Index Vakbarát Hírportál

Hat magyar érem született szombaton a Száva folyón

2023. július 16., vasárnap 09:41

A magyar versenyzők hat érmet nyertek a horvátországi maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság harmadik napján, szombaton – számolt be róla az MTI.

Az európai szövetség honlapja szerint a felnőttek között Kövér Márton második lett kenu egyesben, Kiszli Vanda elsőként ért célba kajak egyesben – és immár hétszeres kontinensbajnoknak mondhatja magát , Czéllai-Vörös Zsófia pedig a második helyen végzett ugyanabban a számban.

A junioroknál férfi kajak egyesben Kékesi Árpád harmadik, női kajak kettesben Reisz Janka és Kmetyó Klaudia az első, Dékányi Lili és Szmrtyka Hannah a harmadik helyen zárt.

A vasárnapig tartó viadalon a magyar válogatott felnőttkerete húsz, az ifjúsági és U23-as kerete 24 főből áll. A verseny különlegessége, hogy nem állóvízen, hanem a Száva folyón rendezik a futamokat.

A magyar küldöttség eddigi mérlege hat arany-, öt ezüst- és négy bronzérem.

Rovatok