászoknak. Feldobott az érzés, tiszta volt a fejem, tudtam koncentrálni. Szerintem legalább olyan fontos a tiszta fej, mint a felkészülés alatt elvégzett kőkemény munka. És akkor ott van még a szerencse, mert a kétszázon azt sem lehet kikerülni, hiszen már a rajtnál nagyon sok minden eldőlhet. Az etoni olimpiai pályán az előfutamban és az elődöntőben is a harmadik voltam, a döntőben két tized választott el a bronzéremtől. A sprint ilyen műfaj. Ha öt ezreddel gyorsabb vagyok, máris az ötödik hely az enyém, ami a hazai eredményességi rendszerben milliókban kifejezhető különbség.
Élete legnagyobb élménye az olimpia?
Biztos sok képet viszek majd magammal, ha visszavonulok. Amikor először képviseltem az országot, még jóval az olimpia előtt, az egy felejthetetlen érzés. Amikor magamra vehettem először a címeres melegítőt, pólót, az igencsak felemelő, még ha csak egy kisebb korosztályos verseny volt is. A kajakozásban gyakori volt, hogy megörököltük egymás szerelését, nekem akkor az volt a mennyország, hogy saját, névre szóló nemzeti színű melegítőm van. Az olimpián még inkább a kirakatban vagyunk.
Talán sokkal korábban kellett volna kérdeznem, de hogyan lett önből kajakos?
Kezdjük ott, hogy 17 éves volt, amikor édesanyám életet adott nekem. Az oviban a kifejezetten eleven, vagyis akkoriban a rossznak nevezett gyerekek közé soroltak, de valahogy a szívem miatt szerettek. Otthon is nagyon figyelni és vigyázni kellett rám, mert előfordult, hogy drótot dugtam a konnektorba. Rosszalkodtam elég sokat, sok csíny volt mögöttem. Amikor iskolába kerültem, tele voltam energiával, ezért a sport kézenfekvőnek látszott, fegyelmezettséget is reméltek tőle a szülők. Édesapám a Fradiban futballozott, nem valószínű, hogy Ronaldót veszítette el a sportág, amikor abbahagyta, de volt benne erő. Az izomzata hozzám hasonló, elsősorban a robbanékonysága, és még most is jól bírja az iramot. Ha szkanderozunk, komoly riválisra akadok. Először nem a kajakot próbáltam ki, hanem a focit és az úszást. Nagyon nem szerettem úszni, felnőtt koromra kedveltem meg.
Aztán jött a 2000-es sydney-i olimpia, és az én hőseim. Kammerer, Storcz, Vereckei, Horváth Gábor.
A zárónapon három magyar arany született és egy ezüst, és ezek után elvittek a csepeli kajaktelepre. Nagyjából ötvenen jelentkeztek, az edző egyből kiszúrt és megjegyzett magának, és öt másik gyerekkel együtt kiemelten foglalkozott velünk. Két és fél órát kellett buszoznom, amíg a vízi telepre értem, és mégis borzasztó szívesen tettem. A 71-es csepeli buszon elég sokat zötykölődtem, de nem érdekelt.
Mi tetszett meg a kajakozásban, mi tartotta ott?
A versenyzés. Eközben a viselkedésem javult, folyamatosan erősödtem, de ha kellett, szembeszálltam a nagyobbakkal, akik emiatt egyszer a csepeli strand kerítéséhez kötöztek, és amikor már mozdulni sem tudtam, lehúzták a nadrágomat is. Szívattak a nagy szám miatt, de neveltek is. Amikor apám jött értem kocsival, és látott a kerítés mellett, megkérdezte, hogy jól vagyok-e, majd továbbhajtott, meg akarta tudni, mi történt, csak utána jött vissza értem. Nem akart megsajnálni, helyesen. Azt éreztette velem, magam sodortam bajba, csak magamra számíthatok.
Az eltiltása alatt nemcsak magára számíthatott, segítséget kapott Kárai Péter üzletembertől, aki korábban kajakozott, és az európai szövetség (ECA) elnökségének tagja is egyben. Mit köszönhet neki?
Hitet, erőt, tartást, és még sorolhatnám, de nem szeretnék közhelyekkel dobálózni. Írt nekem egy mindenkor érvényes és mindenkor betartandó tízparancsolatot. Egyszerű dolognak tűnhet, amit írt, mégis a szívembe látott. Idézek belőle.
Aki ismer, tudja, szeretek enni, de egy-két kiló plusz a hajónak nagy teher. Legyintünk sokszor, de ettől még a súlyra való fokozott figyelés az egyik legfontosabb a sportágunkban.
Az eltiltása alatt volt két ügye, amikor ismét címlapokra került. Rongált egy plázában, illetve egy éjjeli buli végén összebalhézott egy nővel. Mi történt?
Mindkétszer helyreigazítást kértem, de azok csak apró betűkkel a lap alján jelentek meg a bulvárlapokban, míg a két eset nagy betűkkel virított a címlapokon. Amíg a szomszéd néni addig süteménnyel lepett meg engem és az édesanyámat, akkor az újságot vitte fejét csóválva.
Amikor láttam ezeket a cikkeket, annyira felháborítottak, hogy azt hittem, belefejelek a falba. Volt elég bajom, és újra meghurcoltak. Nem kellemes érzés a zokogó édesanyámat vigasztalni.
A dopping miatti ütésekre még rá is szolgáltam, de alaptalanul és igazságtalanul a földön fekvőbe rúgtak. Tisztáztam magam, de az már senkit nem érdekelt, különösen nem vigasztalta a zokogó anyámat. Valóságshow-ban szerepeltem, ha velem bármi összefüggött, arra odafigyeltek.
Egyfajta bűnbánásnak is tűnhet, amiről eddig beszéltünk. Először találkoztunk, de úgy beszélt hozzám, mintha nem is interjút adna, hanem egy régen látott ismerőssel futott össze egy kávéra. Megkönnyebbült ettől az interjútól?
Ilyen vagyok. Őszinte. Nem szoktam keresni a nyilvánosságot. Akármilyen eredményt is érek el a jövőben, páran biztosan azt fogják mondani az élőéletem miatt, hogy megint a doppingnak köszönhetem a jó eredményem, és csak a szerek miatt vagyok olyan gyors. Szinte hallom előre: biztos valahogy megúsztam, átcsúsztam az ellenőrzésen. Biztosan sokan drukkolnak ellenem, de ez bennem csak dacot szül. A kommentelőknek is szeretném megmutatni, szívesen megnézném az arcukat. Felőlem azt is mondhatják, hogy már az olimpia idején sem voltam tiszta, de én tudom, hogy nem így van.
Nem vágyom felmentésre. Tudom, milyen országban élünk. Nem kell, hogy megértsenek, csak ha a gondolataimat elolvasták, fusson át az agyakon, hogy akit bántanak és pocskondiáznak, az is egy ember, és nem egy csaló.
Aki azért gürcöl, hogy a hazájának valamilyen apró sikert szerezzen. Legyen ugyanakkor intő példa az enyém mindenkinek, hogy mindenre figyelni kell. Véletlenül se menjenek szándékosan a tilosba a fiatalok, mert nem éri meg. Nagyon nem.
A sorozat első részében Kárász Anna beszélt terveiről, a másodikban pedig az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta, aki jövőre lehagyhatja Egerszegi Krisztinát. A harmadik részben az ásványokat gyűjtő Kopasz Bálint adott ízelítőt, mennyire fontos a tudatosság.
(Borítókép: Szécsi István / Dívány)