Index Vakbarát Hírportál

Mennydörgés, villámlás és özönvíz után napsütés és magyar olimpiai kvóták jöttek

2023. augusztus 25., péntek 09:56

Nem kegyes az időjárás a világ legjobb kajakosaihoz és kenusaihoz pénteken, ugyanis villámlás miatt 11 óráig el kellett halasztani a délelőtti programot a duisburgi vb-n, majd újabb megszakítás közvetkezett a programban az időjárás miatt. A döntőket végül két és fél órával eltolták a tervezetthez képest. A középdöntők mindenesetre remekül alakultak, a női kajaknégyes megszerezte a párizsi kvótákat, a férfi is közel került hozzá, délután be is biztosíthatja az egység.

Viharos idő, csúszó rajt

Az eredeti tervek szerint 9.30-kor kezdődött volna számunkra pénteken az érdemi rész, a férfi C–1 200 méter selejtezőjével, de pont ezekre a percekre erősödött fel az esőzés Duisburgban, ráadásul mivel az evezős pálya környékén masszív mennydörgések és villámlások is felütötték a fejüket, az egész délelőtti program csúszik 90 percet.

A szervezők ekkor arról tájékoztatták az újságírókat, hogy a délutáni programot igyekeznek a terveknek megfelelően 14 órás kezdéssel megrendezni, és ez esetben az ebédszünet és a pihenő ideje rövidül, de ezt módosíthatja még az időjárás – spoiler: és meg is tette.

A középdöntők – kint van a női négyes az olimpián!

Az eső nem állt el, de szerencsére az időjárás javult annyira, hogy el tudták engedni a mezőnyt 11-kor, Koczkás Dávid pedig remek hajrában megelőzte az ukrán Oleh Borovikot, ezzel harmadikként ért be a C–1 200 méter középfutamában, és így pont bejutott a fináléba.

Ugyanez a hölgyek mezőnyében Balla Virágnak nem sikerült, ő a negyedik helyével a B döntőre készülhet az olimpiai számban.

Nehéz volt eldönteni, hogy a közben újra rekezdő özönvíz vagy a francia szurkolók tombolása-e az intenzívebb, az viszont biztos, hogy megvolt a maga hangulata a versenyeknek, még ha időnként kis túlzással a sportolókat sem lehetett látni...

Mire érkezett a férfi K–1 500 méteres elődöntője szerencsére kicsit alábbhagyott, a kanadai világbajnokságon 1000-en aranyérmes Kopasz Bálint pedig Fernando Pimentát is maga mögé utasítva biztosan nyerte meg a futamát.

Hogy milyen szeszélyesek voltak a körülmények, azt jól jelzi, hogy mire a negyedik futam is lement a számból, kis túlzással már napsütéses állapotok voltak, hogy konkrétan a semmiből jöjjenek ismét a villámok vissza és megint szakadjon az eső, és 12 órakor újra félbeszakították a rendezvényt...

Ez már a döntők programját is módosította, 2,5 órával csúszott a komplett versenyrend.

A háromnegyed órás pauza szerencsére megtette a hatását és a férfi C–1 500 méter elődöntőire már ideális állapotok mellett került sor, Fejes Dániel magabiztosan jött be a harmadik helyen a második futamában, így bekerült az A döntőbe.

Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Rendessy Eszter, Hadvina Dóra összetételű kajaknégyes a rendkívül szoros első 250 méter után összességében simán jött be másodikként a német egység mögött, a férfiaknál pedig a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor kvartett tette meg ugyanezt.

A hölgyek mezőnyében egyúttal eldőlt, hogy a kajaknégyes megszerezte a négy párizsi kvótát, és az uraknak is jó esélyük lehet erre a délutáni programban – egy európai csapatot kell ehhez megelőzniük.

A csütörtöki történéseket itt böngészheti át!

A pénteki program

elődöntők

férfi C–1 200 méter (3. Koczkás Dávid 40.582 – A döntőbe jutott)

női C–1 200 méter (4. Balla Virág  47.015  – B döntőbe jutott) 

férfi K–1 500 méter (1. Kopasz Bálint 1:37.268 – A döntőbe jutott)

férfi C–1 500 méter (3. Fejes Dániel 1:48.534 – A döntőbe jutott)

női K–4 500 méter (2. Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Rendessy Eszter, Hadvina Dóra  01:33.118 – A döntőbe jutott)

férfi K–4 500 méter (2. Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor 1:19.309 – A döntőbe jutott)

döntők

16.34: férfi K–1 500 méter (Kopasz Bálint)

17.00: férfi C–1 200 méter (Koczkás Dávid)

17.08: női C–1 200 méter

17.22: női K–2 200 méter (Kiss Blanka, Lucz Anna)

18.00: női C–2 200 méter (Horányi Dóra, Takács Kincső)

18.08: férfi C–1 500 méter (Fejes Dániel)

18.17: női K–4 500 méter (Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Rendessy Eszter, Hadvina Dóra)

18.26: férfi K–4 500 méter ( Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor)

19.02:  női C–1 200 méter B döntő (Balla Virág)

félkövérrel az olimpiai számokat jelöltük

Rovatok