Január 6-án pótolják a francia Fleury Loiret és a német Thüringer HC mérkőzését a női kézilabda Bajnokok Ligájában, abban a csoportban, amelyben a Ferencváros is szerepel.
A találkozót a 129 halálos áldozatot követelő pénteki párizsi merényletsorozat miatt halasztották el vasárnapról. Az új időpontról az európai szövetség (EHF) a két klubbal történt egyeztetések után döntött, figyelembe véve, hogy a nemzeti csapatok számára a decemberi, dániai vb miatt nem volt lehetőség korábbi időpont kijelölésére.
A Ferencváros vasárnap a Fleury Loiret együttesét fogadja.
B csoport, állás: 1. (és már középdöntős) FTC-Rail Cargo Hungaria 9 pont/5 mérkőzés, 2. Fleury Loiret 5/4, 3. Thüringer HC 3/4, 4. Podravka Koprivnica (horvát) 1/5
Az első három helyezett jut a középdöntőbe, ahova magukkal viszik az egymás ellen elért eredményeket.