Index Vakbarát Hírportál

A kéziszövetség máris beleszállt Vranjes kapitányba

2018. január 19., péntek 11:58

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) minden lehetőséget megadott Ljubomir Vranjesnek, hogy több időt foglalkozzon a férfiválogatottal, de a szövetségi kapitány nem élt ezzel - mondta az M4 Sport pénteki, Sportreggeli című műsorában Zsiga Gyula szakmai igazgató.

A válogatott három vereséggel, pont nélkül esett ki a horvátországi Európa-bajnokságról. A középdöntőhöz elég lett volna egy meccset nyerni. Erre leginkább az utolsó, csehek ellen lett volna esély a papírforma alapján, de súlyos, 33-27-es vereség lett belőle.

A szövetség rögtön a kiesés után közleményt adott ki, amelyben csalódásnak nevezete a szereplést, és most a szakmai igazgató is kritizálta a kapitányt.

Zsiga Gyula szerint több dolog is szerepet játszott abban, hogy nem sikerült jól az utolsó csoportmeccs.

„A nyomást nem bírtuk elviselni. A fiatalság és a tapasztalatlanság, és az első két meccsre is jellemző rohanás rossz irányba vitte a mérkőzést. Eltűnt a játékunkból a gondolkodás és a tudatosság."

Azokról a 22-24 éves kézilabdázókról, akik már több fronton, komoly téttel bíró összecsapásokon is bizonyítottak, a szakmai igazgató elmondta, nem nevezhetőek már fiatalnak, de ez volt az első komoly felnőtt világversenyük, ahol epizódszereplőkből igazán meghatározó játékosokká kellett volna válniuk.

Hozzátette, a 29 és Lékai Mátéval és a 28 éves Balogh Zsolttal szemben is nagyobb volt az elvárás a korábbinál.

Zsiga szerint kommunikációs problémák is akadtak, hiszen anyanyelven „sokkal könnyebb a szívhez szólni", de a kapitánynak megfelelő közvetítője sincs - a honfitársa, Björn Sätherström a segítője -, valamint a szövetség által biztosított lehetőségekkel sem élt.

„Amikor Ljubomir Vranjes megérkezett, elkezdte a munkát a Veszprémmel és a válogatottal. Elég kevés idő állt a rendelkezésére, hogy megismerje a játékosait, pedig a szövetség minden lehetőséget megadott neki, hogy több időt foglalkozzon a nemzeti csapattal, de neki nem kellett" – árulta el az MKSZ sportvezetője.

Mint kifejtette, a svéd edző arra használta az Európa-bajnokság előtt rendelkezésére álló időt, hogy a saját elképzeléseit érvényre juttassa, arra viszont már nem volt ideje, hogy tanulmányozza a támadás és a védekezés közötti játékkapcsolatot, illetve a szélsők szereplését nyomás alatt.

„Nem volt olyan közvetítője, adott esetben magyar oldalról, aki a mostani próbálkozásait látva felhívta volna a figyelmét arra, hogy fölösleges, mert nem fog sikerülni" – vélekedett Zsiga Gyula.

Rovatok