Index Vakbarát Hírportál

Hüttner Csaba: Újra van olyan kenupárosunk, amely ott van a térképen

2023. május 15., hétfő 15:40

Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint a vasárnap zárult szegedi világkupán minden magyar versenyző kihozta magából, ami benne volt, és a válogatottnak a 11 éremmel nem kell szégyenkeznie.

A hazai csapat négy arany-, két ezüst- és öt bronzérmet gyűjtött a Maty-éri pályán, három első (férfi K–1 1000 m, valamint K–2 és C–2 500 m) és két harmadik (férfi K–1 1000 m és K–4 500 m) hely olimpiai számban született.

Az akár novemberinek is tekinthető időjárás természetesen megnehezítette a versenyzők és az edzői stáb dolgát is, de mindenki kihozta magából, ami benne van, ezért úgy gondolom, szégyenkeznünk nem kell

– nyilatkozott a szövetség honlapján a szakember.

A bronzérmes férfi kajaknégyesről Hüttner Csaba azt mondta: ősz óta arra készülnek, hogy az idei szezonra legyen egy ütőképes egységük.

A fiúk bizonyítottak, a döntőben fantasztikus teljesítményt nyújtottak, ezzel együtt ennél több van ebben a négyesben, de ez csak egy állomás volt a felkészülésben 

– fogalmazott.

A kvartettből Nádas Bence és Tótka Sándor vasárnap megnyerte a kajak kettesek 500 méteres, ugyancsak ötkarikás számát.

Nagyon jó tudni, hogy két olyan párosunk is van, aki tud nyerni, de idén arra kell koncentrálni, hogy megszerezzük a hat párizsi kvótát. Bencének is, Sanyinak is ez a legfontosabb idei feladata, ebből a szempontból ez a páros kicsit háttérbe szorul annak érdekében, hogy az olimpián mi lehessünk a legjobbak

– jelentette ki a szövetségi kapitány.

Férfi K–1 1000 méteren a tokiói játékokhoz hasonlóan két magyar állt a dobogón: a japán fővárosban második Varga Ádám diadalmaskodott, az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédő Kopasz Bálint pedig harmadik lett.

Van két olyan versenyzőnk, akik szerintem a világ legjobb kajakosai most 1000 méteren, nagy hátrány, hogy a vb-re csak egy versenyzőt nevezhetünk. Ádám érdemeiből mit sem von le, de Bálintnak rossz pályája volt a döntőben, ezzel együtt le a kalappal előtte, mert rosszabb körülmények között is óriásit ment

– mondta Hüttner Csaba.

Magyar szempontból a hétvége talán legnagyobb és legkellemesebb meglepetését a Korisánszky Dávid, Fekete Ádám kenupáros 500-as győzelme okozta.

Az elő- és középfutam után látszott, hogy nagyon sok jó páros van a mezőnyben, és az fog nyerni, aki a legjobban akarja a győzelmet. Boldog vagyok, hogy Dávid és Ádám nyert, nagyon régen örülhettünk kenupáros győzelmének. Újra van egy olyan kenupárosunk, amely ott van térképen

– fogalmazott a szakvezető.

A nők hasonló számában a Bragato Giada, Nagy Bianka páros negyedik helyével most lemaradt a dobogóról, de a kapitány szerint nem kell elkeseredniük, mert ugyan kicsit rossz taktikát választottak és kapkodtak a döntőben, így is nagyon jó pályát mentek.

Reményeim szerint a vb-n ott lesznek a dobogón

– mondta.

Hozzátette: a Balla Virág, Takács Kincső páros tagjainak szerinte a másik olimpiai számra, a 200 méter egyesre kellene összpontosítania.

Női kajakban fiatal versenyzők indultak a vk-n, Hüttner szerint hozták, ami elvárható volt tőlük – a női kajaknégyes ráadásul bravúrral bejutott a döntőbe –, tehetségesek, és még fognak fejlődni. Az utóbbi szakágban a mostani hétvégén rendezik majd az első válogatót, a jövő hétvégén pedig újabb világkupa vár a magyarokra Poznanban, leginkább az olimpiai számokban.

(MTI)
(Borítókép: Fekete Ádám és Korisánszky Dávid. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok