Index Vakbarát Hírportál

A védekezésben bízhat a megtizedelt kézicsapat az Eb-n

2018. november 28., szerda 13:47

A középdöntőbe jutás – vagyis a négyfős csoportban az első három hely egyike – a cél Kim Rasmussen, a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a csütörtökön kezdődő franciaországi Európa-bajnokságon, ahol a magyar csapat a holland, horvát és spanyol válogatottakkal került egy csoportba.

Azt várom, hogy nézzen ki jól a csapat, vagyis játsszon remek hozzáállással, harci szellemmel, legyen tartása, legyen erős a csapategység, küzdje végig a hatvan percet

– mondta Rasmussen a szerdai sajtótájékoztatón, ahol kitért arra is, hogy bár a válogatott háromból három vereséggel zárta a felkészülési Möbelringen-kupát, és emiatt csalódott is lehetne, de a csapat világszínvonalú védekezése miatt mégis bizakodik. Védekezésben mindenki tudja a helyét, a támadójáték viszont még tökéletesítésre szorul, idézte Rasmussent az MTI.

Rasmussennek nem lesz könnyű dolga, ugyanis a magyar keretből Hornyák Dóra, Szöllősi-Zácsik Szandra, Szucsánszki Zita és Szekeres Klára családalapítás, Kisfaludy Anett, Tomori Zsuzsanna és Klivinyi Kinga sérülés miatt hiányzik, Bódi Bernadett pedig ideiglenesen lemondta a szereplést, tehát nagyon komoly hiányzókkal vág neki az Eb-nek a válogatott.

A dán edző szerda este, a csapat utolsó edzése után hirdeti ki végleges keretét.

A magyar válogatott programja

Rovatok