Index Vakbarát Hírportál

Nem rohanással, újítással romboltak porig

2014. december 15., hétfő 22:29

A dánok ízekre szedték a védekezésünket, 23-20-ra nyertek, mert 45 percig a támadásaiknál levitték a kapust. Kiss Éva 21 labdát fogott, ezért lett szoros. Az eddig hibátlan és már továbbjutó norvégokkal szemben kellene egy bravúr a női kézilabda Európa-bajnokságon, legalább egy pont, hogy a legjobb hat közé kerüljünk.

A magyar női kézilabda-válogatott miután szombaton legyőzte a románokat, akik hétfőn megverték azokat a spanyolokat, akiktől meg a magyar válogatott kapott ki, nagy esély jött vissza a dánok ellen. Ha ugyanis a dánokat felülmúljuk, a hátralévő eredményektől függetlenül hatodiknál rosszabbak nem lehet a kéziválogatott az Eb-n. Ami egyidejűleg azt is jelenti, hogy a csapat elérte a minimális célt, és Budapesten is játszik helyosztón.

Nem mi voltunk az esélyesek, de ilyen nyomasztó meccset rég játszottunk. De ne szaladjunk ennyire előre.

A dánok a lengyeleket magabiztosan legyőzték, de egyébként nem mutattak semmi komolyat, a románok ellen küzdeniük kellett a döntetlenért. Akkor a kapust lehozva hét emberrel támadtak, nem gondoltuk, hogy annak még jelentősége lesz. Kivált, hogy ellenünk.

1. félidő

A dánok elléptek 3-0-ra majd 5-2-re is, Tomori Zsuzsa viszont pazar átlövéseivel a hátára vette a csapatot.

Az első negyedóra végén így 6-5 volt a dánoknak, és akkor Jan Pytlick nagyon érdekeset húzott. Pontosan azt, amit a románok ellen.

Levitte a kapusát úgy is, hogy nem volt hátrányban a csapata, így eggyel több mezőnyjátékos, vagyis hét volt egyszerre a pályán. Ezzel együtt hirtelen két beálló állt a magyar falban, akiket könnyedén megjátszottak. Ezzel a variációval sima ziccereket lőttek, 11-6-ra meglógtak.

Az olimpiai bajnok csapatot is irányító Pytlick tudatosan intette erre a játékra csapatát, nem hagyta a rohanást, ebben a pozíciós játékban jobban bízott, és azt remélte tőle, hogy az átlövőket tehermentesíti. Nem volt terv, hogy a szélre játsszák ki a labdákat, hanem egyértelműen a beállókat keresték.

A gyorsan bekapott gólok után feléledt a magyar védekezés, nem utolsósorban Kiss Éva fontos labdákat fogott, Triscsuk harcossága pedig támadásban gólokat jelentett.

A félidő végére így 9-11 állt az eredményjelzőn, ami ránk volt hízelgő, mert támadásban kevés ötletet lehetett felfedezni, a beállókat nem sikerült megtalálni a labdával.

2. félidő

A fordulás után Mayerhez Tóth el tudta juttatni a labdát, aki bevágta. Mivel a dánok továbbra is a kapus nélküli játékukat  folytatták, labdavesztés után Kovacsics kihasználta, így egyenlítettünk. Ekkor azt hihettük, meg lehet az ellenszer, innen azonban két dán gól jött, és minden kezdődhetett elölről.

A 18 éves Tóth Gabi ezúttal sem volt megilletődött, Jörgensen azonban simán kilőtte a bal alsót. Tóth ezután a beálló pozíciójából volt eredményes, majd két ugyanolyan dán támadás jött, amikor a beálló zavartalanul kapta meg a labdát, egyet lehúztak a szélre, így 17-13 volt nekik.

Tóth hihetetlen bombája a legjobbkor jött, Kristiansen válaszolt rá, Gravholt beállóból könnyedén kilőtte a bal felsőt, ezzel kialakult ismét az ötgólos különbség.

Tomori gólja a legjobbkor jött, a bal kezes dán szélső (Kvisgaard) sem hibázott, Fisker pedig 21-15-re módosította az állást, először vezettek a félidő felénél hat góllal a dánok.

Emberelőnyben sanszunk sem volt a gólszerzésre, Jörgensen könnyen átlőtt, és innen csak az volt a kérdés, mekkora lesz a különbség a két csapat közt, és sikerül-e izgalmassá tenni a végjátékot.

Nem sikerült, ha esetleg labdát veszítettek a dánok, csak egyszer sikerült messziről bevenni az üresen maradt kaput. A 23-20-as végeredmény nem tükrözte, mennyire nyomasztó volt ez a meccs.

Az egyik időkérésnél Németh András azt mondta, hogy szórakoznak a hét emberrel. Nyilván nem a közönségnek szólt, de méltatlan volt ez a megjegyzés, mert ezzel a taktikával szedték szét a mi elképzeléseinket. A statikus, nehezen mozgó magyar védőfal ugyanis nem tudott reagálni, illetve a Németh által sokszor favorizált kilépő kettes védőket gúzsba kötötték a két beállóval, ez a játékrendszer nem ízlett nekik.

"Támadójátékunk bátortalan volt, nem megfelelően vállalkoztunk. Zavar van a játékosokon, egészen más jön ki a pályán, amit megbeszélünk a videózáskor. Ez az idő rövidségének, és a feszültségnek tudható be. Támadójátékban kisebb felvillanások voltak, míg a kapuban Kiss Éva ezúttal is átlag felett védett. Amikor minden mindegy volt, akkor sem voltunk bátrak. Sok volt az eddigi mérkőzések terhelése, abban csúcsosodott ki, hogy az összes kipattanó az ellenfélé volt. Az akarat megvolt, de ez a dánok ellen kevés" - értékelt Németh András.

Jan Pytlick természetesen nagyon elégedett volt a kitalált stratégiával, hiszen tökéletesen bevált.

Tomori Zsuzsa nem csalódott volt, hanem dühös, amit megbeszéltek, nem hajtották végre. "Tanácstalanok voltunk, ha bátrabban és több felelősséget vállalnak a lövők, akkor jobban kilépnek ránk, több hely maradt volna a cselezésre" - mondta az m1 kamerája előtt.

Dánia-Magyarország 23-20 (11-9)
Debrecen, Főnix csarnok, 4800 néző, v: Ch. Bonaventura, J. Bonaventura (franciák)
gól: L. Jörgensen 6, Kristiansen 5/3, Kviesgaard 2, Thorsgaard 2, Fisker 2, Burgaard 2, Gravholt 1, Holmsgaard 1, Norgaard 1/1, Spellerberg 1, illetve Tomori 5, Tóth 5, Triscsuk 4/2, Kovacsics 2, Kovacsicz 2, Mayer 1, Bulath 1.

Korábban:  Románia-Spanyolország 22-20 (9-14),  Norvégia-Lengyelország 26-24 (11-15)

Az állás: 1. és már elődöntős Norvégia 8 pont, 2. Dánia 5, 3. Spanyolország 4 (102-99), 4. Magyarország 4 (95-92), 5. Románia 3, 6. Lengyelország 0  

Rovatok