Index Vakbarát Hírportál

Plázacicákkal a nemzetközi kupáért

2014. augusztus 31., vasárnap 08:51

Az 1970-es születésű Rott Ferenc az utánpótlás-válogatottban Végh Zoltán és Hajdu Attila előtt járt, de 1992-ben rossz döntést hozott, amikor elhitte a Honvéd vezetőinek szavát, akik azt ígérték, ha Brockhauser Istvánon hamar túladnak, akkor úgyis ő lesz az első számú kapus, ezért mindenképpen őket válassza.

Rott édesapjának akkor a harmadosztályú Ulmhoz volt kapcsolata, látatlanban szerették volna megszerezni a játékost, aki végül mégis a Honvédot választotta.

Pechem volt, Broki még évekig maradt, én évekig mögötte ültem a kispadon. A riválisaim, akik előtt jártam, szépen fokozatosan megelőztek, bemutatkoztak a felnőtt válogatottban, engem pedig mindig marcangolt, hogy le kellett volna lépnem már akkor az országból” - mondta Rott.

1999-ben a BVSC-nél elégelte meg a magyaros viszonyokat, hogy nem fizetnek, vagy nem akkor és nem annyit fizetnek, amikor ígérik, ezért egy német harmadosztályú csapat, a Ditzingen ajánlatát fogadta el.

Innen a Karlsruhéhoz került ahol az 1990-es világbajnok Guido Buchwalddal dolgozhatott együtt. 2001-től nyolc éven át a Darmstadtot szolgálta, és itt az aktiv pályafutás befelyeztével másodedző lett Bruno Labbadia mögött. Amikor az egykori csatárklasszis távozott – később a Stuttgart edzője is lett -, azt gondolta, ő megkaphatja a csapatot, de egy szerbnek adták a lehetőséget, akit pár hónappal később kirúgtak.

A feleségemmel együtt jöttünk ki Németországba. Tóth Edina a Vasas BL-döntős kézicsapatának  irányítója volt 1993-ban és 1994-ben. Gyerekkori szerelem a miénk, a gimnáziumban ismerkedtünk össze, azóta is együtt vagyunk, két lányunk is született. Edina a másodosztályú Metzingen csapatának játékosedzője volt 2009-ben, amikor a csapat a csőd szélén táncolt, és engem kértek fel az ügyvezetői teendők ellátásával. Sajnos ebben az országban sem volt sok szerencsém a vezetőkkel. Az egyik például hatmillió eurót sikkasztott, majd utána 220-szal egy álló kamionnak hajtott és meghalt. A Metzingennél is nagy hiány volt, megpróbáltam valahogy talpra állítani a gazdasági társaságot. Ügyvezetőként kinyílt a szemem, hogy milyen árbevételű cégek, mint például a világszerte ismert Hugo Boss vannak itt a város közelében, hozzájuk mentem támogatásért. Pillanatnyilag 700 ezer euró a klubunk költségvetése, ennyit sikerül előteremteni minden állami és központi támogatás nélkül. Négy német, egy holland és egy magyar válogatottal egyértelmüen a nemzetközi kupaszereplés a cél” - emlékezett vissza és mutatott előre.

Rott elmesélte, nem könnyű a helyzete, mert a tévéközvetítés híján nehezebb szponzorokat találnia, a férfiak sokkal elismertebbek. Bíznak azonban az olimpiai kvalifikációban, valamint a riói sikerességben, és az azt követő hazai rendezésű 2017-es világbajnokságban, mert az meglendíthetné a sportágat.

Mindig azt mondom nekik, én nem értek a ti sportágatokhoz, hiszen soha nem csináltam. Bennem csak üzletemberként higgyetek, és eddig többségében nem nyúltam az igazolások mellé. Három magyar is van nálunk, Temes Bernadett most is válogatott kerettag, Balogh Barbara beálló, Lengyel Edit kapus. Nem kicsi a felelősségem, mert nálunk nem az edző szerződtet, hanem én, így építem tehát a csapatot.”

Büszke marketingfogására, hogy rózsaszínben játszik a csapata. A TuS Metzingennek ugyanis a TusSies a beceneve.

A TusSies plázacicát, klasszikus szőke nőt jelent. Mivel ezen nem lehetett változtatni, ezért rájátszottam. Akkor lovagoljuk meg a hullámot, ezt a nem túl hízelgő, egy kicsit pejoratív jelzőt, gondoltam magamban. Így ismernek most már bennünket országszerte.”

Az utóbbi öt év kézilabdában elért sikerek eredményeként idén a szociáldemokrata párt támogatottjaként első külföldiként beválasztották a metzingeni városi tanácsba. Magyarként Németországban óriási elismerésnek érzi. „A politikai szerepvállalás a kézilabdában végzett tevékenységemre csak pozitiv hatással lehet a jövöben” - reménykedett.

Eredeti sportágától ugyan elszakadt, de annak ellenére figyelemmel kíséri mind a hazai, mind a német fociéletet.

A magyar futballról lesújtó és siralmas a véleménye, amikor tavaly Pécsen járt, megnézett ugyanis egy meccset, de sok pozitivumot nem tudott felfedezni benne.

Ilyen távolról nem szeretnék én okoskodni, de hát látható, nem megy ez nekünk. Németországban foci van, otthon meg nem, az egy másik sportág. Magyarországon születtem, magyarnak érzem magam, de sváb származású vagyok és a mentalitásom is inkább a németekére hasonlít. Már akkor is nehezen viseltem azt a közeget, ami a magyar focit körülveszi, amikor még aktív voltam. Örülök az olyan cikkeknek, amik bemutatják a valóságot, mint például a volt kispesti edző kirohanása. Élvezettel olvasom, de szomorúan be kell látnom, ettől még nem változik semmi. A súlyos vereségek után sem változik semmi, ha nincs meg a kellő akarat” - összegzett.

Rovatok