Index Vakbarát Hírportál

A Balatofüredet nagyon elverték az EHF-kupában

2015. február 13., péntek 22:23

Gyenge játékkal pénteken 31-19-re kikapott Veszprémben a Balatonfüred a vendég horvát Nexe csapatától a férfi kézilabda EHF-kupa csoportkörének első fordulójában, írja az MTI.

A Nexét jól feltérképezhette a Balatonfüred, hiszen a horvát csapat a regionális SEHA Ligában is érdekelt, ott pedig múlt szombaton találkozott a BL-ben érdekelt MKB-MVM Veszprémmel és simán kikapott 37-21-re. A Füred azért kényszerül Veszprémbe a hazai meccsein, mert saját csarnokában nincs kétoldali lelátó, márpedig ez nemzetközi előírás.

Az első percekben mindkét csapatideges volt, sok volt a hiba, aztán a Nexe megnyugodott, melynek köszönhetően 4-0-ra elhúzott. Az első hazai gólra nyolc percet kellett várni, aztán időt is kért a Balatonfüred. De ez sem segített, ugyanis kimaradt két büntető is, így negyedóra után már 8-1 volt az állás a horvátok javára. Ezt követően is változatlanul pocsékul játszott a hazai csapat, ezért a 23. percben, 3-10-nél ismét időkérésre kényszerült. Már attól is tartani kellett, hogy az első félidőben kétszámjegyűvé hízik a különbség (4-13), ám a félidő utolsó négy találata a hazaiaké volt.

A második játékrészben egy ideig ugyan jobban játszott a magyar együttes, de az csak arra volt elegendő, hogy állandósuljon a hátrány, felzárkózni nem igazán volt esély. Amint kicsit felpörgött a Balaton-parti gárda, azonnal időt kért a Nexe (43. perc, 14-19). A reflektorok elsötétülése miatt rövid időre megállt a játék, majd a hazai lövőket a kaputól távol tartó horvátok ismét megléptek (48. perc: 14-23) és már nem engedtek ki, így értékes két ponttal távoztak Veszprémből.

A Balatonfüred jövő szombaton a svéd Eskilstuna otthonában lép pályára.

Férfi EHF-kupa, D csoport, 1. forduló:

Balatonfüred-RK Nexe (horvát) 19-31 (8-13)

Szombaton játsszák:

Melsungen (német)-Eskilstuna (svéd) 19.00

A csoportból az első két helyezett jut a negyeddöntőbe.

Rovatok