Nem hatalmas meglepetés, hogy a magyar csapat távol marad a jövő évi olimpiától, hiszen már a londonin sem volt ott. Akkor Mátéfi Eszter volt a kapitány, de nem tudott eredményes lenni.

Hiába szerzett a válogatott az olimpia után, decemberben egy Eb-érmet (2012), majd jutott el a vb-negyeddöntőig (2013), már tavaly, a hazai Eb-n látszódott, hogy nincs fejlődés. De akkor még abban lehetett reménykedni, hogy Görbicz Anita és Zácsik Szandra visszatérésével megerősödik a csapat.

Akkor a BL-győztes Korsós Dorina kihagyása érthetetlen volt, most legalább azzal indokolhatott a Németh András, hogy nincs jó formában, így a szélső távollétét nem lehet számon kérni a kapitányon. Egész sok mindent mást viszont igen.

A hétfői lengyel-győzelem után a játékosok azt mondták, hogy a kezdésnél ment el a meccs, hiszen még a lengyel válogatottat sem szabad 11-5-re elengedni. 16 perc alatt.

Nagyon sok energiát felemésztett a visszazárkózás, illetve a fordítás. Tavaly ezt a lengyel csapatot 29-23-ra legyőztük Győrben, a második meccsen.

De ennél fontosabb kiemelni,

• hogy a világbajnokságon lerohanásgólt alig lőttünk a jó csapatoknak. Ebben nincs változás, igaz most a kapitány nem is beszélt előre a lerohanásokról
• Az érmet azonban megemlítette, ehhez még két győztes meccs hiányzott

• Mivel nyolc perccel többet játszottunk emberelőnyben a lengyeleknél, luxus, hogy egyáltalán nem használtuk a jobb szélt, ezzel megkönnyítve a védekező csapat dolgát.

• A balkezes szélső az egész meccsen nem lőtt kapura, holott amikor oda került a labda, Kovacsicz hetest csinált belőle.
• Emberelőnyben az esetlegesség, a kapkodás, olykor a pánik volt az uralkodó, alig akadt tudatosan kivitelezett figura.
• Volt, hogy az emberelőnyös szakaszokat elveszítettük, volt, hogy döntetlenre hoztuk. Ebben sem léptünk előre tavalyhoz.
• Tomori szerencsétlen sérülése is akkor jött, amikor többen voltunk. A győri átlövő azonban betört, látva, hogy nincs meg a játékunk.
• A hollandok vagy az oroszok rohanását, dinamikus játékát látva, kijelenthető, hogy a kézilabda egyre kevésbé tűri meg, hogy súlyfelesleggel válogatott lehessen bárki.
• Egészen rejtélyes, hogy Mayer Szabina hogyan hibázhatott ziccerben kétszer egymás után. Mindkétszer kvázi feladta félmagasan a kapusnak a labdát, aki addig alig védett az egész tornán. Ha csak az egyik bemegy, megvan a kicsivel nagyobb, háromgólos előny, lehet szusszanni a védekezésben.
• A védekezés egyébként nem működött rosszul, mert 24 gólt lehet kapni, de mivel Kudlacz volt az egyetlen veszélyes játékosuk a lengyeleknek, őt ki kellett volna venni a játékból, ehelyett 8 gólig jutott. 52 percet volt a pályán, többet, mint a teljesen kifulladó Szucsánszki.
• Tomorit ellenben ütötték-verték – Kudlacz árnyékként kísérte a sérülésig -, de hibás az a felfogás, hogy emiatt panaszkodunk, mert nekünk is legalább olyan agresszivitással kellett volna játszanunk az első perctől. Rosszul ugyanis lehet játszani, de tűz nélkül soha. 
• A lengyelek sugároztak, ahogy az egész csapat testbeszéde, a miénk nem
• Ahogy Rasmussen edző habitusa is egészen más volt, mint a 62 éves Németh Andrásé. Különösen az időkéréseknél volt szembetűnő a magyaroknál az öreguras tempó, míg az ellenfélnél a sodró lendület.
• A magyar kapitány már a 16. percben kikérte a második idejét, ezzel elismerve a felelősségét.
• Pontosan tudtuk, hogy ez a legfontosabb meccs, ekkor lett volna szükség a legnagyobb tempóra. Kiélezetten lehet ilyen meccset nyerni, tompán soha.
• A Sport TV-ben Tóth Tímea felvállalta, és azt mondta, hogy amikor nem volt tét, vagyis a dánok ellen, amikor a hazai csapat ellen belefért volna egy vereség, akkor felszabadultan játszottunk, minden más esetben nem sikerült elfogadható szintre hozni a harciasságot, és a jó teljesítményt. Inkább az érezhető görcsöt, a rossz terveket és döntéseket, kilátástalan megoldásokat jegyezhettük fel sokszor.
• Az pedig már a hazai képzés hibája, hogy míg más csapatok dinamikusak, és a terhelés növekedésével több erő lesz bennük, nálunk ezt alig lehetett felfedezni. Ha nagy tempóban 25 métert kell futni a két hatos között, akkor elgondolkodtató, hogy van olyan játékosunk, aki ez alatt a táv alatt 2 másodpercet kap. 

