Az egész sorozatban átlag felettit nyújtó Mikler Rolandnak az elődöntőben nem volt védése negyedóra alatt, míg a horvát Mirko Alilović, akinek nem ment jól a szezonban, pazar teljesítményt nyújtott, és meccset befolyásoló erő volt. Tavaly a flensburgi – csereként beálló - Rasmussen parádézott ugyanígy, hogy aztán a döntőben átadja a helyét Andersonnak, aki a második meccsén már jól is védett.
Ortega edzőnek nem könnyű döntést hoznia, de arra tippelnénk, valahogy megérteti Alilovićcsal, hogy ezúttal sem ő kezd. Mikler pedig kétszer egymás után nem védhet rosszul.
A Barcelona sincs könnyű helyzetben, mert nem tudja, melyik kapusra készüljön inkább.
Miután a jobbkezes szélső Ugalde csuklója még szerdán eltört, de igyekeztek titokban tartani, Iváncsik Gergőnek egyedül kellett robotolnia. Hét gólt lőtt, megoldotta a feladatot, csak az a nagy kérdés, 24 óra elteltével még egyszer képes-e erre?
Ő a meccs után azt mondta, van még benne tartalék vasárnapra.
Régebben a válogatottban egy nagy győzelem után láthattuk, mennyire nehéz másnap megújulni, és csak lézengtek a játékosok. Most abban feltétlen bízhatunk, hogy a spanyol módszerek a regenerációban is előrelépést hoztak.
Ez a hatodik négyes döntő, az eddigi ötből háromszor az a csapat nyert, amelyik a későbbi meccset játszotta, vagyis kevesebb ideje volt a pihenésre. A Flensburg és a Hamburg is bajnok lett tavaly és tavalyelőtt. A Flensburg ráadásul túlórázott is.
A jobbkezes francia átlövő 8 gólt lőtt a Kielcének, hármat lerohanásból, hármat betörésből, 11 lövéséből 8 bement. Ő a játék kulcsfigurája, őt kellene valahogy semlegesíteni. Ha rá jobban készül a magyar fal, akkor a beállónak, vagy a másik két belső embernek jut több hely.
És itt vissza is kanyarodhatunk az alapkérdéshez, ki kezd a veszprémi kapuban, mert nemcsak a védelemre, hanem a kapusra is óriási feladat hárul.