Index Vakbarát Hírportál

Őrült izgalmak: hosszabbításban BL-győztes a Győr

2017. május 7., vasárnap 19:39

A rendes játékidő utolsó támadását elrontotta a Győr, így a hosszabbításban nyerte meg harmadik BL-trófeáját. Óriási csata volt, igazi csapatmunka a győri győzelem. Az első félidőben Görbicz vitte a csapatát, a másodikban Groot és Tomori, de Grimsbö kapusnak is fontos hárításai voltak. Knedlikova és Mörk a hosszabbításban lökött a csapatán.

A női kézilabda Bajnokok Ligája két budapesti elődöntője az a két csapat játszotta a finálét, amelyik a legkevesebb gólt kapta (Győr, 20), és amelyik a legtöbb gólt dobta (Vardar, 38).

Ha ebből nagyon egyszerűsítettük a tanulságot a meccs előtt: akkor fogja harmadik BL-győzelmét elérni a magyar bajnok, ha megfékezi a macedónok lendületét, illetve, ha hasonló keménységgel és feszességgel védekezik, mint szombaton.

A Vardar kevesebbet pihenhetett, de ez már tavaly sem számított, mert a románok egy örökre emlékezetes, hetespárbajjal végződő meccsen, felülmúlhatatlan izgalmak közepette le tudták győzni a Győrt.

Az első negyedórában hatalmas iramot láthattunk, és 9-9 volt. Görbicz Anita négy gólt lőtt a szélről. Előbb Leynaud lábai között talált utat, aztán kétszer a rövidet választotta, a francia kapus pedig lement. Suslina jött be, neki a hosszúba lőtte a labdát.

Ellépni azonban így sem sikerült, mert Lekics és Penezic is jól lőtt, jól cselezett, a szélről pedig a Győrben is megforduló Radicevic választott rendre megfelelő megoldást.

A 19. percre hárommal (13-10) vezetett az ETO, mert jól használta ki emberelőnyét, Görbicz hetese után az addig nem villogó Mörk betörése volt kitűnő, Broch pedig egy labdaszerzés után végigrohant a pályán.

Az első Vardar-előnynél tökéletesen mozgott a Győr – nyilván számtalanszor videózták, mire számíthatnak -, nem jutott lövésig az ellenfél, így maradt a 13-10.

A dán bírók Althaust is kiküldték, mert Mörköt visszahúzta, a létszámfölényt a norvég átlövő váltotta gólra. Ezzel alakult ki a legnagyobb különbség a két csapat közt az első félidőben.

Tomori is kiment, a félidő hajráját megnyomta a Vardar – Herrem és Penezic -, de így is három gól volt (15-12), mert Görbicz a szélről a másik szélre passzolt, Knedlikova pedig befejezte a támadást. Penezic időn túli szabaddobása pedig szerencsésen pattant.

Egy fontos adat: a szombati elődöntőben a Vardar 21 gólnál állt meg.

Második félidő:

A fordulás után még egyszerűbb volt a cikk elején feltett kérdés: még csak az első félidőben látott védekezésre sem lesz szüksége a Győrnek, mert ha két góllal még el is veszíti a második harminc percet, akkor is harmadszor nyeri meg a BL-trófeát.

Amorim góljára Althaus válaszolt, hogy aztán a beálló kiállítása alatt Grimsbö hetest fogjon.

Amorim kiállítása alatt sem tudott igazán felzárkózni a Vardar, Görbicz labdaszerzése után pedig Tomori második gólját is belőtte, így 19-16-ra módosította az állást a 40. percre.

Radicevic labdaszerzés után az első ziccerét belőtte, a másodikat nem. Ambros Martín ekkor megérezte, kezd fáradni és ötlettelenné válni támadásban a csapata, időt is kért rögtön.

A statikusság nem múlt el, de Grimsbö két ritka fontos védéssel tartotta a 19-17-es állást. Aztán Bódi szerencsés gólja a legjobbkor jött.

Lekics pattintása a hálóban kötött ki, al-Gauit kiszórták a bírók, Penezic egyedül vállalkozott, Groot betörése már passzív alatt volt, nagyon kellett. A Vardar heteshez jutott a létszámfölény legvégén, Lacrabere belőtte. A holland Grootnak erre is volt válasza. Időt kért a Vardar, Althaus pedig pár másodperc múlva bevágta a hatosról. Amorim pedig átlövésből.

