Index Vakbarát Hírportál

A Veszprém idegenben iskolázta le a Szegedet

2017. október 21., szombat 16:14

A címvédő Telekom Veszprém nagy fölénnyel, 30-21-re győzött a Mol-Pick Szeged otthonában a férfi kézilabda NB I. szombati rangadóján. Az első félidő még viszonylag szoros volt, csak három góllal (11-14) mentek a veszprémiek, de a második félidőben szétkapták az ellenfelet, simán hozták a meccset.

Ez volt a történelem 163. Veszprém-Szeged tétmérkőzése, a Veszprém 114. alkalommal nyert, huszonötödször a Szeged otthonában. A hazaiak közül Zubai Szabolcs és Pedro Rodríguez hiányzott, a vendégektől pedig a legnagyobb hiányzó a csapatkapitány Nagy László volt, aki ujjtörése után gyógyul. 

A negyedik percben kettős emberelőnybe került a Szeged, és ezt kihasználva két góllal ellépett a Veszprémtől (4-2), de a norvég jobbátlövő, Kent Robin Tönnesen és a macedón Dejan Manaszkov vezetésével végül sikerült átvennie a vezetést a vendégeknek (9-10), amit ezután már egyszer sem engedtek ki a kezükből.

Védekezésben mindkét csapat magas színvonalon játszott, de a szegedi támadók sokat hibáztak, volt olyan nyolcperces periódusa a meccsnek, amikor nem tudtak a kapuba találni. A hajrában már csak az volt a kérdés, mennyire veri meg a Veszprém a Szegedet, teljesen megérdemelten győztek a veszprémiek.

Mol-Pick Szeged - Telekom Veszprém 21-30 (11-14)

a legeredményesebb játékosok: Sostaric, Bodó, Gorbok, Balogh Zs. 3-3, illetve Tönnesen 7, Manaszkov 6, Marguc, Lékai 4-4

Rovatok