Index Vakbarát Hírportál

Újabb csapás a Győrnek: elveszítette szélsőjét

2018. május 3., csütörtök 11:19

Fontos emberét veszítette el a jövő heti kézilabda Bajnokok Ligája négyesdöntőjére készülő Győr.

Látszólag ártalmatlan helyzetben, egy visszafutásnál fordult ki a cseh szélső, Jana Knedlikova bokája, majd elszakadt a szalagja. A játékos természetesen nem tudta folytatni a Fradi elleni bajnokit. (A Győr 26-24-re nyert, a bajnokság így továbbra is nyílt, és a gólkülönbség számít majd.)

Látható a kéziszövetség felvételén, hogy Nerea Pena lefut a kispadra cserére, és mögötte fájdalmasan elterül Knedlikova. A spanyol nem is érti, mi történt, miért esett el.

„Az ellenfele lábára lépve fordult alá a bokája, és bokaszalag szakadást szenvedett. Törés a vizsgálatokon nem igazolódott. Konzervatív kezelés mellett 8 hét pihenésre van szüksége. Most egy hétig fekvőgipszben lábadozik” - nyilatkozta dr. Balogh Péter csapatorvos a klub honlapján.

A Bukarest elleni meccsen így Bódi Bernadett lesz az egyetlen balkezes szélső.

Azért nézzük meg jobban azt a cserét

Pena gólt dob, a Fradi máris indítja a támadást. Pena földre esett a góljánál, de vissza kellett érnie, mert a helyére bejött valaki védekezni. A spanyol le volt maradva, és ha elengedi maga előtt Knedlikovát, a csapata még jobban le lett volna, nem lettek volna meg védekezésben: látni, ahogy emiatt Pena rágyorsít, hátulról belép az egyenletesen futó Knedlikova elé. A cseh nem is láthatta, nem is tehetett semmit, elélépett az ellenfél. Pena cseréje közben visszaér, látszik, hogy lóhalálában foglalja el a helyét a védelemben, mert késve érkezik. (Joó Gábor)

Rovatok