Ahhoz, hogy teljesíthesse a célkitűzést, a hat közé jutást a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon, szombaton nem szabad kikapnia a román csapattól a debreceni középdöntőben.
A magyarok egy-egy győzelmet és vereséget, azaz két pontot visznek magukkal, a románok pedig a dánok elleni döntetlent és a norvégoktól elszenvedett vereséget.
Ha Németh András szövetségi kapitány együttese nyer, úgy a lengyeleket és a románokat leszakítja, és a nyolc között érezheti magát, majd ezután következhet a románokhoz hasonlóan szintén egy pontot magukkal hozó dánok elleni, ugyancsak roppant fontos meccs hétfőn, írja az MTI.
„A spanyolok ellen sokáig jól játszottunk, volt esélyünk a győzelemre, illetve a pontszerzésre, ám a végén bután kézilabdáztunk. Ebből tanulni kell, mert a szoros mérkőzések csak úgy nyerhetők meg, ha a végjátékban is megfelelő az összpontosítás" - mondta Németh a 27-26-os vereség után.
A 21. születésnapját pénteken ünneplő Planéta Szimonetta nagyon sajnálja, hogy nem sikerült a maximális négy pontot vinni a középdöntőbe, ennek szerinte az az oka, hogy a spanyolok legjobbját, Carmen Martint - aki 28 góljával vezeti az Eb góllövőlistáját - nem tudták megállítani, és a kritikus szakaszban az ellenfél jobb és szerencsésebb volt.
A középdöntős ellenfelek elleni mérleg magyar szempontból:
Románia: 93 mérkőzés, 52 győzelem, 9 döntetlen, 32 vereség (1830-1700)
legutóbbi mérkőzés: 2014. október 8., Debrecen, 28-22, barátságos mérkőzés
Dánia: 47 mérkőzés, 25 győzelem, 3 döntetlen, 19 vereség (1000-970)
legutóbbi mérkőzés: 2010. szeptember 22., Aarhus, 24-28, világkupa
Norvégia: 77 mérkőzés, 49 győzelem, 3 döntetlen, 25 vereség (1649-1563)
legutóbbi mérkőzés: 2012. december 15., Belgrád 19-30, Eb-elődöntő
A magyar csapat szombaton a románokkal, hétfőn a dánokkal, szerdán a norvégokkal találkozik 20.30-kor. A középdöntő első két helyezettje jut az elődöntőbe, a harmadik helyezett az Európa-bajnokság ötödik helyéért játszhat majd a budapesti Papp László Arénában.