Index Vakbarát Hírportál

Nagy baj, hogy használhatatlan a lerohanásos játékunk

2017. december 4., hétfő 10:05

Két meccs után nulla ponttal áll a magyar női kézilabda-válogatott az idei világbajnokságon, erre volt is esély, de sohasem jó ezt kimondani. Kivált, mert győzelmi kényszerben vagyunk mostantól, hogy egyáltalán a negyedik hely meglegyen.

Így jönnek a meccseink: Argentína (kedd, 14.00), Lengyelország (csütörtök, 14.00), Csehország (péntek, 18.00)

Volt már olyan, hogy a válogatott két meccs után győzelem nélkül áll, 1993-ban is például, a hetedik helyre azonban mégis oda tudott érni. Az akkori és a mostani kézilabda viszont már egész más.

Rasmussen, amikor a lengyelek kapitánya volt, kétszer is negyedik is lett, de a csoportban két vereséget szenvedett, igaz egyszer sem indított pont nélkül. Sőt, a tavalyi Eb-n, amikor már magyar kapitány volt, akkor is két kudarccal nyitott, aztán a legfontosabbkor nyert a csapat, és ott volt a középdöntőben.  De ez a múlt, nézzük, milyen a képünk a statisztikákban ezen a héten.

Az első két meccs alapján megállapítható, hogy a lerohanások nem működnek.

A norvégoknak Kisfaludy lőtt egy ilyen gólt, a svédekkel szemben már senki.

Miért baj ez?

Mert a norvégoktól öt, a svédektől három ilyen gólt kaptunk. A lerohanások alapja egy kemény és feszes, pontos védekezés lenne, majd onnan indulni. Könnyű gól, nem kell az ellenfele fala előtt ütközni, pofonokat kapni.

Technikai hibák. Szemre a norvégok ellen igen sok volt, és mint a statisztikák mutatták, a svédek ellen sem lett kevesebb. Viszont meglepő: a norvégok 12-szer, mi 11-szer hibáztunk. A magyar támadásokba azonban kétszer akkor csúszott hiba, amikor nagyon nem szabad, amikor levittük a kapust, és úgy csikartuk ki a létszámfölényt.

A norvégok ellenben akkor hibáztak, amikor már kényelmesen, magabiztos előnyből játszhattak, nem a legjobbjaik voltak fent.

A svédek ellen 11 ilyen hiba volt mindkét oldalon.

A svédek egyébként lőttek négy kapufát, mi csak egyet, Bundsen 14 védésére Bíró Blanka 13-mal válaszolt. A lövőszázalék 51-50 oda, mégis három lett közte, mert a könnyű, rendezetlen védelem elleni gólokra nem volt válaszunk.

Még egy fájdalmas adat: a jobb szélről nem volt értékesített támadásunk vasárnap este, noha négyszer is oda került labda.

Ha pedig az első meccsre térünk vissza, akkor azt látjuk, a bal átlövők tizenkétszer próbálkoztak, egyszer jártak sikerrel. A legfontosabb posztról ilyen százalék elfogadhatatlan. Klivinyi a második meccsre már magához tért, 5 gólt is lőtt a svédeknek, de összességében ez is kevés volt.

Schatzl Nadine eddig 8 gólos a két meccsen, ő a legeredményesebb játékosunk. Neki klasszikus helyettese nincs, mert Görbiczet vagy Kovacsicsot húzza le a szélre a kapitány.

A Fradi védőspecialistája, Mészáros Rea az egyetlen, aki eddig még nem kapott lehetőséget. Nem marad így, mert Rasmussen az elejétől mondta, hogy mindenkire szüksége van.

Egyelőre a saját kezünkben a sorsunk, és ha három győzelem jön, akkor még kis szerencsével a második hely is elérhető.

Rovatok