Index Vakbarát Hírportál

Világbajnok francia irányítót igazol a Telekom Veszprém

2017. március 10., péntek 16:36

A világbajnok francia irányító, Kentin Mahé 2018 júliusától Veszprémben folytatja pályafutását - közölte honlapján pénteken a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata.

Az irányító mellett balszélsőként is bevethető, 1991-es születésű francia játékos 2021-ig szóló megállapodást kötött a klubbal.

Kentin Mahé 2000-ben került a TSV Bayer Dormagenhez, ahol édesapja, az 1992-ben olimpiai bronzérmes és 1995-ben világbajnok Pascal Mahé is az edzője lett. A Bundesligában 2008 óta szerepel, játszott a DHC Rheinland, a Gummersbach és a Hamburg csapatában, jelenleg pedig a Flensburg-Handewittet erősíti, melynek idén a leggólerősebb játékosa a Bajnokok Ligájában.

A 186 centi magas és 81 kilós Kentin Mahét a 2010-es junior Európa-bajnokságon a torna legértékesebb játékosává választották, a jelenleg is Veszprémben játszó Gasper Marguccsal holtversenyben a torna gólkirálya lett. A felnőttek közt 2014-ben Európa-bajnokságot, 2015-ben és idén világbajnokságot nyert, 2016-ban pedig a riói olimpián ezüstérmes lett a francia válogatottal. (MTI)

Rovatok