Index Vakbarát Hírportál

Éremeső jöhet vasárnap a kajak-kenu vébén

2019. augusztus 24., szombat 19:38

A férfi és a női ezer méteren is magyar győzelmet hozott a szegedi kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapja, az igazi éremeső azonban vasárnap jöhet majd. A délutáni középfutamokon a magyarok összesen öt számban voltak érdekeltek, és négy egység be is jutott a döntőbe, így a zárónap tizennégy döntőjéből tizenhármon lesz majd magyar hajó – írja az MTI.

A K-1 500 méteren olimpiai és vb-címvédő Kozák Danuta már a középfutamban összekerült legnagyobb riválisával, az új-zélandi Lisa Carringtonnal. Carrington remekül rajtolt, és az előnyét végig meg is tudta őrizni, de azt érdemes hozzátenni, hogy Kozák láthatóan nem is erőltette a győzelmet, hiszen a középfutam első három helyezettje jutott tovább a döntőbe.

A háromszoros olimpiai bajnok, 16. vb-jén szereplő Kammerer Zoltánnak és párostársának, Gál Péternek ennél sokkal jobban meg kellett izzadnia K-2 1000 méteren,: a magyarok jól kezdtek, féltáv után élre álltak, a hajrára viszont elfogyott a lendület. A harmadik pozíciót végül bravúrral így is sikerült megtartaniuk, így ők is bejutottak a vasárnapi döntőbe.

Kenu egyesben aztán elmaradt a bravúr, Kiss Tamás negyedik lett futamában, így a zárónapon a B döntőben száll majd vízre. Ezzel egyébként az is eldőlt, hogy férfi kenuban ezen a vb-n nem szereznek kvótát a magyarok. A magyar szempontból a napot záró Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István összeállítású férfi kajaknégyes nem sokkal később 500-on a második helyen ért célba, ezzel bejutott a döntőbe, és közel kerültek a kvótaszerzéshez.

Ezek mellett az olimpiai programban nem szereplő C-1 200 méteren is jutott sikerélmény szombat délután a magyaroknak: az 500 párosban pénteken Fekete Ádámmal ezüstérmes Hajdu Jonatán megnyerte középdöntőjét, így magabiztosan lépett tovább a legjobb kilenc közé.

Az olimpiai számoknál

A négyesek kvótaelosztásánál alapelv, hogy ha kevesebb mint négy kontinens versenyzői végeznek az első tíz helyen, a tizedik, a kilencedik és ha szükséges, még a nyolcadik helyezettek kvótáit is újraosztják, amíg meg nem lesz a négy résztvevő földrész. Egyesben és párosban jövőre még lesz lehetőség a javításra a pótkvalifikációs viadalokon, négyesben ugyanakkor csak Szegeden lehet indulási joghoz jutni.

Rovatok