Index Vakbarát Hírportál

Apró sunyi hátrálás a kapustól, ez a győri kézisek óvásának alapja

2017. október 24., kedd 10:52

A Győri Audi ETO KC kikapott a hétvégi Bajnokok Ligája fordulóban, a Rosztov egy góllal, 23-22-re legyőzte a címvédő magyarokat.

Az utolsó magyar támadás azonban jelentősen késleltetve indulhatott csak el, a győriek pedig egy precedens értékű ítéletét szeretnének. Ezért ahogy Szabó Tamás klubigazgató bejelentette a Sport1 Harmadik félidő című műsorában, óvnak.

A Sport1-től megkaptuk azt a felvételt, amelyikkel érvelni fognak a győriek a sorozatot kiíró EHF-nél, bár sejtik, hogy az óvást lesöprik majd.

Ettől még úgy érzik, érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy az új szabályt lehetőleg következetesen alkalmazzák és tartassák be a jövőben.

A legújabb módosítás szerint ugyanis az utolsó fél percben minden kisebb, de az eredményt érezhetően befolyásoló szabálytalanságért hetest kell ítélni. Nem számít, hogy a pálya melyik részén történik. Jelen esetben nem számít, hogy hol akadályozta a kapus a szabaddobás elvégzését, jogosan járt volna a büntető.

Jól látható, a Rosztov kapusa, a brazil Pessoa pedig nem teszi le azonnal a labdát, ahogy kellene, amikor már a játékvezető egyértelműen jelzi, a Győr következik.

Ehelyett hármat-négyet hátralép, és csak utána pattintja oda a hozzá legközelebb lévő győrinek, Althausnak. Ha abban a pillanatban leteszi, a német beálló gyorsan felvehette volna, és az üres kapuba dobhatja.

Így viszont amíg visszajutott a labda a szabaddobás eredeti helyére, értékes másodpercek peregtek le. A fennmaradó három másodpercben már komoly esély nem volt arra, hogy eredményesen fejezzék be a támadást.

Mivel a csapatok viszik tovább a pontokat a következő körbe, nem lenne mindegy, hogy nulla vagy egy pont állhatna a győriek neve mellett. Javítani persze még lehet, és nem valószínű, hogy ez az eredmény befolyásolja a későbbi helyezést, de sosem lehet tudni. 

A Branka Maric, Zorica Masic szerb bírópáros vezette egyébként a Fradinak azt a BL-selejtezőt, amit a zöld-fehérek megóvtak még 2011-ben, mert szerintük a lipcseiek időn túli gólt lőttek, de az EHF természetesen nem változtatta meg a meccs eredményét.

Rovatok