Index Vakbarát Hírportál

Szétvertük Tunéziát a vb-rajton

2015. december 5., szombat 19:39 | aznap frissítve

A tunéziai csapat elleni 39-20-as győzelemmel mutatkozott be szombaton a magyar női kézilabda-válogatott a dániai világbajnokság herningi csoportjában.

Az első félidőben egészen kiválóan védekeztünk, Tunézia az első nyolc percben ugyan három gólt dobott, de a következő 22-ben csak kétszer voltak eredményesek. Eközben támadásban végig remek tempót diktáltunk, a legrosszabb időszakban is csak öt percig maradtunk gólt nélkül.

A második félidőben még jobban támadtunk a fáradó tunéziaiak ellen, 16 után 23 gólt tudtunk dobni, ám a védelem nagyon visszaesett, Sebbah és Dzslezi komoly gondot okozott nekünk, de szorossá ők sem tudták tenni a meccset.

Az egyetlen rossz hír, hogy a második félidőben a csereként beállt kapus, Bíró Blanka bokasérülést szenvedett, ami miatt lehet, hogy már a vb elején változtatni kell a kereten.

Németh András a mérkőzés után úgy értékelt, hogy "az első félidő védekezése nagyon jó volt, majd amikor egyre inkább a támadásra figyeltünk, hátul már nem összpontosítottunk eléggé." Fontosnak nevezte, hogy mindenki játszhatott, és hozzátehette a magáét a vb-nyitómeccs sikeréhez. "Az orvosi stábbal már egyeztettem, Bíró vélhetően tud vasárnap védeni. A szerbek ellen fegyelmezett játékra lesz szükségünk" - nyilatkozta a szakvezető

Az olimpiai kvóta megszerzése miatt (is) fontos vb-n a magyarok vasárnap 18.30-kor a két évvel ezelőtti ezüstérmes szerbekkel találkoznak. (Index/MTI)

    A csoport (Herning), 1. forduló:

    Magyarország-Tunézia 39-20 (16-5)

gól: Tomori 6, Görbicz 5/1, Zácsik 4, Erdősi 4, Bódi 3, Mayer 3, Kovacsicz 3, Szucsánszki 3, Triscsuk 3, Kovacsics 2, Szamoránsky 2, Bulath 1, illetve Csebbah 10/2, Dzselezi 5, Kuki 2, Dzsuini 1, Szfar Ben Csker 1, Rezgui 1

    A csoport további programja:

Rovatok