A Magyar Kajak-Kenu Szövetség idén is megtartotta hagyományos évzáró, egyben díjátadó ünnepségét, amelynek keretein belül öt szakágban, összesen 21 kategóriában adták át a 2024-ben kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolóinknak és edzőinknek járó elismeréseket.
„Ünnepelni jöttünk össze, mert van mit” – nyitotta meg az ünnepélyes estét az MKKSZ úszóházában, a Stopperen Kurilla Viktor sajtófőnök, aki kiemelte, hogy 2024-ben – minden szakágat figyelembe véve, az utánpótlást is beleszámítva – 129 érem, köztük 54 arany volt a mieink termése.
Schmidt Gábor, a magyar szövetség elnöke, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára köszöntőjét azzal indította, hogy az elmúlt hetek a számvetés időszakát jelentették, a mostani alkalom pedig az ünneplésé.
Fantasztikus olimpiai ciklus van mögöttünk, úgy vélem, nem hoztunk szégyent az elmúlt nyolc évtized eredményeire. A Párizsban szerzett hét érem, valamint az, hogy minden számban döntős egységünk volt, az önmagáért beszél. Szoktunk az úszószövetséggel viccelődni azon, hogy melyikünk a legeredményesebb az elmúlt időszakban az olimpiákon, és bár most Párizsban ők zártak jobban, 1996 óta 20 arany, 13 ezüst és 12 bronz a mérleg, amivel még az úszókat (13–12–8) is előzni tudjuk
– értékelt elégedetten Schmidt Gábor.
Hozzátette, ez persze most nem számháború, hanem ünneplése a fantasztikus eredmények elérőinek, és még egyszer gratulált a versenyzőknek.
Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára kiemelte, hogy mindig örömmel érkezik a kajak-kenu sportági eseményeire, és éli át azt a sok sikert, amit a sportolók elérnek.
„A MOB számára megnyugtató a magyar kajak-kenu sport, és minden szakágának, korosztályának eredményessége. Az ott folyó munka miatt nyugodtan alhatunk” – mondta, kifejezve reményét, hogy jövőre még az idei 129 éremnél is több jöhet össze.
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke fejet hajtott a sportág idei eredményei előtt, és örömét fejezte ki, hogy amióta a paralimpián (2016 óta) szerepel, mindig volt magyar érmes a játékokon.
Ezt követően került sor a díjátadóra. Az év férfi kajakosa a Tokió után ezúttal is ezüstérmes Varga Ádám lett, a nőknél a három olimpiai éremmel (egyéniben és párosban ezüst, négyesben bronz) záró Csipes Tamara nyert, az edzőknél pedig édesapja, Csipes Ferenc.
A kenusoknál a Párizsban egyéniben hetedik és párosban hatodik Adolf Balázs, és a kettesben negyedik, egyéniben B döntős Kiss Ágnes Anna győzött.
(Borítókép: Az ezüstérmes Csipes Tamara a női kajak egyesek 500 méteres versenyének eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 10-én. MTI/Kovács Tamás)