Index Vakbarát Hírportál

41 gólos, közepes edzést tartott a Veszprém

2016. március 26., szombat 18:49

A Veszprém múlt heti idegenbeli győzelme után csak formalitás volt a hazai visszavágó a kézilabda Bajnokok Ligájában.

A Zaporizzsja egyszer már, 2013 októberében igen súlyos vereséget szenvedett Magyarországon, 44-27-re kapott ki. A mostani meccsben annyi öröme volt az ukrán csapatnak, hogy eggyel többet lőtt, és hárommal kevesebbet kapott.

Az első tíz percet leszámítva végig alárendelt szerepet játszottak, utána az izlandi irányító, Aaron Palmarsson remekül lőtt, a szélsők (Ugalde és Marguc) éltek a lehetőségekkel, így 15 perc után már 12-6 volt az állás.

Pár perccel később 20-10 volt, vagyis tartották a veszprémiek a kétszeres különbséget. A félidő végére 23-14-et mutatott az eredményjelző.

A második félidőben a magyar irányító Lékai Máté is lehetőséget kapott, Ilics egy perc alatt kettőt vágott, a másik oldalon csak Selmenko és Szoroka tudta lövéseivel összezavarni a magyar védelmet.

A tízgólos különbséget könnyen tudta tartani a magyar bajnok, a végére pedig 13 gól lett a különbség.

A félidő egyik nagy jelenete volt, amikor Iváncsik Gergő vészkapusként visszaért a háló elé, és még ziccert is fogott.

A Veszprém a negyeddöntőben a Vardar-Wisla Plock továbbjutójával találkozik. Az első meccs döntetlen (30-30) lett, a macedóniai visszavágó félidejében pedig a lengyelek meglepetésre két góllal vezettek (13-15), de a vége 25-24 lett.

Ezzel eldőlt, a Vardar lesz a mieink ellenfele a nyolc között. A kölni négyes döntő szokás szerint május utolsó hétvégéjén lesz.

Rovatok