Index Vakbarát Hírportál

A sokk után kényelmes győri BL-győzelem

2015. október 31., szombat 22:10

A múlt heti hazai pályán – váratlanul - elveszített Bajnokok Ligája meccs (Midtjylland, 21-25) után a Győr női kézisei mindenképp javítani szerettek volna a Hypo otthonában.

Az osztrákok valaha a legnagyobb sztárokat összevásárolva a BL esélyesei voltak - nyolcszor meg is nyerték -, most viszont egy félamatőr csapat, amelyikben sok kevésbé ismert magyar játszik, és Kovács Ferenc az edzője. Mehlmann Ibolya vb-bronzérmes volt 2005-ben, ő szülése után tért vissza.

A győri vezetőedző, Ambros Martín így az elején azoknak adott lehetőséget, akik eddig kevesebbet voltak a pályán, Planéta Szimonetta pedig az első félidőben négy gólig jutott.

A bécsiek mindössze hat gólt dobtak a szünetig, 15-6-ra vezetett az ETO. A fordulás után Görbicz hát mögötti passza és abból Löke gólja volt talán a legszebb momentum.

A magyar csapat nem erőltette, hogy kiütéssel nyerjen, nem szeretett volna erődemonstrációt tartani, kényelmes tempóban is 29-21 lett a vége. Bőven belefért, hogy a Hypo megnyerte a második félidőt, a győriek pedig tartalékolni tudtak a jövő heti Fradi elleni bajnoki rangadóra.

A tavaly megsérült szélső, Orbán Adrienn felépült, gólt is szerzett, az egész csapat ünnepelte őt.

A csoport másik meccsén, vasárnap fogadja a macedón Vardar a dán Midtjyllandot. A Győr nyert Szkopjéban, ha a dánok is megteszik, a macedónok a kiesés szélére kerülnek.

Rovatok