Index Vakbarát Hírportál

Miért is járt az a mindent eldöntő hetes a kupadöntőben?

2017. április 17., hétfő 17:36

A Telekom Veszprém – Mol-Pick Szeged férfi kézilabda Magyar Kupa-döntő a szokott kiélezett csatát hozta, és a játékvezetők két másodperccel a vége előtt sorsdöntő helyzetben határozottan foglaltak állást.

Gabert piros lappal azonnal leküldték, egyúttal hetest adtak. Palmarsson ezt bedobta, így 23-22-re nyert a tavalyi győztes.

Nemrég jött az a szabály, hogy nem számít, hol volt a pályán a szabálytalanság, akkor is hetest lehet ítélni, ha nyilvánvaló a gólhelyzet.

Ezúttal is ez történt, a svéd Nilsson nem jutott a labdához - a beálló egy gólig jutott -, nem tudott az üres kapu felé fordulni, nem tudott lőni. Vagyis: tiszta ziccert akadályozott meg a szlovén játékos.

Nem volt látványos, letaroló a szabálytalanság, ilyen helyzetben láttunk már olyat is. Inkább csak összeakadtak, de kétségtelenül ütköztek. Ezzel pedig Gaber megakadályozta a középkezdést, amiért ugyancsak adható a hetes. 

Érdemes figyelni az apró részletekre, Sierra még nincs a kapuban, az egyenlítő találatot bevágó Balogh még nem ért vissza a kispadra, amikor Nilsson a labda felé nyúl. A gól után fontos jelenet: Schuch nem a fejét fogja, nem magát okolja a bekapott gól után, hanem tiszta fejjel a labdáért nyúl és indít.

4-5 veszprémi mutatja egyszerre, hogy súlyos szabálytalanság történt.

Nilsson amúgy, ha kapura dob, nem is lett volna annyira pofonegyszerű dolga, mert egy szegedi már visszaért, neki a hatoson kellett volna blokkolnia.

A játékvezető körülbelül 7 méterről ítélte meg az esetet, vagyis akcióközelben volt, nem volt szükség utólagos videózásra.

Rovatok