Index Vakbarát Hírportál

Szponzori szerződést hosszabbított az FTC

2012. augusztus 16., csütörtök 13:09

További egy évvel meghosszabbította együttműködési megállapodását a Ferencváros női kézilabdacsapata és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. A szakosztály csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy ennek értelmében továbbra is a cég fürdőiben pihenhetik ki magukat a legutóbbi két idényben Kupagyőztesek Európa Kupáját nyert zöld-fehér csapat játékosai.

„Nagyon fontos, hogy minden magyar cég, amelynek lehetősége van arra, hogy támogassa a sportot, megtegye ezt” - nyilatkozta Szőke László, a BGYH Zrt. vezérigazgatója.

Kökény Beatrix, a Ferencváros női kézilabda szakosztályának ügyvezetője azt mondta, örül annak, hogy a játékosok a sérüléseket vagy a mérkőzésekkel járó fáradalmakat ezekben a gyógyfürdőkben pihenhetik ki.

Elek Gábor vezetőedző hasonlóképpen vélekedett, s a szerinte egyébként zökkenőmentesen haladó felkészüléssel kapcsolatban hozzátette, a legfontosabb feladat jelen pillanatban az új játékosok csapatba építése.

Rovatok