Index Vakbarát Hírportál

Kozák Danuta immár kétgyermekes anyukaként vágott bele az élsportolói munkába

2023. augusztus 17., csütörtök 16:33

Kozák Danuta, hatszoros olimpiai bajnok kajakos a napokban a sportág egyik hazai fellegvárában, Szolnokon megkezdte az edzéseket, immár kétgyermekes anyukaként. A Fradi TV-nek a visszatéréséről, valamint arról is mesélt, hogyan hangolja össze a kajakozást a mindennapokkal, szülői teendőivel.

„Nagyon jó érezés volt vízre szállni először. Nem is gondoltam volna, hogy két év után ennyire fog hiányozni a kajakozás, de jó érzés újra hajóba ülni. Kihagytam két évet, először a könyökműtét, azután pedig a szülés miatt, vissza kell rázódni a sportolói életbe. A mindennapok úgy telnek el, hogy van egy öt hónapos kislányom, aki az éjszakákat azért még nem mindig alussza át. Reggel őt etetjük meg, aztán felkel a nagyobbik is, akit óvodába viszünk, és mi csak utána tudunk  foglalkozni az edzésekkel.”

Hazánk legeredményesebb női sportolója 2017-ben szülte meg első gyermekét, Zorát, idén márciusban aztán megérkezett a testvér, Mila. Kozák Danuta beszélt arról is, hogy élvezi a kettős szerepet, amelynek persze a szépségei mellett megvannak a maga nehézségei, kihívásai is.

Összességében azért szeretek anyuka lenni.

A 15-szörös világbajnok és 17-szeres Európa-bajnok elmondta: volt benne félsz, hogy miként tudja majd összeegyeztetni a szülői szerepet az élsportolói feladatokkal, de megoldották a dolgot, igaz ehhez kaptak némi segítséget is.

„Minden év más igazából, itt most lehet a motivációm az, hogy két év kihagyás után, kétgyerekes anyaként megpróbálni élsportolóként működni, és beleadni ugyanazt a munkát, amit előtte. Most ez a kihívás, a mindennapi életet, az élsportolói életet és az anyaságot kicsit összeegyeztetni.”

Kozák elárulta, hogy a háziasszonyi teendők, illetve a kerti munka jelenti számára a kikapcsolódást. Végzett kertészmérnökként ebben a szakmában tudná elképzelni magát – már amennyiben nem játszana életében főszerepet a sport, a kajak.

A 2024-es, párizsi olimpiai szerepléssel még nem tervez, ahogy elmondta: előbb a válogatókon kell ehhez jól teljesítenie.

Örülnék, ha ki tudnék jutni az olimpiára, akkor az nekem már az ötödik olimpiai részvételem lenne, de itt azért elég sok munkát bele kell még tenni. Tehát én most tényleg csak a válogatókig gondolkodom, és szeretnék azon jól szerepelni.

A 36 éves Kozák Danuta – akinek edzéseit férje, Somogyi Béla irányítja – először a pekingi olimpián vehetett részt, amelyen négyesben ezüstérmes lett.

Négy évvel később, Londonban a négyes már csúcsra ért, miként Kozák is egyesben.

A 2016-os, riói olimpián aztán verhetetlennek bizonyult: a királyszám, a K-1 500 méter címvédése mellett párosban és négyesben is aranyérmes lett.

A 2021-re halasztott tokiói olimpián már édesanyaként vett részt, a négyes ott is a hátát mutatta riválisainak, miközben a kajakos a párosban szerzett bronzzal egészítette ki éremkollekcióját.

A Kozák Danutával készített riport a műsor 13.00–18.40 perce között látható.

Rovatok