Index Vakbarát Hírportál

Ettől a Sterbik-védéstől ugrott talpra az EHF riportere

2018. szeptember 17., hétfő 09:30

A Telekom Veszprém a nyáron visszaszerezte egykori kapusát, Sterbik Árpádot. A 38 éves vajdasági kapus a spanyolokkal világbajnok lett 2013-ban, idén pedig Európa-bajnok.

A magyar csapat egyik legjobbja volt a lengyel Kielce elleni Bajnokok Ligája-meccsen, fontos helyzetekben hárított, úgy tűnik, hogy a beilleszkedéssel nem lesz gondja.

Az egyik nagy bravúrját a sorozatot kiíró EHF is kiemelte, rögtön a videó elején látható.

  

Sőt, a Sport1-en közvetítő Petur András azt is elárulta, hogy a meccset közvetítő riporter talpra ugrott ennél a helyzetnél. Ujjongása beszűrődött a közvetítésbe is.

Pedig látszólag semmit sem csinált, a nagy lendülettel érkező Lijewski lényegében ziccert lő, Sterbik lába pedig mágnesként vonzza magához a labdát. Akármennyire is tűnik mackósnak a mozgása, még mindig rendkívül gyors, és úgy olvassa a játékot, mint senki más, nem ritkán egy alsó sarokba tartó lövésnél már ott ül abban a sarokba, ahová a labda tart. 

Rovatok