Index Vakbarát Hírportál

Az eső elmosta a Balaton-átevezést Zamárdiban

2022. július 30., szombat 10:38

Nem jártak sikerrel azok, akik nekiindultak szombat reggel, hogy részt vegyenek a Hervis Balaton-átevezésen, a szervezőbizottság délelőtt arról határozott, hogy elhalasztja a viadalt.

Az idén már kétnapos rendezvény fő eseménye a szombat 10 órás kezdésre kiírt átevezés volt, amelyet az elmúlt napokban reggel 8 órára hoztak előre, miután a szervezőbizottság egyeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálattal és a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitánysággal.

A szándék tehát egyértelmű volt, a verseny megrendezése, ennek megfelelően reggel szép számban gyülekezett az indulni kívánó sereg a baljós felhők ellenére is – a rajt helyszíne tele volt csónakokkal, a parkoló pedig az ide érkezők autóival.

Igen ám, de az egyre zordabbá váló időjárás miatt a rajt időpontját folyamatosan csúsztatni kellett, kilenc órára megérkezett az eső is Zamárdiba, a szervezők pedig azt a tájékoztatást adták, hogy 10 óra körül lesz végleges döntés a versenyről.

Bár az eső kicsit lanyhulni látszott, végül ennek ellenére nem javult annyit az időjárási helyzet, hogy meg lehessen rendezni a viadalt.

A tervek szerint a versenyt a jövő hétvégén pótolják, akinek az időpont nem megfelelő, annak visszafizetik a nevezési díjat.

(Borítókép: Szabó Réka / Index)

Rovatok