Tomori Zsuzsa kiválása persze a legrosszabbkor jött, más kérdés, hogy épp akkor volt meg a lendület a játékunkban, akkor volt a legfeszesebb a védekezés, és a lengyelek nem is mertek bátran kapura lőni, kipasszolták ziccerből. Akkor öt magyar gólt láttunk. 

Görbicz sérülése pedig akkor tolta mélyebbre a csapatot, amikor az utolsó tíz percben minden momentumnak dupla jelentősége van. Ez nyilvánvaló pech, de addigra már előnyben kellett volna lennie a magyar válogatottnak.

Zácsik 21 percet játszott a hétfő esti sorsdöntő meccsen, Görbicz 13-at. A biológiát nem lehet becsapni, tőlük, visszatérő anyukáktól ennyi telik. Fontos helyzetben felvállalják a fontos lövéseket, de nem robotolhatnak végig.

Egy éve az Eb után azt írtam, kíváncsi lennék, mire mennénk egy külföldi kapitánnyal. Mert a norvég Karl-Erik Böhn inkább a csapat pszichológusa volt három éve, míg Siti Bea inkább meccselt. Siti azonban nem vehette át Böhn örökségét a halála után, helyette jött Németh, akinek egy vb-bronza volt 2005-ben, majd két év múlva nyolcadik lett a társulattal.

Az olimpián már nem is ő vezette a csapatot, hanem Hajdu János.

Böhn azért volt fontos, mert személyiségével, pozitív gondolkodásával eloszlatta a többség kishitűségét, teljesen más mentális állapotban ment fel a pályára a csapat, az önbizalomra épített, nem az ijedtségre.

A világ kézilabdázása már több annál, minthogy megtervezem a stratégiát. A lengyelek azonnal léptek, ha úgy hozta a játék, és Zácsikot minél kijjebb szorították. Tomorit is folyamatosan követték.

Mi a változtatásra képtelenek voltunk védekezésben, ha kiléptek a középső védők, a beálló könnyű gólokat lőtt.

A lengyelek 42-szer lőttek kapura, a magyarok 48-szor. Mégis ők lőttek eggyel több gólt. Ha a játékosok nem tudják megvalósítani a pályán, hogy melyik irányban, milyen magasan lőjenek, az is edzői hiba, a mentális állapotuk ugyanis nem befogadó.

A végén már mindegy volt, az utolsó öt percben csak körbeadogattuk a labdát, a legcsekélyebb gólveszély sem érződött, kaput sem igazán találtunk. Azt pedig pláne nem lehetett érezni, hogy valaki majd váratlant fog húzni. Sem a pályán, sem a kispadról.

Végignézve a legjobb nyolcat, szembetűnő, a lengyel nem egy gyors csapat. Egyszer sem próbálták meg a gyors középkezdést, ezzel kvázi esélyt hagytak nekünk a visszarendeződésre. Ezt sem sikerült azonban kihasználni. Pedig azt tudjuk: a védekezés agymunka. Megelőzni kell, nem reagálni.

Ez a megelőzés a topcsapatok ellen csak egyszer működött, a dánokat vertük. 

Itt tartunk most, szurkolni kell, hogy Norvégia nyerjen még három meccset, Montenegrótól és a franciáktól pedig elég egy is.