23-21-gyel kezdődött az utolsó 10 perc.

Althaus újra tarthatatlan volt, de a másik oldalon Mörk is. Althaus negyedik góljára Mörk fölélőtt.

Aztán megint a német beállót játszották meg, aki egyenlített. (24-24) Covic kiállítása jobbkor nem is jöhetett volna. Amorim azonban belement, és sajnos már korábban is lehetett volna venni a magyaroktól a labdát.

A macedónok levitték a kapusukat, Penezic pedig megállíthatatlanul tört előre, Groot csak két percért tudta megállítani. A Vardar ettől még nem hozta vissza a kapusát, Radicevic a kapufára lőtt.

Így vágtunk neki az utolsó öt percnek, a közönség ekkor már talpon állva buzdította csapatát. Tomori lövése bevitte Pessoa kapus kezét - tavaly ő Bukaresttel ünnepelhetett -, de még emberelőnyből Lekics egalizált.

Knedlikova hetest harcolt ki, Görbicz a jobb alsót választotta, a második félidőben ez volt az első gólja, összességében a hatodik. A macedónok mellé lőttek, Penezicet kiállították 2 perc 10 másodperccel a vége előtt.

Görbicznek húzták le a szélre a labdát, az időközben visszatérő Leynaud azonban megfogta a cunderét. A Vardar levitte kapusát, és időt kért 1:07-tel a vége előtt.

A macedónok a szélre vitték le a labdát, Mavsar pedig nem hibázott. Martín is időt kért, hiszen eggyel többen voltak a győriek, és megpróbálta átbeszélni, mit kell tenniük az utolsó 50 másodpercben.

Mörk azonban belement - biztosan nem erről volt szó -, a Vardar támadása is pontatlan volt, az időn túli szabaddobásból Lekics a sorfalba lőtt. A Győrnek támadásban voltak gondjai, egysíkú vált a fal előtt a játék, a védekezés elfogadható volt, de 3 gólt így is sikerült eladni, amiért nagy kár.

Hosszabbítás

Ahogy tavaly a románok ellen, idén is.

Mörk góljával indították a csapatok, majd Görbicz labdaszerzése után - kivarázsolta Radicevic kezéből a labdát - Groot végigrohant a pályán. Olyan lendület és dinamika volt a hollandban, mint egyetlen más játékosban sem. A macedónok bejátszása ezúttal nem sikerült, Groot még egy hetest is kiharcolt.

Görbicz most sem tévedett, a jobb felsőt válaszotta. (29-26) A Vardar egy pillanatra sem adta fel. Mavsar a szélről kilőtte a hosszút, Lekics pedig talpról, lehetetlen heyzetből talált utat a jobb alsóig.

A második öt percet a Vardar kezdte, a román közönség is nekik drukkolt, ami nagy felhördülést váltott ki a mieink oldalán. Groot összekapart egy labdát, Knedlikova betörése nagyszerű volt, védővel a nyakán is a kapuba gyötörte a labdát.

A Vardarnak innen is volt visszaút. Broch kiállítása után hetest kapott a macedón csapat, az erre beálló Kiss Éva nem tudta fogni, Groot feugrásból most a kapufát találta el, Lacrabere-nél viszont belemenést láttak a bírók.

Mörk lerázta védőjét egy csellel a másik oldalon, bevetődött, és szétlőtte a bal felsőt. Ez volt az utolsó magyar gól.

A Vardar újabb hetest kapott, Lacrabere a kapufa segítségével lőtte be. Egy perc volt ekkor hátra, csak végig kellett támadni, és mivel ezt megcsinálta a magyar bajnok, történetében harmadszor nyerte meg a BL-t.

Nagy meccs volt, a Győr a hosszabbításban már jobb volt, azt is elviselte, hogy emberhátrányban kellett küzdenie a ráadás második felében.

Győri Audi ETO KC-Vardar Szkopje (macedón) 31-30 (15-12, 26-26, 29-28) - hosszabbítás után

gólszerzők: Görbicz 7, Groot, Mörk 6-6, Amorim, Tomori 3-3, Bódi, Broch, Knedlikova 2-2, illetve Lacrabere, Althaus 6-6, Penezic, Radicevic, Lekic 4-4, Mavsar 3, Herrem 2, Lazovic 1

Borítókép: Huszti István/Index

Rovatok