Index Vakbarát Hírportál

Három magyar arany a korosztályos kajak-kenu Eb szombati döntőiben

2023. július 29., szombat 18:37

A korosztályos kajak-kenu Európa-bajnokság első döntős napja során mind a tíz A-döntőben szurkolhattunk magyar egységnek. A nem túl ideális időjárás ellenére is szépen teljesítettek a fiatalok a portugáliai viadalon, három arany-, három ezüst- és két bronzéremmel zártak a mieink.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója alapján Csikós Zsóka U23 K-1 1000 méteren, míg az ifjúságiaknál Kollek Bálint K-1 1000 méteren, Mészáros Milán és Mitropoulos Iliász pedig C-2 1000 méteren állhatott a dobogó legfelső fokára.

Kollek Bálint 250 métertől végig vezetett, a svájci Luca Lauper támadásait folyamatosan visszaverve lett a királyszám Európa-bajnoka. Bálint ezzel megszerezte a magyar csapat első érmét a portugáliai Eb-n.

Juhász István hatalmasat küzdve lett második ezer méteren. A győzelemért az utolsó 250 méteren szinte fej-fej mellett haladt az olasz versenyzővel, a véghajrában azonban Samuele Veglianti bizonyult jobbnak.

Az U23-as korosztály királyszámában Hidvégi Hunor lemaradt az élmezőnytől, erős hajrája sem volt most elég a dobogóra, hatodik helyen ért célba K-1 1000 méteren.

A kenu egyesek ezer méteres döntőjében Kollár Kristóf a táv feléig nagyjából az élbolyban haladt, az utolsó néhány száz méteren viszont leszakadt az élen haladóktól. A német David Bauschke nagyjából 50 méterrel a cél előtt vízbe borult, így Kristóf egy hellyel feljebb csúszott és negyedik lett U23 C-1 1000 méteren, viszont az előtte beérkező cseh indulót kizárták, így Kristóf becsúszott a bronzérmes helyre.

Pető Hanna ifjúsági K-1 1000 méteren szerzett Európa-bajnoki ezüstérmet. A német Caroline Heuser teljesen elszakadt a mezőnytől, azonban Hanna is végig magabiztosan tartotta pozícióját, másodikként csapott célba a fináléban.

Utcahosszal nyerte meg a K-1 1000 méteres döntőt Csikós Zsóka!

A lengyel hajó 500 méterig  tudta tartani a magyar versenyző tempóját, utána azonban ő is leszakadt, Zsóka végül közel 6 másodpercet vert az egész mezőnyre, ami a világbajnok cím után, most Európa-bajnoki aranyat hozott számára.

Az érem szinte biztos volt a fiúk számára ifjúsági K-2 1000 méteren, második-harmadik helyen haladtak végig. Hatalmasat hajrázva még az aranyérmet végül megszerző olasz egységet is megtudták közelíteni, a végén a dobogó második fokára állhatott fel Herda Richárd és Borbély László.

Újabb fölényes győzelmet arattak fiataljaink, ezúttal ifjúsági C-2 1000 méteren. A Mészáros Milán, Mitropoulos Iliász alkotta kenupáros győzelmét egyedül az esős időjárás nehezítette, ennek ellenére rajt-cél győzelmet arattak a portugáliai Eb-n.

A páros centikre volt az Európa-bajnoki ezüstéremtől U23 K-2 1000 méteren, ezúttal a dobogó harmadik fokára tudták felküzdeni magukat a srácok. Az olasz egység elérhetetlen volt, viszont a dobogós helyekért nagy küzdelem folyt a dán, cseh és magyar hajók között.

A délelőtt utolsó A-döntőjét U23 C-2 1000 méteren rendezték meg, ahol a Fodor Nicholas, Horváth Márton alkotta páros beragadt a rajtnál, majd hátrányát az egész pályán próbálta behozni. Nem sikerült a világbajnoki szereplésüket felülmúlni, végül hetedikként rúgták be hajójukat.

Suba Róbert révén aranyérmet szerzett a magyar paracsapat

Délután három középfutammal, és az első para döntőkkel folytatódott a program. Utóbbi szakágban meg is szereztük az első érmünket Montemorban. Suba Róbert rögtön a legfényesebb medáliát gyűjtötte be, VL2 200 méteren Európa-bajnok lett.

Szombat délután a para szakág is ismét főszerepben volt, igaz a sajnálatos helyzet állt elő hogy több számban sem jött össze az öt résztvevő nemzet, így ezek a futamok nem tekinthetők Európa-bajnoki döntőnek, így érmeket sem osztottak. Ilyen volt a VL3 200 méteres futam is, ahol Molnárné Tóth Julianna az ötödik helyen csapott célba.

Férfi VL2 200 méteren azonban Eb-döntőt rendeztek méghozzá Suba Róbert és a címvédő Juhász Tamás részvételével. Az utóbbi időszakban mindketten nagyobb hangsúlyt fektettek a kenus versenyszámukra. Suba Róbert esetében ez annyira megmutatkozott, hogy meg sem állt az aranyig, Európa-bajnok lett! A paralimpiai ezüstérmes szegedi versenyző portugál vetélytársával fej-fej mellett haladt, de Robi jobban bírta a hajrát, így az ő nyakába került az aranyérem. Suba ezzel pályafutása harmadik sikerét könyvelheti el kontinensviadalon, korábban 2016-ban Moszkvában is nyert két aranyat. Juhász Tamásnak ezúttal nem jött ki a lépés, az ötödik helyen ért célba.

Eközben a fiataloknál újabb középfutamokat rendeztek. Az ifjúságiaknál Gazdag Marcell megnyerte futamát K-1 200 méteren, így már biztosan ott lesz a holnap délutáni döntőben. Csakúgy, mint Szarka Krisztián, aki C-1 200 méteren lett második, ami finálés helyet ér számára is. Az U23-as fiúknál az első négy hajó szinte centire pontosan érkezett be, a célfotó alapján sajnos Keresztes Kristóf pont lemaradt a döntőt érő harmadik helyről, mindössze három századmásodperccel.

Rovatok