Index Vakbarát Hírportál

Visszavonul a háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriella

2020. június 18., csütörtök 11:14

A háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Szabó Gabriella csütörtökön jelentette be, lezárja pályafutását. A három olimpián szereplő, augusztusban 34 éves Szabó az idei tokiói olimpiát célba vette, a koronavírus-járvány miatti halasztás után viszont eldöntötte, nem folytatja.

Ebben a ciklusban hullámzó volt a teljesítményem és a lelkiállapotom is. Két hónapig húztam ezt a döntést, de sem magammal, sem másokkal szemben nem szerettem voltam labilis helyzetet. Nehéz szívvel elhatároztam, hogy 25 évet lezárok

- mondta.

Tízévesen, egy kisebb hazai versenyen nyerte az meg az első aranyérmét, és sokáig nézegette, őrizte, büszke volt rá, egyben el is határozta, szerezni akar még néhányat.

2008-as pekingi olimpián a négyes tagjaként ezüstérmes volt, négy év múlva Londonban a győztes négyes tagja lett. 2016-ban megnyerte a párost Kozák Danutával - órási versenyben néhány század döntött a javukra -, akivel együtt indultak a KSI-ben, és a korosztályos versenyekre is együtt utaztak, többnyire egy hajóban is eveztek. A 2016-ban győztes négyesnek is Szabó volt a vezérevezőse.

Az olimpia után edzőt váltott, a szlovákiai kajaknégyest felkészítő Likér Péter vette át a felkészítését, majd visszatért az egyik nevelőedzőjéhez, Tóth Lászlóhoz, de a sportágban akkora a konkurencia, hogy egyre nehezebben tudta a lépést tartani a fiatalokkal.

A 2019-es Szegeden versenyző világbajnoki csapatból kimaradt, a tokiói olimpiai felkészülésnek nekivágott, akart még egy esélyt adni magának, ha már a címvédők ötszázon Kozákkal, ott lehessenek a rajtnál. Annál is inkább, mert az új szabály szerint már két páros is képviselheti a magyar színeket.

Meri remélni, hogy hasznos tagja lesz a sportágnak a folytatásban is. Konkrétan még nem tervezte el, milyen formában, de nem szeretne elszakadni tőle. Szabó kilencszeres világbajnok, és a sportág örökös bajnoka.

„Nem szívesen lettem volna az ellenfele, ez volt az első gondolatom. Pimaszság és magabiztosság is volt benne, amíg versenyzett. Önmagamról tudom, milyen nehéz ezt meglépni, mert megváltozik az élet innentől. Bejelenteni, kiállni sem könnyű. Emlékszem, sorban állt az autogramomért, amikor én még versenyző voltam, most majd én is kérek tőle egyet”

- mondta Storcz Botond, akinek a kapitányi időszakában nyerte aranyérmeit.

A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, a korábban szintén kajakos Vékássy Bálint, arról beszélt, hogy Szabónak volt egy tanulóéve 2008-ban, utána pedig már nem tudott hibázni. "Sokszor mentünk úgy olimpiára, hogy nagy nevek voltak a négyesben, és most aztán biztosan sikerül aranyérmet nyerni, de egy Szabó Gabi kellett ahhoz, hogy ez a várva várt siker meglegyen." 

(Címlapkép: Szabó Gabriella és Kozák Danuta a riói 500 méteres női kajak páros megnyert döntőjében. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Borítókép: Elöl Szabó Gabriella, mögötte Kozák Danuta, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina a riói női kajak négyesek 500 méteres versenyén. Fotó: Huszti István / Index)

Rovatok