Index Vakbarát Hírportál

Csipes Tamarának a négyes még nem esett jól, az egyes viszont már igen

2023. augusztus 23., szerda 19:08

A kajakos Csipes Tamara és Birkás Balázs egyformán futamgyőzelemmel mutatkozott be 500, illetve 200 méter egyesben a duisburgi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, míg a kenupárosoknál a Bragato Giada, Nagy Bianka és a Kollár Kristóf, Fejes Dániel duó második lett előfutamában 500, illetve 1000 méteren. Mind a négy egység a középfutamba jutott. A délutáni folytatásban a kajakos Varga Ádám és a kenus Adolf Balázs is magabiztos győzelemmel tette le névjegyét az 1000 méter egyes előfutamában.

A kétszeres olimpiai bajnok Csipes a négyes előfutama után néhány órával szállt újra vízre, ezúttal nem okozott neki gondot megelőzni az ellenfeleket, körülbelül egy hajóval előbb érkezett a célba, mint a többiek – számolt be a helyszínről a Magyar Távirati Iroda különtudósítója.

Ilyennek terveztem ezt a futamot. A négyes nem esett jól, és ezért azt szerettem volna, hogy ez viszont jólessen, de persze úgy, hogy elöl érek be. Az elejét megnyomtam, az első 150 métert egy döntős erővel teljesítettem, utána aztán egyre jobban kiengedtem. Mentálisan és fizikailag is sokkal jobban érzem magam, mint májusban, júniusban. Edzésen nagyon jó időket megyek, ami jó kiindulási alap

– értékelt a parton a Honvéd 33 éves klasszisa, megemlítve, hogy először versenyez Duisburgban, ahol hasonlóan érzi magát, és a víz is hasonló, mint Szolnokon, ahol a vb-re készültek.

A tavalyi szezont kihagyó Csipes egyesben ezüstérmes lett Lisa Carrington mögött Tokióban, s miközben nyilatkozott, most is fél szemmel figyelte új-zélandi riválisa előfutamát.

„Most azért nem érzem ugyanolyan állapotban magam, mint az olimpia előtt, van még rajtam súlyfelesleg. De ezzel most nem foglalkozom, idén még nem akartam mindent vérre menően csinálni, a mostanit alapvetően egy visszatérő évnek terveztem. Lisa jelenleg a topversenyző, ő az olimpiai bajnok és a vb-címvédő, nekem az a mérce, hogy hozzá képest hol tartok most. A vele való csatából sokat meg fogok tudni” – mondta az MTI-nek a magyar kajakos.

A Bragato Giada, Nagy Bianka kenus duó is olimpiai kvótára hajt Németországban, ehhez a legjobb nyolc között kell zárnia. Első pályájukon másodikok lettek a kanadaiak mögött, ahogy elmondták, próbálnak tartalékolni az erejükkel.

„Az előfutamban kár lett volna kihozni magunkból a maximumot, főleg úgy, hogy a hét során öt futamunk lesz a négyessel együtt. Ezért tartalékolnunk kell, mert nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy ilyen sokszor kell vízre szállnunk. Próbálunk minimális energiabefektetéssel bejutni a döntőbe, ott pedig megyünk majd egy maximumot” – mondta az MTI-nek Nagy Bianka.

Csipeshez és a kenupároshoz hasonlóan a futamgyőzelemmel debütáló Birkás Balázs és a második hellyel bemutatkozó Kollár Kristóf, Fejes Dániel kenu kettes (1000 m) is csütörtökön folytatja szereplését a középfutamban, majd ezeknek a számoknak a döntőit szombaton rendezik.

A délutáni programban a kenusoknál öt, a kajakosok királyszámában pedig hét előfutamot rendeztek, ezért egyenes ágon nem lehetett továbblépni a döntőbe.

Az Óbudai Ganz 23 éves sportolója, Adolf már a táv elején ellépett riválisaitól, és végül több mint három másodpercet vert a második helyen célba érő moldovai Szergej Tarnovszkira.

Szerencsére nem kellett maxos pályát mennem, 800 és 900 között kiengedhettem, de azért kiégett a rendszer rendesen. Az elmúlt hetekben gyakoroltam a rajtot és a végsebesség elérését. Most is úgy álltam oda az elején, hogy széttépem a vizet. Ha ezt meg tudom ismételni a középfutamban, akkor nem lesz baj.

A magyar kenusnak az első öt között kell zárnia a párizsi kvóta megszerzéséhez, szerinte ez egyáltalán nem lehetetlen, de sok függ a sorsolástól.

„Így, hogy győztem, kisebb az esélye, hogy összesorsolnak egy románnal vagy brazillal, ez a két versenyző, akitől tartok. A többiek, úgy érzem, foghatók” – tette hozzá, utalva a címvédő Catalin Chirilára és az olimpiai bajnok Isaquias Santosra.

Honfitársához hasonlóan fölényes sikert aratott a Tokióban ezüstérmes Varga Ádám is,

aki szintén több mint három másodpercet vert a mezőnyre. A KSI 23 éves kajakosa, aki most először szerepel felnőtt vb-n ebben a számban, idén még veretlen.

Szerencsére egész könnyű előfutamba kerültem, sokan vagyunk, sok előfutam van, így a jó versenyzők szét vannak szórva. Az viszont fontos volt, hogy futamgyőzelemmel jussak tovább, hiszen akkor könnyebb sorsolást kapok a középfutamra.

Vargának az első hat között kell végeznie a párizsi indulási jog begyűjtéséhez.

„Úgy érzem, az első hat között ott vagyok, még úgy is, ha esetleg nem jön ki a lépés. Úgy vagyok vele, hogy elindulok, lehajtom a fejemet, nyomok egy nagy pályát, és a végén kinézek, hogy hányadik lettem. Ha jól tudok menni, akkor ez egy nagyon szép helyezés lesz.”

A többi 1000 méteres szám előfutamában a kajakos Vajda Bence és Szántói-Szabó Tamás, valamint a kenus Kisbán Zsófia egyaránt győzelemmel biztosította helyét a fináléban, míg a kajakos Rendessy Eszter – akárcsak tavaly, a vb döntőjében – második lett az ausztrál Alyssa Bull mögött, így középfutamra kényszerül. Utóbbi számok nem szerepelnek az ötkarikás játékok műsorán.

A szerda délután elkezdődött számokban csütörtökön rendezik a középfutamokat, szombaton pedig a döntőt.

Rovatok