Tavaly ilyenkor, a szerbiai világbajnokság után úgy látszott, hogy a magyar női kézilabda-válogatott lesz az idei magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokság egyik fő esélyese. A későbbi győztes brazilokkal szemben egy éve csak kétszeri hosszabbításban maradtak alul Görbiczék, jól játszottak, ők voltak a legközelebb az aranyérmeshez.

Azóta Zácsik Szandra után Görbicz Anita is bejelentette, hogy anyaságra készül, a kiesésükkel az erősorrend is megváltozott, már nem mi számítunk favoritnak. Ahogy a Fradi edzője, Elek Gábor mondta, nem vagyunk pillanatnyilag a négy legerősebb európai csapat között. Ettől persze még simán be lehet jutni a legjobb négy közé, de ehhez mindenképpen bravúr kell.

A fogadóirodák egyébként ellentmondanak Eleknek, mert a végső sikerre a mieinket a második legesélyesebbnek gondolják, Montenegróval holtversenyben. A bukmékerek szerint jelenleg Norvégia a legerősebb, a magyar szakemberek többsége ugyanakkor a norvég uralom végét várja.

Az olimpia óta nem is nyertek semmit, a két legutóbbi nagy tornán Montenegró és Szerbia verte őket. Heidi Löke ugyan átmeneti szünet után visszatért, de Katrine Lunde hiába adott tartást a csapatnak, kapusbravúrjaira most nem számíthatnak, ő is gyermeket vár. A dánok legyőzték a norvégokat az utolsó felkészülési tornán. A pillanatnyi oddsok alapján a középdöntő megnyerésére a dánokat majdnem annyira esélyesnek gondolják, mint bennünket.

De térjünk is vissza a magyarokhoz. A két gólerős játékos kiválásával megkockáztatható: nagyjából tíz gól hiányzik majd meccsenként. A tavalyi vb-n például a spanyoloknak a nyolcaddöntőben a 28-ból Görbicz és Zácsik 11-et lőtt, a németek elleni 26-ból pedig Görbicz egymaga tizenkettőt vállalt.

A hiányzókat csapategységgel, kiváló védekezéssel kell pótolni, elsősorban Tomori Zsuzsa vezetésével, aki szintén bárkit képes megszórni az ellenfelek közül, nagy tornán lőtt már tíz felett is. Ugyanakkor Tomori problémás viselkedése miatt néhányszor már bajba került a csapat, most ő is elég sokszor elmondta, le kell higgadnia, csapatkapitányként már nem engedhető meg az indolens magatartás.

Előre fel kell készülnie, hogy provokálni fogják, és azt sem lesz könnyű lélektanilag megemésztenie, hogy mindig jobban fognak rá figyelni, hiszen nagy rutinnal rendelkező - 180 centi feletti - nagy lövőnk egyedül csak ő maradt. Mégsem fordulhat az elő, hogy a többiek kizárólag tőle várják a megoldást, nem lehet csakis rátolni a felelősséget a fontos és kiélezett helyzetekben.

Hogy lehet még pótolni a hiányzó gólokat? Ha nagyon leegyszerűsítjük: sebességgel. Pattogós védekezéssel – plusz kapusteljesítmény -, labdaszerzésekkel és azokból gyors támadásokkal.

Felállt fallal szemben is gördülékeny passzjáték kell, és hatékony betörések, aktív szélsőjáték, különben esélytelenek leszünk a magasabb valamint fizikailag erősebb riválisokkal szemben.

Nem könnyű feladat, de például a balkezes Planéta vagy Tóth Gabriella irányítóban berobbanhat. Valószínűleg nem ők lesznek kezdettől fogva a húzóemberek, de mivel kevésbé ismertek a nemzetközi mezőnyben, egy-egy jó meccsel nem várt pillanatban óriásit lendíthetnek a csapaton.

Planéta a Győrben BL-meccseken edződött, majdnem két méter magas, ha bátran mer vállalkozni, kiugorhat. Tóthot a jövő irányítójának tartják, 19 éves, de nem ijedős.

Sorozatban várhatóan nem emelkednek ki, inkább a Bulath, Klivinyi, Szucsánszki, Tomori, Triscsuk ötösből kell kikerülnie annak, aki a hátán viszi a csapatot, ők folyamatosan magas színvonalon és gólerősen teljesítenek.

Ha valakinek átlag feletti napja lesz, magával ragadhatja a többieket, egyelőre arra ne is gondoljunk, hogy az említett ötösből egyszerre mindenki átlag alatt játszik.

Beállóban Szamoránsky Piroskára vár a feladat, hogy a kapuba találjon, holott messze nem tökéletes a lába. Hiányposztról beszélünk, bár az talán elvárható, hogy helyezkedésével lekösse a védőket, ezzel pedig helyet csináljon a lövőknek.

Németh András szövetségi kapitány azzal lenne elégedett, ha mindhárom magyar városban pályára léphetne csapata. A győri csoportmeccsek után Debrecen következik, előbbi helyszínen sorrendben az oroszokkal, lengyelekkel és spanyolokkal játszunk, utóbbin várhatóan a norvég, dán, román trióval.

Az ötödik helyért is lehet Budapesten játszani, ez a legrosszabb opció. De hogy minden meccs fontos, arra kitűnő példa az előző olimpia előtti Eb (2010), amelyen az esélytelenebb hollandoktól váratlanul kikaptunk, mert azt hittük, nem lesz jelentősége. De lett: a hollandok a nyolcadik helyükkel mehettek az olimpiai selejtezőre, nekünk pedig a rossz erőbeosztás és a kilencedik hely semmit sem ért. (És még a 2011-es vb-ről is lemaradtunk.)

Így még az sem zárható ki, hogy a csoportmeccsekről továbbvihető pontoknak is sokkal nagyobb jelentőségük lesz, mint előre gondoljuk.

Erős ellenfelet csak egyet választottunk a felkészülés alatt, csütörtök este a franciákkal szemben 22-22-es döntetlent értünk el. Abból az eredményből egy következtetést lehet levonni. Ha ilyen védekezést tudunk sorozatban nyújtani, akkor 23 góllal meccset is nyerhetünk, az pedig nem elérhetetlen.

Egyébként is alapigazság, nagy tornát a védekezéssel lehet nyerni csapatjátékban. Előttünk is ez a cél lebeg.

Ahogy sokszor a múltban, ezúttal is sok meccs múlik majd egy gólon. Ezekből a végjátékokból kellene a drukkerek segítségével jól kijönni. Ha a kiélezett meccseken felénk billen a mérleg, a hatodik helynél is előrébb juthatunk.

Egyelőre azonban foglalkozzunk csak az oroszokkal, és a csoporttal, mert lényegesen nehezebb ágon kell menetelni.