Index Vakbarát Hírportál

A magyarok végzete Macedóniába igazolt

2015. február 12., csütörtök 18:22

Jan Pytlick két olimpiai aranyérmet nyert a dán női kézisekkel (2000, 2004), az első döntőjében a magyarokat verte hatgólos hátrányból fordítva.

Pytlick a decemberi Európa-bajnokságon egy pluszmezőnyjátékos állandósításával nyomta le a magyarokat, ez a taktikai fegyver teljesen meglepte Németh Andrást és csapatát.

Az Eb nyolcadik helye után megalázták Pytlicket, és az év végén kirúgták, vagyis nem kapja meg az esélyt, hogy az idei női vb-re felkészítse a csapatát, ami ráadásul Dániában is lesz.

Pytlick csütörtökön szerződést kötött a Vardar Szkopjéval, de nem vezetőedző lesz, hanem Indira Kasztratovics segítője. Az együttműködés csak a Bajnokok Ligáját érinti.

Pytlick szerződtetése azért pikáns, mert ebben a felállásban a lengyel kapitányként hírnevet szerző Kim Rasmussen mindössze egy hónapot bírt, és két BL-meccs után elhagyta a klubot.

A BL-ben tavaly bronzérmes Vardar negyedik helyen áll a csoportjában, vagyis továbbjutó, de a négy közé jutásért bravúrra lesz szüksége. A négyes döntőt május első hétvégéjén Budapesten rendezik.

Rovatok