Index Vakbarát Hírportál

Revansot vettek a győri kézisek az elbukott BL-döntőért

2016. október 28., péntek 23:21

Harmadik mérkőzését is megnyerte a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában: a magyar csapat pénteken pont a tavalyi BL-döntőben ellene diadalmaskodó CSM Bucuresti otthonából hozta el a két pontot 24-27 es győzelemmel.

Az ETO kedvező előjelekkel érkezett a román fővárosba: az első két fordulóban remekelt, előbb könnyedén verte a vendég dán Midtjyllandot, majd Oroszországban a Rosztov Dont győzte le nagyszerű hajrával. A bukarestiek - akik az előző sorozat döntőjében éppen a győrieket győzték le hosszabbítás után hétméteresekkel - a nyitókörben nyertek a rosztoviak ellen, de aztán kikaptak Dániában.

A pénteki mérkőzést jól kezdte a magyar csapat, az első félidő közepéig többször vezetett egy-egy góllal, sőt a 16. percben kettővel is. Ekkor azonban megtorpant, a nagyobb sebességre kapcsoló hazai együttes emberelőnybe került, majd sorozatban lőtte góljait, míg a győri helyzetek ekkor kimaradtak. Ambros Martín vezetőedző a 20. percben időt kért, mert csapata 5-7-ről egymás után négy gólt kapott. Ez sem segített azonban, mert határozottan zárt a bukaresti védelem, miközben a Győr támadásban pontatlan volt, ráadásul megint - többször is - emberhátrányba került. A különbség a 26. percre négytalálatnyira nőtt (12-8), ami egy-egy újabb góllal a szünetig meg is maradt.

A második félidő hazai találattal indult, de aztán Eduarda Amorim pontos lövéseivel lendületbe hozta csapatát, amely előbb közelebb zárkózott (14-12), majd a 40. perc végén egyenlített (16-16). Sőt, kettővel később a találkozón először visszavette a vezetést. Több gólváltást követően nemsokára kettőre, majd háromra nőtt a különbség a győriek javára, ami a végéig meg is maradt.

A második félidőben sokkal lendületesebben kézilabdázott a győri csapat, védekezésben és támadásban is nagyon jó teljesítményt nyújtott, ennek volt köszönhető, hogy ezt a harminc percet 18-11-re megnyerte, továbbá annak, hogy Kiss Éva a kapuban remekelt. Bódi Bernadett hat, Amorim és Heidi Löke öt-öt góllal vette ki a részét a sikerből.

A játékosok pár perccel a mérkőzés vége után a magyar szurkolók szektorába felmenve köszönték meg a buzdítást.

(MTI)

Rovatok