Bakó Zoltán november 11-én betöltötte a hetvenhármat, de duzzad az energiától, tapasztalat terén valószínűleg nincs párja a sportágban, nem véletlenül becézik Skandináviában kajakpápának. 

Versenyzőként előbb Csapó Gézával egyszer, majd Szabó Istvánnal négyszer nyert világbajnokságot párosban, az olimpiai aranyéremtől Montreal előtt egy súlyos vesekő, a moszkvai olimpiára történő felkészülés idején pedig egy kullancs csípése és a kialakult agyhártyagyulladás ütötte el a korán őszülő, vakítóan kék szemű sportembert.

Edzőként aztán sikert sikerre halmozott. Norvégiában 16 évig dolgozott, Hnut Holmannal három, Eirik Veras Larsennel egy olimpiai aranyérem jelezte tevékenysége eredményességét (a másodikat, a londonit már nem Bakó tanítványaként nyerte), majd átköltözött a szomszédos Dániába, ahol nyolc évig edzette és segítette négy olimpiai éremhez, továbbá három világbajnoki címhez Emma Jörgensent.

Emma azonban a párizsi olimpia után, 28 évesen visszavonult, Bakó pedig, lévén gyakorlatilag egyszemélyes a dán kajaksport, hazaköltözött, befejezte tevékenységét a dán szövetség egyetlen fizetett, főállású edzőjeként. 

Próbáltam rábeszélni Emmát, hogy vállaljon még egy olimpiai ciklust, akár hagyjon ki egy évet, és töltődjön fel, majd Los Angeles előtt újból aktivizálja magát, de hajthatatlan volt. Dániában nem profik a kajakosok, edzésre csak munka vagy tanulás után van idő, az edzőtáborokat részben maguk a versenyzők fizetik. Emmának nem futja autóra, kerékpárral járt nap mint nap az edzésekre. Ég és föld élsportolónak lenni a dúsgazdag Dániában és a relatíve szegény Magyarországon. Odafent északon világos a képlet: kajakozni magánügy.

Dániában nem buli élsportolónak lenni

Jörgensen kisasszony tehát letette a kajaklapátot és felvette a pemzlit, merthogy 2019 óta szakképzett, mestervizsgával rendelkező szobafestő és mázoló.

Emma visszament tanult szakmájába, ami drasztikus életszínvonal-emelkedéssel jár nála, hiszen Dániában óriási a kereslet a szobafestők, általában a képzett szakmunkások iránt. Mindenki egyetemet végzett, kétkezi munkát senki sem akar vállalni, egy jó szobafestő, amilyen Emma is, átszámítva húszezer forintos órabérben dolgozik. 

Bakó ismer egy székelyföldi szobafestő brigádot, amelynek tagjai ingáznak Marosvásárhely és Koppenhága között, és még úgy is meggazdagodtak, hogy alkalmanként ki kell fizetniük a repülőjegy árát.

De vissza a kajakhoz! Bakó hazatérve egy darabig töprengett, mihez kezdjen. Anyagi gondjai nincsenek, Koppenhágában és itthon is van egy lakása, háza, felesége és 18 éves kislánya odakint lakik, ő maga viszont úgy érezte, rengeteg energia szunnyad még benne. Az sem tántorította el, hogy 2008-ban egyszer már pályázott a magyar kapitányi posztra, de 16 éve 6:5-ös szavazataránnyal alulmaradt Storcz Botonddal szemben.

„Beadtam a pályázatomat a szövetségi kapitányi posztra, csütörtökön volt a meghallgatás a szakmai bizottság előtt, a döntést pedig pénteken mondja ki az MKKSZ elnöksége. Tetszik, hogy transzparens a folyamat, a pályázatok nyilvánosak, olvashatók a szövetség honlapján” – jelezte a szakember.

A kajakos szakág kapitányi posztjára a hat évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező, nyelveket beszélő Bakó mellett két olimpiai bajnok, Szabó Gabriella (háromszoros) és Dombi Rudolf (egyszeres), továbbá Makrai Csaba, Simon Miklós, Szabó Gábor és a londoni olimpián a négyessel ezüstérmes, de különböző tévé-műsorokból is ismert (a Nagy Ő egyik szériájának főszereplője volt) Tóth Dávid jelentkezett. 

Imponáló volt, hogy a meghallgatásomon a háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin is feltett kérdéseket, pedig neki nem is lett volna kötelessége ott lenni az eseményen, de elnökségi tagként kíváncsi volt a pályázókra. Sportágunk jeles alakjai, Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Petrovics Kálmán faggattak, látszott, jóval több puszta formaságnál az aktus.

Szakmai finomságok a kabátujjban

Bakót meglepte, hogy egy-két, általa vázolt szakmai finomság újdonságként érte a bizottság tagjait.

„Amikor arról beszéltem, hogy az 500-as négyes összeállításánál mi Dániában mindig figyelembe vettük a 200-as sprintereket is, ahogy ezt például a németek is teszik, csodálkozva néztek rám. Pedig mindez teljesen logikus, a sprinterek izomtömegére, robbanékonyságára a rajtnál van óriási szükség, az 500-as specialisták pedig akkor következnek, amikor beállnak az utazósebességre”  – részletezte Bakó.  

Ezt ugyan nem mondta ki a messziről jött mester, de érezni lehetett a szavain, szükség lenne egy kis friss fuvallatra, a nemzetközi tapasztalatok felhasználására a némiképp buborékban élő magyar kajaksportnak.

Például a dániait jócskán felülmúló anyagi lehetőségeket kihasználva bátrabban kéne hozzányúlni a fejlett sebességmérő és diagnosztikai eszközök alkalmazásához is.

Szép, szép a hét párizsi érmünk, de azért az nem járja, hogy Magyarország ne szerezzen aranyérmet, márpedig az idei olimpián ez történt. Talán kapitányként tudnék változtatni ezen az állapoton – jegyezte meg Bakó

Nagyon hiányzott Párizsban az arany

Aki például biztos benne, hogy a női szakág zászlóvivőjét és egyéniben egyetlen aranyesélyesét, a kétszeres olimpiai bajnok Csipes Tamarát rá tudná beszélni a folytatásra.

„Tami édesapja, Feri, azaz nekünk kajakosoknak csak Malac, testi-lelki jó barátom, és a lányával is kimondottan jóban vagyok  – taglalta a mester.  – Meggyőződésem, hogy egy könnyített, majd az olimpia előtt felpörgetett felkészüléssel el tudná vállalni a Los Angeles-i indulást, még úgy is, hogy én megértem, hogy a kislánya most első osztályos, és édesanyaként neki ott kell lennie, amikor a kicsi megteszi az első lépéseket az iskolában.”

Amikor felvetettük Bakónak, hogy a sportági zuhanyhíradó szerint a „lapokat már leosztották”, a háromszoros olimpiai bajnok, de edzői papírral és tapasztalattal nem rendelkező Szabó Gabriellát szánja szövetségi kapitánynak az MKKSZ vezetősége, Bakó megvonta a vállát.

Én is hallottam ezt a szóbeszédet, de nem érdekel, bízom a pályázati folyamat tisztaságában.