Index Vakbarát Hírportál

Elutasították a Szeged kéziseinek óvását

2017. január 4., szerda 11:13

Elutasította a MOL-Pick Szeged által benyújtott óvást a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) illetékes bizottsága, amely egyben helybenhagyta a Grundfos Tatabánya elleni mérkőzés 18-18-as végeredményét, írta az MTI.

Az NB I-es férfimeccset december 16-án játszották Tatabányán, s a szegedi klub az utolsó másodpercekben történtek miatt fordult a szövetséghez. A vendégek álláspontja szerint a tatabányaiak egyenlítő gólját követően olyan szabálytalanság történt a kezdőkörben, amely után kék lapot kellett volna adnia a játékvezetőnek, valamint hétméterest a szegedieknek, ám a szankciók elmaradtak.

Az MKSZ tájékoztatása szerint a verseny albizottság kedden tárgyalta az ügyet, s az érintettek meghallgatását, valamint a videófelvételek megtekintését követően úgy határozott: az óvást elutasítja és a pályán elért eredményt helybenhagyja.

"A döntés alapja a Kézilabdázás játékszabályai 17:11-es szabálya, amely szerint a pályán született játékvezetői ténydöntéssel szemben - függetlenül a ténydöntés helytállóságától - óvás nem nyújtható be. A határozat nem jogerős" - áll a szervezet honlapján.

A MOL-Pick Szeged mérlege a találkozót megelőzően százszázalékos volt az NB I-ben.

Rovatok