A magyar női kézilabda-válogatott siker és kudarc között, abszolút elfogadható eredménnyel, hatodik helyen fejezte be a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságot. Ha kizárólag a helyezésből indulunk ki, ezzel valószínűleg megvan az olimpiai selejtező, ami nem kevés, mert legutóbb nem játszhattunk az olimpiáért, és Görbicz Anita valamint Zácsik Szandra nem volt a csapatban.

Ha jövőre nagyon rossz forgatókönyv szerint alakulna számunkra a világbajnokság Dániában – nem lennénk negyeddöntősök -, nem könnyen elképzelhető a jelenlegi erőviszonyok alapján, hogy az előttünk lévő négy válogatottból (francia, svéd, Montenegró, norvég vagy spanyol) kettő a vb-n nem jut a nyolcba. Két nemzet ugyanis erről a tornáról jut ki az olimpiai selejtezőre. 2010-ben a harmadik román és a nyolcadik holland volt az.

Az Eb legfontosabb tanulsága, hogy értékeket hozott a felszínre. Elég csak a két kapusra, Bíró Blankára valamint Kiss Évára vagy az irányítóra, a 18 éves Tóth Gabira gondolni, és a honosított Triscsuk Krisztina is kiemelkedett, erős és dinamikus volt még az utolsó meccsen is.

Az ugyanakkor már elgondolkodtató, hogy a hét meccsből négyszer is a magyar kapus lett a csapat legjobbja. Az pedig nem igazán magyarázható, hogy ha ez a csapat lerohanásokra, a gyorsaságra lett kalibrálva, miért lőtt rendezetlen védelemmel szemben olyan kevés gólt. Illetve: nem is volt meg a kellő erő a gyors támadásokhoz.

Ha pedig rohantunk, akkor még a technikás, jól cselező játékosok is nekirohantak a rég visszaérő ellenfélnek. Sebességünk nem helyes ismerete nagy baj, mert így az önképünk sem megfelelő. De ne szaladjunk ennyire előre.

Az nagyjából már a sorsolásnál eldőlt, hogy bravúrra lenne szükség még Görbiczcel is, hogy az elődöntőt elérjük, mert a norvégok és a dánok a mi águnkra kerültek, míg a későbbi döntős spanyolok a csoportunkba. A spanyolokat megvertük tavaly és tavalyelőtt is, várható volt, hogy annyira erősek nem vagyunk, hogy zsinórban háromszor is felülmúljuk őket. Az esély ettől megvolt a sikerre, de a végjáték utolsó négy percében nem lőttünk kapura. Ekkor is látszott a nem kellő felkészítettség.

Ez a furcsa vereség részben szerencsés is volt, mert így a norvégokkal már egy tét nélküli meccsen játszottunk. (Ha verjük a spanyolokat, rögtön a norvégokkal játszunk, ami egyértelműen sokkal nehezebb feladat.)

Az Eb megmutatta, nem véletlenül jött külföldi kapitány az olimpia után. A norvég Karl Erik Böhn halála miatt vészmegoldás volt Németh megkeresése.

Talán az a legnagyobb kérdés, hogy egy felkészült – nem hazai - szakember mihez kezdett volna, meddig jutott volna ezzel a csapattal. Mondjuk a győri Ambros Martín. Akit talán tudna nélkülözni a Győr jövőre. 

Mert Németh már a sorozat előtt hibázott, és az lenne a legkisebb baj, hogy a tippje nem jött be, hiszen ő a norvég egyeduralom végét várta, és az eddigi meccsek nem ezt mutatják. Lehet, hogy nem nyerik meg, de az elődöntőig ők voltak a legátütőbbek.

Érzékenyebb és érthetetlen veszteség volt, hogy a BL-győztes győri szélső, Korsós Dorina nem került be, a posztjára benevezett Erdősiről pedig kiderült: a szélről nem hatékony. A jelenet sajnos sokatmondó, a dán vészkapusnak is a kezéhez lőtte a labdát. Pedig a kényszerkapus általában magát védi, ha a lábaihoz céloz a magyar, valószínűleg eredményes.

