Index Vakbarát Hírportál

A Veszprém hetesekkel verte a Szegedet a kézikupadöntőn

2016. április 17., vasárnap 18:23

Történetében 25. alkalommal nyerte meg a Veszprém a férfi kézilabda Magyar Kupát, miután a vasárnapi döntőben - hétméteresekkel - legyőzte legnagyobb hazai riválisát, a Szegedet.

A debreceni finálét a Veszprém kezdte jobban, a Szeged viszont 0-2-ről hamar fordított 4-2-re. A folytatásban egyik csapat sem tudott érdemi előnyre szert tenni, mert bár a Tisza-partiak 11-8-ra vezettek, a szünetre riválisuk kétgólosra csökkentette hátrányát (12-10).

A második játékrésznek a Szeged nagy elánnal vágott neki, és elhúzott négy góllal (15-11), a 44. percben már döntetlen volt az állás (17-17). Innentől fej-fej mellett haladtak a felek, és bár többször is alkalom nyílt a különbség növelésére, egyik csapat sem tudott egynél több góllal vezetni. A hajrában sem változott a kép, a lefújáskor 24-24 volt az állás, következhetett a hetespárbaj.

Ebben a Szeged tűnt az elején jobbnak, mivel a Veszprém kétszer is hibázott, de utána a csongrádiak is elkezdtek rontani, és mivel az utolsó párban csak a Veszprém volt eredményes, megnyerte a kupadöntőt.

A harmadik helyet a Balatonfüred szerezte meg, miután a vasárnapi helyosztón legyőzte a Mezőkövesdet.

Döntő:
MVM Veszprém - MOL-Pick Szeged 27-26 (24-24, 12-10) - hétméteresekkel 3-2 

    korábban, a 3. helyért:
Balatonfüred-Mezőkövesd 27-25 (14-10)
    A szombati elődöntőkben:
MVM Veszprém-Balatonfüred 40-21 (17-12)
MOL-Pick Szeged - Mezőkövesd 33-27 (19-15)

Rovatok