Montenegró döntetlennel kezdte a női kézilabda-világbajnokságot, a szerbekkel nem bírtak. A mieink a szerbeket hat góllal múlták felül (32-26), ettől még nem voltunk esélyesek, mert a rivális nagyon kemény és agresszív védekezése sohasem feküdt igazán. Emellett a montenegrói védelem elég magas is, igen nehéz átlőni.

Mindenki tudta, hogy az olimpiai selejtező szempontjából ez az egyik legfontosabb találkozó. Erre készültek nagy erőkkel a játékosok.

3-1-ig minden rendben ment, Kovacsics a szélről volt pontos, Zácsiknak volt egy 9 méteres átlövése, betörése, akkor azonban Montenegró megtalálta azt a fokozatot, amire nem volt válasza senkinek a mieinktől.

Tomori kezéből emberelőnyben kicsúszott a labda, akkor még azt hihettük, hogy egy váratlan és átmeneti megingás volt csupán, de a folytatásban kiderült, hogy a dekoncentráltság nemcsak rá, hanem mindenki másra is jellemző, és fokozatosan átragadt az egész csapatra.

Sem erőben, sem dinamikában nem vettük fel a versenyt, a magyar támadások kiszámíthatóak voltak, kevés ötlettel. A technikai hibák után - Szamoránskynál beállóban háromszor láttak szabálytalanságot az egyébként jól ítélkező norvég bírók - pedig képtelenek voltak a játékosok visszazárni, könnyed gólokat lőttek Mehmedovicsék.

Agresszívebben, feszesen védekezett Montenegró, ellentétben a magyar fallal, amelyik előbb réseket, majd nagy területeket hagyott. Kiss Éva ugyan jól kezdett, a félidő végére nem találkozott a labdával.

Lényegében a félidőre már el is dőlt a meccs, a 17-9-es különbség abszolút visszaadta, amit a pályán láttunk.

Három éve is vezettek egyszer nagyon ellenünk (15-9), de akkor legalább a második félidőre sikerült szorossá tenni a küzdelmet, míg most nem. Már csak azért sem, mert az elfogadhatón játszó Zácsik már pihent, és Tomori is csak perceket kapott.

Montenegró a fordulás után sem vett vissza az iramból, míg a mieink teljesen dekoncentráltan játszottak, ha helyzetben is volt valaki, nem mert vállalkozni, inkább továbbpasszolta valakinek, aki már nem volt ziccerben. Így törvényszerűen kimaradt a helyzet.

Sonja Barjaktarovic kapus pedig olvasta a mozdulatokat, és több mint 50 százalékos hatékonysággal védett. Törökországban játszik jelenleg, nem egy komoly klubban, egy kissé a mieink helyezték egy magasabb polcra. Erdősi Ildikót vagy Planétát egyébként is könnyű kiszámítani, mert ritkán húznak váratlant.

Most azonban még a kreatív játékosok sem tudtak váratlant húzni.

A rekordvereséget legalább elkerültük - a norvégoktól kikaptunk egyszer 34-13-ra -, a juniorkorú Jaukovic is nagyon megszórta magát a végén, az ő önbizalmának jót tett a magyarok összeesése.

32-15 lett a legvégén, ami nagyon ciki és demoralizáló, de ebből akár erőt is lehetne meríteni, dacot szülhetne a házigazda dánok ellen szerda estére.

„Nem volt semmi előjele, hogy egyik pillanatról a másikra lerángatjuk egymást a mélybe. Sorozatosan alulmúlta magát mindenki. Egyetlen használható teljesítmény nem volt. Teljesen ellentétes volt mindennel, amit gyakorultnk, amivel készültünk. Volt egy taktikánk, de nem találtam megoldást, mit lehet még csinálni a meccs közben. Fölfelé akartunk lőni, erre lent szétlőttük a kapust” - kezdte a Sport1-nek az értékelését Németh András kapitány.

Félidőben elmondta, van olyan, hogy ennyire gyengén megy a csapatnak, de elvárja, hogy felálljanak a második félidőre. A második félidőben azonban ez sem jött össze.

„Mínusz ötnél kialakult egy félelem, ezután nem volt helyzet és lehetőség” - összegzett.

Nagy változásokat nem tud csinálni, de meg kellene próbálni bátrabban és okosabban játszani a dánok ellen.

Montenegró-Magyarország 32-15 (17-9)

gól: K. Bulatovic 6/1, Mehmedovicc 6, Raicevic 6, Jaukovic 4,  B. Pavicevic 3, Radicevic 3, Jovanovic 2, Lazovic 1,Ramusovic 1, illetve Görbicz 3/2, Mayer 3, Zácsik 3, Bódi 2, Kovacsics 1, Planéta 1, Szucsánszki 1, Tomori 1