A 25 éves Erdősinek két nemzetközi tétmeccse volt, a sebessége megvan a játékhoz, de semmi különöset nem láttunk tőle. Azért is furcsa a szerepeltetése, mert Németh bátran fiatalított, a 19 éves Korsós pedig a zavaró, 5+1-es védekezésnek egy fontos eleme lehetett volna, ahogy a Győrben is az.

Ez a védekezési teher így Szucsánszkira hárult, akit fizikailag fel is emésztett, ennek tudható, hogy a románok ellen még négy gólt lőtt a középdöntő első meccsén, utána viszont a dánok és norvégok ellen már nem talált be. Kovacsics Anikónak sem kellett volna mindenáron a szélen játszania, amikor ő akár középen vezér lehetett volna.

Ha egy szélső 50 százalék alatt lő, akkor az ellenfél hagyja lőni. Vagyis jobban koncentrál a belső területekre, és ott próbál meg harcosabban és feszesebben védekezni. Emellett, ha emberelőnyt kapunk, nem választhatjuk tudatosan azt az oldalt, ha bizonytalan játékosnak kell beugrani a kapussal szemben. Erdősi lövéseinek 38 százalékából lett gól, a másik oldalon 55-ös, Kovacsicz 61-es mutatót produkált. Ha nincs Orbán Adrienn sérülése, azon az oldalon még jobbak lehettünk volna.

Németh nem merte kihagyni a legrutinosabb kapust, Herr Orsolyát, aki végül a leggyengébb lett, és nem lenne meglepő, ha hamarosan Bíró vagy Kiss Éva váltaná őt Győrben. Herr 38 percet volt összesen a pályán, a spanyolok ellen jól szállt be a játékba, de ezzel a 38 perccel egy mezőnyjátékostól vette el a helyet. Pontosabban, kevesebben oldották meg azt a feladatot, amire szerencsésebb esetben többen lettek volna.

Beállóban Szamoránskyban is bízott, mivel volt korábban az edzője. Védekezésben még helyt is állt – ő volt az egyik kilépő kettes, régóta ismert hadrendje ez a kapitánynak -, támadásban azonban már nem. Két gól hét meccsen kevés.

A csapat kijelölése mellett nem volt megfelelő komolyságú tétmeccsünk, ezt a szakember ki is emelte az értékeléseiben, és ez már nem kizárólag az ő felelőssége.

A dánok játéka elleni nem hatékony felkészülés ugyanakkor egyértelműen a szakmai stábé. A dánok ezt a vészkapusos játékot már elővették, annyi különbséggel, hogy a két beállót nem oda állították a románok ellen, mint ellenünk. Mindez olyannyira megzavarta a kapitányt is, hogy egy rövid időszakot leszámítva nem tudtunk mit kezdeni ezzel szemben.

Ekkor lehetett hiányolni leginkább a kispadról a segítséget, ami talán egy skandináv vagy spanyol edzővel meglett volna.

Ha Némethben megbíznak a folytatásban, lényegesen frissebbnek, kevésbé fásult benyomást keltőnek és bátrabbnak kell lennie ilyen téthelyzetekben.

Ám még ennél is fontosabb: Görbiczet és Tóthot kellene jól egymás mellett játszania a következő kapitánynak a vb-n. Nem kis feladat, hiszen egymást kiegészítve, egymásból még többet kihozva kellene, hogy meccset befolyásoló erővé váljanak. Ha ugyanis rossz stratégia mentén építik fel őket, még egymás teljesítményét is lehúzhatják.

A balkezes, majdnem kétméteres Planéta Szimonetta bemutatkozása sem sikerült a legjobban, de ő Mayer Szabinát remekül szolgálta ki beállóban. Akár még erre a kapcsolatra is lehet építeni a jövőben.

Nem kis feladatok várnak tehát a női szakágra, és most kifejezetten kedvező bírói légkörben játszottuk a meccseinket, ami változhat, ezért is sokkal erősebbnek lenni jövő decemberben.