Index Vakbarát Hírportál

22 év után ismét Európa-bajnokságot rendezünk, világsztárok indulnak

2024. március 4., hétfő 13:19

Magyarország 22 év után rendez ismét kajak-kenu Európa-bajnokságot, amelyen most először a SUP-kategória legjobbjai is összemérhetik tudásukat. A szegedi viadal (június 12–16.) rajtjáig 100 nap van hátra, ennek apropóján tartottak sajtótájékoztatót a Stopper hajón.

A szegedi Európa-bajnokság az utolsó nemzetközi esemény lesz a párizsi olimpia előtt, így óriási várakozások előzik meg a versenyt.

Elsőként Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke kapott szót:

Igazi nagyágyúkkal készülünk az Európa-bajnokságra, hiszen a teljes olimpiai csapat rajthoz áll. Addigra letisztul a párizsi indulók kiléte, ez az utolsó esély, hogy Európa legjobbjaival csatázzunk. Úgy gondolom, a kontinens többi tagországa is így áll hozzá, forrni fog a víz Szegeden!

– mondta Schmidt Gábor.

Már megvásárolhatók a jegyek a 100 nap múlva rajtoló Eb-re, amely családbarát rendezvény lesz, ennek megfelelő kedvezményekkel – emelte ki a szövetség elnöke.

Boros Gergely, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója hozzátette, mindenki nagyobb sérülés és probléma nélkül tud készülni a keretből. A kajaknégyes már Dél-Afrikában edz, ahonnan a napokban érkezik vissza Varga Ádám, míg Kopasz Bálint Törökországban edzőtáborozik. Női szakágunk képviselői közül is többen megkezdték már a felkészülést, Kozák Danuta például Portugáliában.

Hadvina Dóra olimpiai, világ- és Európa-bajnok az edzések között szakított időt a sajtótájékoztatóra. A gyermekáldás után visszatérő sportoló elmondta:

„Örülök, hogy nem idén kell visszatérnem. Ez az összes pozitív dolog, amit el tudok mondani. Mentális és fizikális problémáim is voltak. A vb-re sikerült szintre hoznom, de igazán őszre lett jobb, és azóta érzem, hogy alkalmas vagyok, hogy felkészüljek az olimpiára. Anyaként a mindennapjaim megváltoztak, Holli van a napjaim középpontjában, de szerintem most már jól tudjuk kezelni a helyzetet.”

Elsősorban egyéniben szeretne jól teljesíteni idén, mert az jó alap lehet a csapathajókra, de nagy célkitűzéseket nem szeretne tenni.

Varga Katalin paralimpiai bronzérmes, Európa-bajnok elmondta, remekül halad a felkészülése, élete formájában van – és remélhetőleg lesz a versenyen is.

Tóth Dávid SUP-vezetőedző a szakággal kapcsolatban örömét fejezte ki, hogy nemcsak felnőtt, hanem ifjúsági és masterkorosztályban is rendeznek versenyeket.

(Borítókép: A győztes Varga Ádámnak [b] gratulál a harmadik helyezett Kopasz Bálint a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének döntője után a kajak-kenu világkupán a Szegedi Nemzeti Kajak-Kenu és Evezős Olimpiai Központban 2023. május 13-án. MTI/Kovács Tamás)

Rovatok