Index Vakbarát Hírportál

Olimpiai aranyat nyerne a Győr kézise

2015. március 4., szerda 13:11

Eduarda Amorim, a Győr brazil játékosa arról álmodik, hogy aranyérmes lesz hazája női kézilabda-válogatottjával a jövő évi riói olimpián.

A novemberi súlyos térdsérüléséből lábadozó átlövő a játékok honlapjának nyilatkozva elmondta, világbajnokként sem lesz könnyű dolguk, mert sok erős ellenféllel találkoznak majd, de képesnek tartja együttesét a sikerre. Legnagyobb riválisuknak az Európa-bajnok, kétszeres olimpiai bajnok norvég válogatottat tartja, amely "mind fizikailag, mind mentálisan nagyon erős".

Az átlövő kitért rá, hogy saját, lelkes közönségük sokat jelenthet a szoros olimpiai meccseken.

"Duda" szeretne minél előbb visszatérni a pályára - erre a nyár után kerülhet sor leghamarabb -, és a decemberi, dániai vb-n érmet remél.

"Úgy gondolom, jó úton járunk. Ha ezt a vb-t is megnyernénk, az nagy önbizalmat adna az olimpiára" - fogalmazott Amorim, akit 2014-ben a nemzetközi szövetség az év női kézilabdázójának választott a szurkolók szavazatai alapján. (MTI)

Rovatok